Horváth István, a Rózsafüzér Királynője-templom plébánosa meghívására március 4-én missziós atyák érkeztek a mocsai plébániára. A verbita rendi szerzetesek a település iskolájában találkoztak a gyerekekkel, a templomban pedig közös imára, beszélgetésre, szentmisére hívták Mocsa és Kocs lakóit.

Három napot töltött a Komárom-Esztergom megyei Mocsa községben a lengyel származású Burbela Gergely SVD, a magyarországi verbita közösség tartományfőnöke és az indiai születésű Tete Remis SVD. A faluban utoljára hetven évvel ezelőtt, 1946-ban jártak misszionáriusok, a mostani látogatásnak kiemelt hangsúlyt adott az irgalmasság szentéve.

Március 4-én a mocsai iskolában, március 5-én pedig a kocsi iskolában találkoztak az atyák a gyerekekkel. A beszélgetés középpontjában az állt, honnan tudjuk, mi a jó, és miért fontos jót tenni. Mit jelenthet az irgalmasság a mindennapokban? Felidézve és szemléletes módon bemutatva a teremtés történetét, a missziós atyák arra világítottak rá, hogy Isten legértékesebb teremtménye az ember, aki visszaélt szabad akaratával és Isten végtelen szeretetével. Az Isten mégis elénk jön és alig várja, hogy megbocsásson. „Amikor lelkiismeretünk figyelmeztetésére felismerjük, hogy betegek vagyunk, hogy rosszul döntöttünk, rossz úton haladunk, akkor van rá mód, hogy lelki betegségeinkre megkeressük a gyógyulást, mint ahogy a testi betegségeinkben is ezt tesszük” – hangsúlyozták a verbita misszionáriusok. Pénteken az irgalmasság órájában, a cursillós csoport, a rózsafüzér társulat tagjai és az énekkarosok együtt imádkozták az irgalmasság rózsafüzérét a templomban. Ezt követően Burbela Gergely Fausztina nővérről és az isteni irgalmasságról tartott előadást.

Az esti szentmise előtt közösen járták végig a keresztutat a szerzetesek, a gyerekek és felnőttek, végigelmélkedve Jézus szenvedéstörténetét. A szentmise prédikációjában Burbela Gergely az evangéliumra utalva arról beszélt, hogy nincs nagyobb parancs, mint a szeretet parancsa. Beszélt a helyes önszeretetről, hiszen csak úgy tudunk másokat is elfogadni és szeretni, ha önmagunkkal békében élünk. „Próbáljuk meg úgy látni egymást, ahogyan Isten lát bennünket. Nézzük egymást Isten szemével és akkor könnyebben megy a megbocsátás is. Ha szeretjük saját magunkat és szeretjük embertársainkat – még ha néha nehéz is – akkor válik igazivá Isten iránti szeretetünk.” A missziós szerzetes arra buzdított: próbáljunk meg feltétel nélkül bízni az Istenben. Ne a saját akaratunk legyen az, amit az egyedüli jónak tartunk. Szabad törekedni mindarra, amit el szeretnénk érni, de ha nem megy, akkor tudjuk kimondani őszintén, teljes ráhagyatkozással: Jézusom, bízom Benned. És nem fogunk csalódni.

A péntek esti szentmise után a vendégek a plébánián kötetlen beszélgetés keretében ismerkedtek a mocsai és kocsi plébániai tanácsadó testület tagjaival, az egyházközségek életével és megosztották tapasztalataikat, élményeiket a missziósok életéről és munkájáról.

A szombat délután a fiatalokkal való találkozás jegyében telt el. A szerzetesek kisfilmeken mutatták be, milyen formái lehetnek az önzetlen segítségnyújtásnak, amivel a segítségnyújtó is gazdagodik. Énekekkel dicsőítették Istent, majd kis jelenet formájában mutatták be, hogy Isten hogyan alakít bennünket. Ez néha fájdalmas ugyan, de ennek segítségével nézhetünk szembe önmagunkkal, mint a tükörben úgy, hogy ott Isten mesterművét lássuk: olyannak, amilyennek Ő teremtett bennünket a saját képmására.

Az esti szentmisén Tete Remis az evangélium magyarázatakor felhívta a figyelmet a rendszeres imádság fontosságára, az alázatosságra, amivel Isten felé fordulhatunk. „Ő mindig meghallgatja kéréseinket, és megadja, amit kérünk, ha az valóban az üdvösségünket szolgálja” – mondta. A szentmise keretében szolgáltatták ki a betegek szentségét, majd a nap befejezéseként Indiáról szóló filmvetítéssel egybekötött tanúságtételt hallhattak Tete Remis misszionáriustól a résztvevők.

A vasárnapi szentmise evangéliuma a mocsai missziós napok végén a tékozló fiú történetéről szólt. A példabeszéd kapcsán Burbela Gergely arra figyelmeztetett, hogy gondolkodjunk el, és változtassunk az életünkön, ha látjuk, hogy rossz útra tévedtünk. A szentmise keretében megáldották a mocsai missziós keresztre felhelyezett 2016-os évszámot, amely fölött az 1935, 1938, 1946 évszámok állnak, utalva a korábbi missziós alkalmakra, majd a kocsi keresztet, amelyen ez az első évszám. Ezek a keresztek az együtt átimádkozott, átbeszélgetett napokra emlékeztetnek, és egyúttal figyelmeztetnek is: nem mehetünk már úgy tovább, ahogy eddig, hiszen – ahogy Burbela Gergely fogalmazott – történelmet írtunk a számok felhelyezésekor.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír