ünnep eredete:

A keleti liturgiában Hypapanté (= találkozó) néven már a IV. században megtartották, s hamarosan elterjedt a nyugati egyházban is.

A bemutatás ünnepe:

Mária karácsony után 40 nappal a mózesi törvényben előírt módon bemutatta a jeruzsálemi templomban a tisztulási áldozatot, s gyermekét fölajánlotta Istennek.

A találkozás ünnepe:

Jézus születésekor csak a csodálkozó pásztorok képviseletében találkozott választott népével. Ma a szent törvények értelmében találkozik a templomban a papsággal és a prófétákkal (Simeon, Anna), a maga örök papságának és prófétai méltóságának előre hirdetőivel és előképeivel. Alázatosságból és az emberi természet teljes fölvételének megmutatására vállalja az előírt szolgálatot, de valójában az ő jelenléte szenteli meg a szent helyet, ezáltal lesz teljessé a Sion-hegyi templom szerepe a történelemben.

A beteljesedés ünnepe:

A babiloni fogság után a próféták azzal vigasztalták a népet, hogy az újjáépült templom ugyan nem lehetett oly szép, mint a Salamon által épített régi templom, de sokkal nagyobb kitüntetésben lesz része: a várva-várt Messiás itt fog megjelenni. Ma valóban megjelenik templomában az Úr, Simeon és Anna személyében a választott nép boldogan fogadja azt, akire a századok vártak.

Az Egyház ünnepe:

Eddig a karácsonyi kisdedet a szent család zártságában szemléltük. Most eljön, hogy boldog örömben találkozzék a teljes közösséggel, az Egyházzal. Az ünnepi liturgia legmélyebb gondolata az, hogy e napon találkozott össze a Vőlegény (Jézus) és a menyasszony (az Egyház). A templom most lakodalmas ház, melyben együtt ünnepeljük ezt a találkozást.

A fény ünnepe:

A gyertyaszentelés és a gyertyás körmenet az ünnepi fények felvonulása. A gyertyák fénye Máriát is ünnepli, mert ő hozza a templomba a "népek megvilágosítására" szolgáló igazi Fényt.

Ekkor van szokásban, hogy az Egyház megáldja az égő gyertyákat. Ezért is nevezte el a magyar nép ezt az ünnepet Gyertyaszentelő Boldogasszonynak. A gyertyaszentelés szokása onnan ered, hogy a nyugati egyházban ezt az ünnepet a fény ünnepének is nevezték. Valamint a templomban való bemutatás eseményei között szerepel az agg Simeon hálaénekében egy utalás a világosságra: "hogy világosság legyen (Jézus): kinyilatkoztatás a pogányoknak és dicsőség népednek Izraelnek."

Az égő gyertyát a Katolikus Egyház sokféle módon használja. Mindenekelőtt a szentmisék alkalmával mindig ott égnek a gyertyák az oltáron. A kereszteléskor a megkeresztelt égő gyertyát kap kezébe. Esküvő alkalmával az ifjú pár égő gyertyával kezében fogadja a nászáldást. S egy régi szokás szerint a haldokló kezébe égő gyertyát helyeztek, mintegy megvalósítva Jézusnak a felszólítását: "Legyen csípőtök felövezve és égő gyertya kezetekben. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják vissza a menyegzőről, hogy mihelyt megjön és zörget azonnal ajtót nyissanak neki." Halottak napján égő gyertyákat helyezünk elhunyt szeretteink sírjára.

Az égő gyertya tehát végigkíséri az embert a bölcsőtől a sírig; Az égő gyertya fénye megvilágítja az ember egész életét, születésétől haláláig. Az égő gyertya ebben az értelemben szimbolizálja, jelképezi a lét, az élet értelmét. Mert a kezdetek kezdetén a világ teremtésekor az első, amit Isten megteremtett a világosság volt: "Legyen világosság! És világosság lett" S a földi életünk végén is ott vár bennünket a világosság: "Krisztus világossága fényeskedjék nekik mindörökké" - imádkozzuk a megholtakért.

A gyertya a legősibb fényforrások egyike. Sajátos tulajdonsága, hogy magában hordozza energiaforrását, ezért egymaga elég a világításra. Nem így a villanylámpa. Bármilyen természetesnek is tűnik ma már, hogy egy mozdulattal felkapcsolom a villanyt és az ég, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a villanyégő nem magában hordja az energiáját, nem magától ég. A villanyvezeték végén valahol messze ott egy erőmű bonyolult rendszere. S ha a ebben a rendszerben bárhol is bekövetkezik egy hiba akkor hiába nyomogatjuk a kapcsolót: a lámpa magától nem fog égni. Néhány évvel ezelőtt New Yorkban, a világ legnagyobb városában 36 órás áramszünet volt, ami óriási pánikot keltett a világ legnagyobb városában. Milyen jó volt azoknak, akiknek valamelyik fiókja mélyén ott volt egy gyertya, ami magában hordozza fényét. Milyen jó azoknak, mennyire boldogok azok, akik a hit fényét magukban hordozzák. Akik nem pótszerek után futkosnak, hanem hitükből merítik erejüket. Mennyivel bölcsebben ismerik fel az élet helyzeteit és oldják meg a problémákat.

Az égő gyertya másoknak világít miközben világít, önmaga lassan elfogy. Az égő gyertya jelképezi az önzetlen áldozatos szeretetet. S ahogyan a gyertyák között a legnagyobb a húsvéti gyertya, amely magát Krisztus jelképezi, úgy ez mutatja, hogy senkinek sem sincs nagyobb szeretete, mint Krisztusnak, aki életét adta értünk. Az ő szeretete világít a bűn sötét éjszakájában. Nekünk pedig őt követve kell másoknak világító fényességgé lenni.

Az égő gyertya a virrasztás jele. Húsvét éjszakáján az ókeresztények égő gyertyával a kezükben várták az örömhírt: Feltámadt Krisztus! A mai evangéliumban hallott agg Simeon és Anna prófétaasszony is mintegy égő gyertyaként várták a kapott ígéret beteljesedését: a Megváltó megszületését. Ti, idős testvéreim, sokan magatokra ismerhettek ebben a két idős emberben, Simeonban és Anna prófétaasszonyban. Hiszen ti is egész életetekben kitartottatok Isten mellett, igyekeztetek szeretetben élni. Fölneveltétek gyermekeiteket, megláthattátok unokáitokat, s most már csak egy vágyatok van: találkozni azzal, meglátni azt, akire rábíztátok életeteket, aki oly sok mindenben segítségetekre volt - találkozni Jézus Krisztussal, s az Atyával. ti is elmondhatjátok már az agg Simeonnal: "Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, Mert szemeim meglátták Szabadításodat..."

Íme mennyi mindent jelképez az égő gyertya kezünkben. De igazából mindez csak akkor jelent valamit, ha valóban aszerint élünk, amit a gyertya jelképez. Ha valóban Istenben látjuk életünk világosságát és értelmét. Ha valóban magunkban hordjuk a hitet, mint a gyertya energiáját, hogy azzal oldjuk meg az élet nehéz helyzeteit. Ha valóban másoknak világít életünk áldozatos szeretettel, mint Krisztus élete, s mint a Krisztust jelképező nagy húsvéti gyertya. Ha valóban várjuk a Krisztussal való találkozást, mint az agg Simeon és Anna prófétaasszony.

Azt kérjük, a mai napon a Mindenható Istentől, hogy azokká legyünk valóban életünkben, mint amit az égő gyertya jelképez, vagyis igazi Krisztusban és Istenben bízó keresztényekké.