1. A budapesti piarista rendház egyik jellegzetes alakja volt a 20. század első felében Friedreich Endre, akit gyakran lehetett látni, amint cingulusba csúsztatott kézzel, esetleg cigarettázva beszélgetett.

Élő lexikon volt, mindenről tudott, ami a piarista rendben a múltban vagy a jelenben történt, és tudását szívesen meg is osztotta másokkal, a történeteket szokásos fanyar humorával fűszerezve. Egyszer egy lelkes anyuka így kellemkedett nála: „Olyan szép a tanár urak élete: állandóan a gyerekek között vannak, és megőrzik fiatalságukat.” Bandi bácsi válasza ez volt: „Igen, igen, lassan hozzájuk hülyülünk.”

Édesapja gazdatiszt volt, és többször változtatta munkahelyét, így gyermekkorát különféle dunántúli birtokokon töltötte. A gimnáziumot a veszprémi és a pesti piaristáknál, illetve a budai egyetemi katolikus gimnáziumban végezte. Onnét kérte 1893-ban fölvételét a piarista rendbe. A gimnáziumot már piarista kispapként, Kecskeméten, illetve Rózsahegyen fejezte be, majd latin és görög szakos egyetemi diplomát szerzett Budapesten.

A tanár

A gimnáziumi tanítást 1899-ban Temesváron kezdte, majd négy évet Veszprémben (1903–1907) és egyet Vácott tanított, végül 1908-ban Budapestre került, ahol teljes további tanári és szerzetesi életét töltötte. Szaktárgyai, a latin és a görög mellett az alsóbb osztályokban hittant, történelmet, sőt természetrajzot is tanított.

Érdekes, eredeti egyéniség volt, kiváló humorral. Óráin szívesen mesélt anekdotákat, a tananyag magyarázatát szarkasztikus és önironikus megjegyzéseivel élénkítette. „Szabó, maga úgy ül a padban, mint egy dekadens költő a Japán kávéházban” – mondta egyszer például Szabó Zoltánnak, aki később valóban költő és író lett, A tardi helyzet és aSzerelmes földrajz szerzője.

Azt sem bánta, hogy ha ugratják. „Tanár úr, sohasem gondolt arra, hogy megnősüljön?” – kérdezte egyszer egy szemtelenebb diákja. – „Ezzel a pofával? – válaszolta. – Képzelje, ha nekem ilyen lányaim lennének, hogyan tudnám azokat férjhez adni?” Valóban nem volt szépség, arcbőre miatt a diákok egymás között Ragyabunkónak hívták.

A könyvtáros

Amikor 1916/1917-ben elkészült a rend új budapesti székháza, egyesítették a régi házban található könyvtárakat, és 1916-ban a tartományfőnök Friedreich Endrét nevezte ki könyvtárosnak. Ő intézte már a könyvtár költöztetését is, ami azt jelentette, hogy az addig különféle bolthelyiségekben, fülkékben, szekrényekben tárolt könyvek polcokra kerültek. Katalogizálásuk hosszú évekre szóló feladatot jelentett. A könyvtár dolgozószobájából gyakran hallatszott ki Friedreich Endre írógépének kattogása. Szinte fejből ismerte a könyvtár állományát. Rendkívüli bibliográfiai ismerete volt, amellyel szívesen állt könyvtárhasználó rendtársai segítségére.

A rendtörténész

Kezdettől fogva érdekelte a piarista rend története. Még egyetemista korában ismerte meg a rend akkori történetíróját, az akkor közel nyolcvan éves Csaplár Benedeket, aki szinte mindent tudott a rend múltjáról, bár ebből terjengős publikációiban keveset tudott megmutatni. Friedreich Endrét elsősorban a rend legrégebbi, „hősi” korszaka, a 17. és 18. század érdekelte. Nyári kutatótújai során születtek alapos, eredeti forrásokra épülő tanulmányai. Giovanni Francót, a podolini piaristák szentéletű novíciusmesterét, Hanacius Ferencet, a Felvidék fáradhatatlan misszionáriusát, Halápy Konstantint, a rend legnagyobb hatású latin költőjét, Kácsor Keresztélyt, a hangyaszorgalmú és vitriolos tollú rendi krónikást, a börtönszökevény Rákóczi Ferenc podolini látogatását mind Friedreich Endre tanulmányai ismertették meg a magyar történetírással és azokkal, akik olvasták azon piarista gimnáziumok értesítőit, ahol ezek a tanulmányok megjelentek.

Kutatott Rómában a rend központi levéltárában, Pozsonyban, a Koháry család levéltárában, és jól ismerte az Országos Levéltár piarista vonatkozású forrásait is. Jellemző a korra, hogy például 1928-ban engedélyt kellett kérnie a tartományfőnöktől, hogy „három alkalommal civilben mehessen az országos levéltárba”.

A Batthyány-kapcsolat

Egyes tanítványai révén jó viszonyt ápolt arisztokrata családokkal is. Tanította például Károlyi Istvánt, akinek apja, László, rokonságban és barátságban állt gróf Batthyány Lajos miniszterelnök fiával, Elemérrel. Károlyi és Friedreich elhatározták, hogy kiadják azokat az 1848/1849. évi iratokat, köztük a néhai vértanú miniszterelnök özvegyének, Zichy Antóniának visszaemlékezéseit, amelyeket Elemér gróf féltve őrzött. Bár Friedreich Endre széleskörű levéltári kutatást is folytatott ebben a témában, és készült is néhány tanulmánya, például Batthyány Lajos gróf laibachi fogságáról (1927), a könyv mégsem készült el.

Mielőtt Batthyány Elemér elhunyt, 1931 karácsonyán Friedreich Endre volt az, aki Cziráky Jánosné grófnő kérésére fölkereste a nem túl vallásos grófot, és rávette arra, hogy gyónjon meg. „Úr maradt és gavallér utolsó óráiban is – emlékezett vissza Friedreich. – A gyónás után így szólt: Köszönje meg a grófnőnek, hogy rám gondolt.” Két hét múlva Batthyány Elemér elhunyt, és egyik örököse, Batthyány Gyula a néhai miniszterelnök iratait kölcsönadta a tudós piaristának. Mivel azonban hagyatéki vita kezdődött a gyermektelen Elemér gróf rokonai között, az iratokat tartalmazó faláda végleg a piarista rendházban maradt, ma is a rend levéltára őrzi. (A visszaemlékezést végül Urbán Aladár közölte 1981-ben, a hagyaték több részletét pedig Molnár András közölte az utóbbi években.)

A szőlősgazda

Miután Friedreich Endre édesapja 1913-ban elhunyt, a kápolnásnyéki és velencei családi birtokot fölosztották, és ő maga is örökölt ott egy birtokrészt: a velencei tóra néző kicsiny szőlőt és présházat, amelyet attól fogva maga gondozott. „Már szeptember 20-án kénytelenek voltunk megszüretelni – írta például 1935-ben barátjának, Iványi Béla történésznek. – Szeptember elején már nagyon rothadt, a szomszédok beijedtek, és elkezdték a szüretet, én sem maradhattam hátra, mert az őrizet megszűnt, a seregélyek pedig elözönlötték a lábon álló szőlőt. Így bizony csak savanyú borunk lett. Így van a barát, ha szőleje van, és nem őrizheti maga.”

Szabad idejét a velencei szőlőhegyen töltötte, vagy beköltözött a plébániára, és kisegítette az ottani plébánost azzal, hogy a szomszédos Kápolnásnyéken vagy egyes majorságokban misézett és prédikált – mindezt természetesen ingyen, „piarista módra” (mint rendtársa, Révai József írta róla).

Friedreich Endre 1952-ben hunyt el 74 éves korában. Egyik barátja, Péteri Ferenc, a rend ügyvédje akkor írta róla: „Ő még abból a boldogabb nemzedékből származott, amelynek nem számított az idő. Egyszerűsége és különös bogarászása mögött sok olyan tudomány lappangott, mely attól tartok, legalább egy részében vele sírba szállt.”

Forrás: Koltai András/Piarista Rend Magyar Tartománya

Fotó: Piarista Archívum

Magyar Kurír