Az aranymisén a szentbeszédet Kozma Imre mondta. Az irgalmasrendi szerzetes Márton atyát a „pesti srácok” egyikének nevezte, akinek 1956 egy életre meghatározó tapasztalattá vált. Tizennégy éves korában társaival mentették a sebesülteket, vitték a halottakat, dacolva a szovjet tankok pergőtüzével. „Innen forrásozik elkötelezettsége a haza, az egyház és az ifjúság nevelése iránt” – emelte ki prédikációjában Kozma Imre.

Györgydeák Márton 1942-ben a Józsefvárosban született. 1965-ben szentelték pappá. Huszonhét évig volt káplán Nagymaroson, Budapesten (Bakáts tér; Bosnyák tér), Nógrádvarsányban, Balassagyarmaton, Budán a Karolina úti kápolnában, és csak 1992-ben lett kápolnaigazgató. Idén húsz éve annak, hogy harminc évi papság után először kapott plébánosi kinevezést.

A viszonylag fiatal, 1940-ben alapított Keresztelő Szent János oltalma alatt lévő egyházközségnek ő a hetedik plébánosa. Az elmúlt húsz esztendő sok szempontból tekinthető sikertörténetnek. Az egyházközség lelki és anyagi értelemben Márton atya vezetésével folyamatosan gyarapszik. Az aranymisére érkező paptársak számára is feltűnt a templom közel hetventagú kórusa, a temérdek ministráns, akik közül az arnymisén csak az egykori és mai dékánok, vagyis ministránsvezetők kaptak szerepet, de ők is közel harmincan voltak.

A plébánia keretében számos házas közösség, hatékony karitászcsoport, szolgálatkész oltáregylet, taizés közösség, cserkészet működik, és színvonalas, sokak által látogatott nyári ministráns-, szkóla- és plébániai táborokat szerveznek.

Ami pedig az anyagi gyarapodást illeti, az utóbbi évtizedben teljesen megújult a templom és a plébániaépület, a plébániához tartozó parkot immár kerítés védi, és a környék hírhedt „rozsdafoltja”, a háború előtt ide tervezett nagytemplom alapjaira összetákolt szolgáltató ház, a későbbi Hully Gully diszkó helyén korszerű plébániai közösségi ház épül, mely nemcsak a plébánia közösségeit, hanem egész Budapest hitéletét, keresztény közéletét is szolgálni fogja.

Fotó: Ferences Sajtóközpont

Magyar Kurír