Fr. Szilveszter archívum

Az okos és balga szüzekről szóló példabeszéd, Szent Máté evangéliumában az utolsó ítéletről szóló tanítás előtt található. Három példabeszédet hoz itt az evangélista, amelyeknek közös az alapgondolata, mégpedig az, hogy földi pályafutásunk végén lesz elszámolás, megmérettetés és ítélet. Erre pedig föl kell készülni. A példabeszédben szereplő szüzek okossága és balgasága nem a szellemi képességeikre vonatkozik. A lányok okos vagy balga viselkedését az jelzi, hogy a vőlegényre várakozva vittek-e magukkal tartalékolajt vagy sem a lámpájukhoz.
Jézus példabeszédében jelen vannak azok a mozzanatok, amelyek a zsidó népnél jellemezték a házasságkötés szertartását. Ebben fontos volt, hogy a vőlegény este ment a menyasszony otthonába, hogy kikérje és elvigye őt. Épen ezért érkezése bizonytalan volt, várakozni kellett rá. Amikor feltűnt a vőlegény menete, akkor mindenki eléje ment a menyasszony kíséretéből. Este lévén, szükség volt az olajmécsesekre, amit a menyasszony kíséretéhez tartozó hajadon lányok vittek.
Kt. Az apostolok korában még élénk volt a hiedelem, hogy a Vőlegény, azaz Jézus hamarosan újra eljön. Pedig a Szentírásból világos volt akkor is, hogy Jézus a világvégéről, illetve második eljöveteléről semmi időbeli meghatározást nem adott. Többször kihangsúlyozta: „Nem tudjátok, mely napon jön el Uratok… Az Ember Fia abban az órában jön, amikor nem is gondoljátok”(Mt 24,42). Jézus éppen erre hivatkozva szólít fel ismételten a mai evangéliumi szakaszban: „Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!”
Az éberségről, virrasztásról gyakran szó esik Jézus tanításában. Szerinte az egész emberi élet készület, felkészülés egy nagy és örök találkozásra. Míg mi az életet gyakorta a születés, növekedés, alkotás, leépülés és halál ívének tartjuk, addig Jézus szerint az élet állandó készület és növekedés, melyet nem a mindent megsemmisítő halál zár le, hanem a végső beteljesedés követ, az Istennel való boldog találkozás.
A példabeszéd vőlegénye valójában Krisztust jelképezi, a váratlan és éjszakai jövetele pedig a világ végét. A hívő ember számára a földi élet történéseinek az a legjellegzetesebb vonása, hogy ezeknek Krisztus eljövetele határozza meg a végét. Ez nem kívülről és mintegy erőszakkal tör rá az emberiség életére, hanem ennek folyamatában is valamiképpen jelen van a várakozás. A menyasszonyra és násznépére éppen a várakozás a jellemző. Ezt jelzi az olajmécses, amelyben megfelelő mennyiségű olaj is van.
Nem fontos az, hogy ez az éberség mindenkinél tudatosan ilyen konkrét formát öltsön. Elég életünknek azokra a jellemző sajátosságaira gondolni, amelyek az erkölcsi értékekben, életünkért, egymásért és a jövőnkért érzett konkrét felelősségben jelentkeznek. Ezek szükségesek. Nélkülük nem élhetünk.
Ugyanis a közvetlen én érdekek: az önzés, a sok pénz, vagy élvezetek utáni vágy nem határozhatja meg az életünket. Ha mégis mindez meghatározóvá válik az ember életében, akkor ezzel felborul közösségi életünk békéje, és akár pokollá is válhat az élet, már itt a földön. Életünk életképtelenné válik, ha csak önző egyéni érdekek érvényesülnek benne, legyen szó akár a családról, a munka, a plébániai, a falu, vagy városi közösségről. Az ilyen emberi csoportosulásnak nincs igazi jövője.
Ezért mindnyájunknak törekednie kell arra, hogy keressük azokat az értékeket, amelyek ahhoz segítik az embert, hogy kiszabadítsa magát az önzés, a hatalom, az anyagi javak fogságából. Ezek az értékek ahhoz nyújtanak segítséget, hogy életünk szolgálattá alakuljon, és békés, kiegyensúlyozott legyen. Ha elfogadjuk ezeket, akkor most már ezek megvalósításáért fogunk fáradozni, és nem leszünk többé önző szenvedélyeink rabjai.
Az éberségre való figyelmeztetéssel Jézus nem lehetetlent kíván tőlünk, hisz az okos szüzek is elalszanak, hanem azt, hogy legyen "olajunk". Azaz soha ne hagyjuk, hogy a hűség és a szeretet megfogyatkozzék bennünk; soha ne szűnjünk meg magunkban azokat az értékeket őrizni és gyarapítani, amelyek megmaradnak az örök életre.
Az apostoli idők végén, azonban már mind kevesebbet véltek tudni Jézus közeli eljöveteléről. Az emberekben lassan meglazult a kitartás és a bizalom, megfogyatkozott a remény, különösen az üldözések idején. Ezért volt szükség a készenlétre, a kitartásra, a virrasztásra irányuló figyelmeztetésre.
Azzal a ténnyel pedig, hogy az okos szüzek nem osztják meg olajukat a balgákkal, Jézus arra akar rámutatni, hogy a döntő órában mindenki önmagáért felelős, és senkinek sem adhatja kölcsön a saját készenlétét. Vagyis csak az mehet be a menyegzőre, akinek van olaja, és ég a lámpása, amikor a vőlegény megérkezik.
De mi ez az olaj, miért nem lehet azt hirtelen mástól kérni? Ha Krisztus a vőlegény, ahogy mondtuk korábban, akkor az olaj és az égő mécses az ember kezében az a valami, amiről elmondhatjuk, hogy igazi érték, ragyogó és fénylő. Nem nehéz ezt az értéket közelebbről meghatározni: az Isten és felebarát szeretete, az öntudatos, a kétszínűségtől mentes keresztény élet, ragaszkodás a hithez, egyházhoz, aztán a hitvesi hűség, az áldozatokra kész anyai, apai szeretet, azaz mások szolgálata, segítőkészség, a feltétlen bizalom és minden alakoskodástól mentes őszinteség, igazságosság, egyetértés, szelídség, alázat, megbocsátás és hasonlók. Ezeknek bennünk és a miénknek kell lenniük, ezt senki nem adhatja kölcsön nekünk.
Tehát a példabeszéd a készenlétet és a személyes felelősséget akarja hangsúlyozni. Az örök Bíró késhet, de ez nem ok arra, hogy a hűséges várakozást abba hagyjuk. Az üdvösségből csak a saját hibánk, balgaságunk miatt maradhatunk ki, s akkor nincs orvoslás, és másokat sem hibáztathatunk.
Ha a mondottak alapján egy kissé elgondolkodunk, akkor rájövünk arra, hogy ma is nagyon sok keresztényre alkalmazható ez a példabeszéd. Meg vannak keresztelve, voltak elsőáldozók, bérmálkoztak is. De aztán jön az élet, sokszor a hittel, vallással szemben ellenséges környezet; s úgy tűnik, hogy az események megcáfolják Krisztus szavait. A dolgok mennek a maguk útján, mintha nem is volna Gondviselés… tehát Isten nem is törődik a világgal… talán nincs is Isten. Először a korábbi buzgóság fogy el, kormozva ég a lámpa, azután a hit is kialszik, elfogy az olaj. Ezekre mondta a szentatya, Ferenc pápa pénteken, hogy „Krisztus keresztjének ellenségei. Fölveszik a nevet, de nem követik a keresztény élet elvárásait” Ez az egész a lanyhasággal kezdődik. A lanyhaság után jön a közöny. Nem akar sem hívő, sem hitetlen, sem jó, sem rossz lenni. Az ilyen ember, csak élni akar, egyik napról a másikra. Nem töprengeni az élet céljáról, nem gondolkodni, milyen lesz a jövő, csak odaállni a munkapadhoz, leülni az asztalhoz, lefeküdni az ágyba, „a többi nem érdekel” – „Nekem minden mindegy”.  Végül jön a megátalkodás. Az a gyümölcs, amelyet belül a féreg rág, lehull a fáról, az a keresztény, akiben kihal a hit világa, lehull Krisztusról. Az ilyennek már csak a teste él, a lelke halott.
Ez a szomorú valóság a jelenben, napjainkban is felfedezhető. A kérdés az: mit kell tennünk a jövőre vonatkozólag, hogy kikerülhessük a lelki halált, az örök kárhozatot és megmaradhassunk Krisztusban?
Az öntudatos hívő embert az jellemzi, hogy a legmagasabb értékek fényében nézi életét. Ezeket nem kutató értelmével találja meg, hanem a kinyilatkoztatás, a Biblia biztosítja számára. Ennek fényében azt is látja, hogy mi a rossz igazi természete, milyen veszélyt jelent életünk számára. A jóról is sokkal világosabb képet kap Isten Szavában, mint amennyit értelmével fel tud ismerni. A jóra irányuló értékeknek nemcsak a földi jövő, és az ezt tápláló reménység szempontjából van jelentőségük, hanem hozzátartoznak a Krisztust váró éberségünkhöz és így örök életünk szempontjából is döntő jelentőségük van. Amikor a krisztusi értékek szerint akarunk élni a társadalomban, számíthatunk a Szentlélek ajándékaira is, ez a biztosítéka a sikeres helytállásnak.
Az elhangzott példabeszéd ma nem a farizeusoknak és írástudóknak szól, hanem nekünk, mindannyiunknak. Föl kell ébrednünk lanyhaságunkból, közömbösségünkből, ki kell javítanunk téves lelkiismeretünket, mely megengedi a kettős életformát: a vasárnapi keresztény és hétköznapi pogány életvitelt, és föl kell szítanunk, élesztenünk mécsesünkben a lángot. Fontolóra kell vennünk a Jelenések könyvéből származó felszólítást: „Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról… Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél. Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Térj meg, és térj vissza korábbi cselekedeteidhez!”(Jel 2,2-5)
Éppen ezért ne csak higgyünk, hanem éljük meg a hitünket, hisz ma, a szavakon kívül, vagy inkább a szavak helyett komoly tanúságtételre van szükség. Kell, hogy legyen lelkünkben egy erős vágy: jobb ember, jobb keresztény akarok lenni, olyan akarok lenni, amilyenek az Isten is látni szeretne engem! Akiben nincs meg ez a vágy, aki meg van elégedve önmagával, annak így szól Krisztus: „Jaj nektek, akik telve vagytok önmagatokkal!”
Ne feledjük, nincs biztonságban annak a jósága, aki nem akar jobbá válni. Amelyik pillanatban nem akarsz jobb lenni, megszűntél jó lenni! (Szent Bernát) 
„Nem ismeritek sem a napot, sem az órát.” Jézus jegyesének, az egyháznak a századok végéig növekednie kell a jóban és készülnie kell a nagy találkozásra, az Emberfia eljövetelére. Nekünk, egyes embereknek pedig egész életünkben. Hogy mikor hív Jézus magához bennünket, azt - szerencsére - nem tudjuk. Ez a bizonytalanság is a Gondviselés ajándéka. Arra ösztönöz, hogy mindig készen legyünk, életünk minden percében. Hogy mindig legyen olaj a korsónkban, lámpásunkban. Mert nekünk is fényt kell vinnünk az Ünnepre. Ámen.