A szentmisében Szent Máté evangéliumából felolvasott okos és balga szüzekről szóló példabeszéd (Mt 25,1-13) Jézus második eljövetelének várásáról szól - mutatott  rá homíliájának kezdetén Erdő Péter bíboros.

A felolvasott példabeszéd, sajátos műfajba tartozik. Nem valamiféle allegória, hogy minden egyes elemének az értelmét kellene kutatnunk, mintha mindegyiknek meglenne a pontos üzenete. Nem ilyenfajta elbeszélés ez, hanem a csattanójára kell figyelnünk, mert abban van a lényeg, a mellékes körülmények csak ennek a kidomborítására szolgálnak - szögezte le Erdő Péter.

Ebben az értelemben nem kell sokat töprengenünk azon, hogy miért pont tízen voltak azok a nyoszolyólányok és miért nem tizenketten, vagy nyolcan. Nem kell sokat tűnődünk azon, hogy miért éppen éjszaka hangzik a kiáltás és miért nem nappal. Ismerjük a palesztinai esküvői szokásokat, hogy bizony belenyúlik az esküvő gyakran a késő éjszakába. Arról sem kell sokat tépelődnünk, hogy vajon önzésből nem adtak-e olajat ezek az okos nyoszolyólányok a többieknek.

Nem erről akar tanítani a mai evangélium. Hanem tanítani akar bennünket arról, hogy a mennyek országa hasonló egy lakomához. Egy olyan lakomához, amelyet – az evangélium képe szerint – várni kell. S akik várnak – az elbeszélésben éppen a tíz szűz – fel kell, hogy készüljenek arra is, hogy a várakozás hosszúra nyúlik - folytatta szentbeszédét a bíboros.

Ez a kulcsszó: a vőlegény késett. Nem akkor jött, amikor számították, később. És bizony, aki erre a késésre nem készült fel, annak elfogyott az olaja, és akkor, amikor ténylegesen közeledett a vőlegény, felkészületlennek bizonyult, az ajtó pedig bezárult. Akik viszont felkészültek, azok meg tudták várni a vőlegényt, üdvözölni tudták, és vele együtt be tudtak menni arra a lakomára, ami az örök boldogság képe.

Így vagyunk ezzel mi is. Jézus eljön mindannyiunk életében. De ha mi úgy gondoljuk, hogy kellően fel vagyunk rá készülve, hogy elég az, ha örömmel várjuk, egyébként pedig más dolgunk nincsen, akkor könnyen előfordulhat, hogy elfogynak a tartalékaink. Hogy elfogynak az illúzióink, hogy elfogy a hitünk, hogy elfogy belőlünk a szeretet meg a jóság, és mire odakerül a sor, hogy elszámoljunk, üres kézzel állunk - emelte ki a főpásztor.

Ezért hát fel kell készülnünk. Tudatában kell lennünk annak, hogy nem hetek, napok, vagy egy-két év kérdése Krisztus eljövetele. Hanem számunkra is az egész élet ilyen várakozás, az emberiség számára pedig ilyen virrasztás az egész világtörténelem. Tehát a hitet tovább is kell adni, az életet tovább is kell adni. Mindazt, ami a várakozáshoz szükséges, a szeretetet, az örömet, az összes olyan gondolatokat, melyek erősítenek bennünket, tovább kell adni nemzedékről nemzedékre. Nekünk magunknak is úgy kell alakítani az életünket, hogy vallásosságunk ne csupán múló hangulat legyen, hanem aszerint épüljön fel minden tevékenységünk, minden programunk és minden célkitűzésünk. Akkor nem fog bennünket váratlanul és felkészületlenül érni az a nagy találkozás, amitől a végső sorsunk függ - hangsúlyozta Erdő Péter.


Az evangéliumi példabeszédben bezárul az ajtó. Így zárul le az érdemszerzés lehetősége is minden ember számára a földi élet végén - folytatta homíliáját a bíboros. Kedves halottaink, ha még a tisztulás állapotában vannak, ha még nem jutottak el Isten boldogító színelátására, a maguk szenvedését már nem tudják megrövidíteni. De hisszük és valljuk a szentek közösségét. Tudjuk, hogy van értelme imádkozni az elhunytakért. Aki nem hisz a tisztulás állapotában, az könnyen azt mondhatja, hogy az üdvözülteknek a földön élő emberek imájára nincs többé szükségük, az elkárhozottakon pedig már a mi könyörgésünk sem segít.

De a halottakért való imádság szokása eleven volt már a kereszténység születésekor - folytatta a bíboros. Részét alkotta mindennapi vallásosságunknak már jóval azelőtt, hogy a teológia a tisztítótűzről szóló tanítást részletesen kifejtette volna. Nem filozófiai fogalmakból levezetett elmélet a keresztény hit, hanem a krisztusi kinyilatkoztatás élő hagyománya, amelyet az apostolokra épülő Egyház közvetít nemzedékről nemzedékre. A tudományos teológia nemes emberi igyekezettel próbálja megérteni és rendszerezni, amit az élő hit feltár az ember előtt. A hit keresi a magyarázatot, nem az elméletből fakad a hit (fides quaerens intellectum). A tisztulás útja, a halál utáni út nagyon sok vallás hitvilágába beletartozott a legősibb idők óta . A kései zsidóság pedig kifejezetten is illendőnek és fontosnak tartotta a halottakért való imát és áldozatbemutatást (2Mak 12,42-46) - mondta a főpásztor.

A keresztény közösség a legkorábbi időktől fogva imádkozott az elhunytakért és szentmisét ajánlott fel értük. Az Egyház gyakorlata a kezdet kezdetétől élő hitbeli meggyőződést tanúsítja. Aranyszájú Szent János a IV. században már így bátorítja a keresztényeket: „Ne késlekedjünk segíteni azoknak, akik eltávoztak, és felajánlani imádságunkat értük” . A XI. századtól a teológia egyre inkább kifejezetten tisztítóhelyről, purgatóriumról beszél. A II. Lyoni Zsinaton és a Firenzei Zsinaton a bizánci hagyománnyal való találkozásra tekintettel erősítik meg a tisztítótűzről szóló tanítást, a Trentói Zsinat azután teljes tekintéllyel foglalja össze a katolikus hitet erről a témáról - emelte ki beszédében Erdő Péter.

A legújabb időkben pedig boldog VI. Pál pápa tanít 1968-ban kiadott hitvallásában a lélek halhatatlanságáról és a tisztítóhelyről. Ezt írja: „Hiszünk az örök életben. Hisszük, hogy a Krisztus kegyelmében megholtak lelkei az Isten népéhez tartoznak, akár még a tisztítóhely tüzében kell tisztulniuk, akár rögtön a mennybe kerültek a halál után, mint a jobb lator. Ez az állapotuk azonban teljességgel megszűnik a feltámadás napján, mikor ezek a lelkek ismét egyesülnek testükkel”.

Rendületlen hittel és a boldog viszontlátás reményében imádkozzunk kedves halottainkért, ajánljunk fel szentmisét a szenvedő lelkekért, végezzük el az imádságokat a Szentatya szándékára a mai napon, hogy az Egyház kegyelmi kincstárából teljes búcsút nyerjünk elhunyt szeretteink javára. Örömmel valljuk a test feltámadását és az örök életet! - zárta homíliáját a főpásztor.


A liturgiát követően Erdő Péter csendben imádkozott, a Boldog Meszlényi Zoltán ereklyéjét tartalmazó mellékoltárnál. A bíboros október 31-én, Mindenszentek ünnepének előestéjén szentelte fel a budapest-lágymányosi Boldog Meszlényi Zoltán-templomot.

Fotó: Mudrák Attila

Magyar Kurír
(ki)