Hamvazószerdán és a rá következő vasárnapon a hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával hintik meg, vagy kis kereszt alakú hamujellel jelöli meg a pap, miközben hagyományosan a következőket mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!” vagy: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!”

A szentatya nagyböjti üzenetében buzdít minket:

„A nagyböjt egy új kezdet, olyan út, amely elvezet a biztos célhoz, a feltámadáshoz, húsvéthoz, amikor Krisztus győz a halál felett. Ebben az időszakban mindig erős indítást kapunk a megtérésre. A keresztény arra kap meghívást, hogy »teljes szívével« (vö. Jo 2,12) térjen meg az Úrhoz, ne elégedjen meg a középszerű élettel, hanem növekedjen az Úr barátságában. Jézus a mi hűséges barátunk, aki soha nem hagy bennünket cserben, hiszen még akkor is, ha bűnt követünk el, ő türelmesen várja, hogy visszatérjünk hozzá, és e várakozással kifejezi, hogy meg akar nekünk bocsátani. [...] A nagyböjt kedvező időszak arra, hogy intenzívebbé tegyük lelki életünket azon eszközök segítségével, amelyeket az Egyház felkínál számunkra: a böjttel, az imádsággal és az alamizsnaadás révén. Mindezek alapja az Isten Igéje... [...] A nagyböjt alkalmas idő arra, hogy megújuljunk az Ő Igéjében, a szentségekben és a felebarátainkban élő Krisztussal való találkozásban. Az Úr, aki a pusztában eltöltött negyven nap alatt legyőzte a kísértő cseleit, megmutatja nekünk, hogy melyik úton járjunk.”

A hamu jelképezi ezt a bűnbánatot a megtérésre, és magát az elmúlást. Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá a keresztény világban. Az Egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti híveknek csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk. E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst. A kérés mögött az a mélyebb meggyőződés áll, hogy a böjt révén az áldozatvállalás lelkülete segíti a hívő embert abban, hogy az igazi Áldozattal, Jézus Krisztussal tudjon jobban lelkileg egyesülni.

A nagyböjt liturgikus színe a lila, amely jelképezi a liturgiában a bűnbánatot. Ugyancsak a bűnbánat jeleként marad el a nagyböjt egész folyamán a szentmisékben az alleluja, amely a liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejeződése; a templomot ez időszakban nem díszíti virág. Az Egyháznak sajátosan a nagyböjthöz kötődő szertartása a keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek mintegy végigkísérik Krisztust a kereszthalála felé vezető úton.

A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát állítja középpontba, kifejezi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását, melynek fontos részét képezik a mindennapi életben tett jó cselekedetek. Ezt az irgalmasság testi és lelki cselekedetei fejezik ki.

* * *

„Javítsuk meg, amit tudatlanságból vétettünk, nehogy hirtelen meglepjen a halál, és hiába óhajtsunk időt a bűnbánatra, mert azt meg nem nyerhetjük. Figyelj, Uram, reánk, és könyörülj rajtunk; mert vétkeztünk ellened. Segíts rajtunk, szabadító Istenünk: és neved dicsőségéért ments meg, Uram, minket.”
(Responzórium hamvazószerdán a hamvakkal való meghintésre és nagyböjt első vasárnapján a matutínum IV. olvasmánya után, William Byrd ötszólamú feldolgozásában – Cantiones, quæ ab argumento sacræ vocantur, Londini 1575, no. 4)

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Cantualeantonianum.com

Magyar Kurír