KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A temetés szertartása keretében Várszegi Asztrik főapát a kereszt jelével megáldotta és a keresztség vizével hintette meg az urnát.

Pintér Ambrus bencés szerzetes szentbeszédében az evangéliumhoz kapcsolódva párhuzamot vont az agg Simeon és Placid atya élete között. Azt a képet idézte a hívők elé, amikor a hajlott hátú Simeon elindult a templomba. Mit láttak a jeruzsálemiek? Simeon most másként ment, de ezt a jeruzsálemiek aligha látták. A templom fiatal papi tisztségviselői, akik a törvény szerinti szertartást végezték, talán észre sem vették a fiatal párt a gyerekkel. Simeonban is csak egy embert láttak, akinek múltja van, jövője alig. Nem értették, hogy a jövő felé megy, és a jövő megtalálását a gazdag múltja teszi lehetővé – mutatott rá a szónok. „Fontos a jelent nézni, de ezt akkor tudjuk komolyan venni, ha komoly múlt és Isten végtelen jövője veszi azt közre. Tudjuk-e mi így nézni a jelent?” – vetette fel a kérdést a hívő közösségnek.

„Placid atya már régóta a legidősebb rendtársunk volt, az az ember, aki mögött már fiatalon is gazdag múlt állt, és egyre gazdagodó élete a jövőre mutatott. Teljes személyiségében Isten jövője felé mutatott.” Pintér Ambrus felidézte, amikor a bencés szerzetest elhurcolták a kommunizmus idején: „Akkor emberi szemmel nézve véget ért az élete. De ő Isten kezében tudta magát, és ezért tudott reményt adni a kétségbeesett embereknek, évtizedeken át tudta erősíteni őket a hitben” – mondta a szónok. „Véget ért az emberi múlt, elkezdődött Placid atya örök élete Isten végtelen jövőjében. Isten mindenkinek végtelen jövőt szán, ebből legyenek gazdagok a jelen napjai” – buzdított szentbeszédét zárva.

Várszegi Asztrik főapát búcsúbeszédében Placid atya évszázadot átfogó, tanúságtevő életéért adott hálát. „Sokat kell megköszönnünk” – fogalmazott a főapát. – Azt a kegyelmet, hogy Placid atyának nemcsak a hit ajándéka adatott meg, hanem az is, hogy szenvedjen Krisztusért. Ez a szenvedés nem haladta meg erejét, mert mellette állt Isten.” Várszegi Asztrik felsorolta ennek a gazdag életnek az ajándékait: a papságból fakadó szolgálatot, a bölcs tanítást, a lelkiismeretességet, a szó meggyőző erejét, a derűt, a túlélést tanító szabályokat, a hűséges szeretetet, az imádságokat. A főapát Isten bocsánatát kérte, hogy Placid atya szabadulásakor a rendi közösség nem tudta visszafogadni őt Pannonhalmára. „Ezt külső befolyásra tettük, mégis a gyengeség jele volt” – fogalmazott.

A szentmise végén a Salve Regina elhangzása után a közösség végső búcsút vett a rendtárstól, és csendben, imádkozva kísérte utolsó útjára Placid atyát a Boldogasszony-kápolnához, a bencések nyughelyére.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír