Véget ért a hatodik Márton Áron-zarándoklat. Ebből az alkalomból közöljük a Szőcs Csaba által Kovács Gergellyel készített interjút. A Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron szentté avatási ügyének római posztulátora a célokról és Áron püspök szentté avatási ügyéről beszélt.

 

– A Márton Áron zarándoklatokról a katolikus sajtó rendszeresen beszámolt. Van-e esetleg valamilyen újdonság ebben a mostani alkalomban?

– Igazából kialakult már a zarándoklat állandó programja, bár mindig lehetne változtatni rajta. A helyszínek is alapvetőek: Csíkszentdomokos, Kolozsvár, Máramarossziget, Gyulafehérvár, tehát ezeket nem lehet kihagyni, ugyanakkor igyekszünk, hogy ne nyújtsuk három napnál hosszabbra. Úgy érzem, kiegyensúlyozott megoldás ez. Minden zarándoklat más, résztvevőktől is függ, de aki többször végigjárta, annak számára is mindig van valami új mozzanat, részlet, ami másképp érinti meg vagy amire akkor figyel fel. A mostani zarándoklaton már többen mondták, hogy olyanok ajánlása alapján jöttek el, akik már részt vettek rajta. A motiváció nagyjából ugyanaz: mélyebben megismerkedni Áron püspökkel, ezáltal is hozzájárulva a boldoggá, illetve szentté avatásához. Olyan is van, aki azért jön el, hogy hálát adjon, mert imája meghallgatásra talált, s megígérte, hogy ha a műtétje jól sikerül, vagy ha a férje fölépül, akkor eljön. Számomra ez is csodálatos, hogy az ígéretét tartja. Van olyan, aki elég nehezen mozog, beteg, de azt mondja, ő megígérte és eljön.

– A résztvevők inkább székelyföldiek vagy szórványterületekről is vannak érdeklődők?

– Hála Istennek mindig színes az összetétel. Ha jól számoltam, most is 23-24 településről származnak résztvevőink, elsősorban a székely vármegyékből: Udvarhely, Gyergyó, Háromszék, Csík. Ez érthető, de mindig vannak máshonnan is, márciusban például két csángó diáklány jött velünk, akik Csíkszeredában tanulnak. De Magyarországról, a Magyar Kurírtól is több alkalommal jöttek velünk munkatársak, és van református résztvevő is. Tehát ez is mutatja azt, hogy boldog emlékű Áron püspökünket nem csak főegyházmegyénkben és nem csak katolikusok tisztelik. A szórványból általában kevesebben jönnek, szerintem ez azzal is magyarázható, hogy előbb Csíksomlyóra kell jönni, buszozni, vonatozni, hogy elindulhassunk, ami bonyodalmas. Egyébként azon már gondolkodtunk és beszéltünk is róla Ferencz Kornéliával, aki a konkrét szervezést intézi, hogy miként lehetne a szórványt is kifejezetten megszólítani. A következő zarándoklat időpontja: szeptember 7–9. Hétfő-kedd-szerda, olyan megfontolásból, hogy a hétvége a papoknak vagy lelkipásztori szolgálatban állóknak, nővéreknek kevésbé felel meg. A megszentelt élet évében szeretnénk a szerzeteseket is megszólítani. Míg a híveknek általában elég három-négy héttel előtte meghirdetni a zarándoklatot, mert mihelyt meghallják, nyomban bejelentkeznek, addig a szerzetesek lelkigyakorlatok, programok miatt előre terveznek, ezért kérték, hogy ha lehet, már jóval hamarabb szóljunk. Ezért is szögeztünk le utóbb egyszerre két időpontot. Aztán, ahogy Áron püspök intézi: ha túljelentkezés lesz, akkor igyekszünk újra megszervezni. Eddig minden alkalommal megtelt a busz…

– Melyik helyszín érinti meg azokat, akik nem ismerték személyesen Márton Áront? Nyilván itt a személyes ismeretség sokaknak azt jelenti, hogy tőle kapták meg a bérmálás szentségét…

– Azt hiszem, minden helyszín másképpen, más módon érinti meg a résztvevőket. Csíkszentdomokos jó alapozás: onnan indult Márton Áron, ott a szülői ház, a múzeum, ahol egész életével röviden megismerkedünk. Aki nem találkozott vele, ott már megismerkedik személyével, tanításával, hagyatékával. Innen kiindulva szakaszonként elmélyítjük életútját. Áthaladunk Gyergyószentmiklóson és Ditrón, a püspök két első káplánhelyén. Utána egy picit megfordul a sorrend, mert Máramarosszigetre megyünk, ami a püspöki éveknek helyszíne, a börtön miatt. Ott a szenvedés mindenképpen megérinti az embereket, az ottani körülmények és a szegények temetője mindenképpen mély nyomot hagy az emberben. Désen a ferences kolostor lát vendégül, ahol szélesítjük a horizontot, és azokról is megemlékezünk, akik kitartottak Áron püspök mellett a szenvedésben, akik hűségesek maradtak hozzá börtönévei alatt is. A következő állomás Kolozsvár, a püspökszentelés helye, de itt volt Márton Áron plébános és előtte ifjúsági lelkipásztor. Utolsó helyszín pedig Gyulafehérvár, ahol hosszú éveken keresztül volt püspök. Bemegyünk a püspöki palotába, az érsek úr, ha csak teheti, mindig fogad. Jó az, hogy ő mesél, ő visz be a dolgozószobát megnézni, amit most újítottak fel, a kápolnába, a püspökség kertjébe. A zarándoklatot a székesegyházban, Márton Áron püspök sírjánál fejezzük be. Ez is mindig nagyon megérinti az embereket.

– Az utóbbi évek tapasztalatának tükrében lehet-e Márton Áron tiszteletének fejlődéséről beszélni? Milyen irányok vannak? Az egyház ugyanis egy meglévő tiszteletet ismer el valójában az ügy végén, amikor boldogot, szentet avat. Hogy látja ezt a posztulátor?

– Tény és való, hogy Áron püspök úr tisztelete mindig is élő volt, ma is az. Az egyházmegyében ezt jól lehetett érezni, akkor is, amikor ez tilos volt, az emberek úgy, ahogy tudták, kifejezték. Én úgy érzem, hogy ez a tisztelet végig töretlen volt és az is maradt, hála a jó Istennek. A változást ott látom, hogy ez most sokkal inkább láthatóvá válik, sokkal inkább megtapasztalható. Korábban a posztulátor nem erdélyi volt, hanem magyarországi. Most, mivel a főegyházmegye papja vagyok, számomra nagyon fontos, hogy azt kell megmutatni, arról kell beszélni, ami megvan. Ennek számos formája van, gondoljunk csak arra, hogy az évek során hány szobor, ábrázolás, dombormű született, publikációk, konferenciák, maga a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum. Nagyon fontos az élő tisztelet, és ezt a buszon is elmondom a zarándokoknak, hogy mi mit tehetünk, az eljárás az csak a jogi forma. Mi hisszük, hogy szentként élt, szentként tiszteljük és kérjük, hogy az egyház ezt ismerje el. Ezért fontos, hogy ez a tisztelet élő maradjon, mi mondjuk el, hogy számunkra ez fontos, s igazából innen forrásozik a teológiai megközelítés is.

– Vannak-e újdonságok magának az ügynek az előrehaladásában?

– Az ügy hála Istennek halad, a Szentszék kiegészítést kért, hiszen az ügy mindjárt a ’90-es évek elején elindult, akkor még nem volt annyi archívum, dokumentum elérhető, mint ma. Ez azonban időigényes, rengeteg munkára van itt szükség, még akkor is, ha ennek a nehezén már túl vagyunk, a posztulátor dolga ezt összegezni. Mindezt ugyanakkor szabadidőmben csinálom, a Szentszéknél végzett munkám mellett, ami gyakorlatilag a teljes napomat kitölti. Szeretnék reggeltől estig csak ezzel foglalkozni, de nem lehetséges. Időpontot az ügy lezárását illetően nem tudok mondani, ez sok mindentől függ, de az anyag összekészítése most már nagyon jó fázisban van. Ha elismerik azt, hogy Áron püspök szentül élt és az életszentség hírében halt meg, utána jön az ő közbenjárására történt állítólagos csoda kivizsgálása, a dokumentáció összeállítása és felterjesztése a Szentszékhez. Az megint egy nagyon hosszú folyamat.

– Tud a posztulátor olyan csodáról, amely Áron püspök közbenjárására történhetett és egyházi vizsgálat alá vethető?

– Nyomtatásban is megjelent, de a Maksay Ágnes által készített dokumentumfilmben is szó van egy brassói fiatalember gyógyulásáról, amely valóban úgy tűnik, hogy egy olyan gyógyulás, amire a kezelőorvos azt mondja: „mi megtettünk mindent szakmailag, amit megtehettünk, de itt a jó Isten segített”. Ezt majd persze ki kell vizsgálni. Eddig ez számunkra biztató, mert mi, akik nem vagyunk szakemberek, úgy gondoljuk, hogy ez valóban egy csodás gyógyulás. De ez csak a következő lépés, amit akkor lehet majd kivizsgálni, hogyha az eljárás első része lezárul. Én nem szeretnék a dolgok elé szaladni. Amúgy is egy bizonyos időnek el kell telnie, hogy bebizonyosodjék: valóban gyógyulás-e, nem csak úgy tűnt, és később visszaesik a betegségbe. Úgy tudom, ilyen esetekben minimum öt évet kell várni. Nem vagyunk tehát késésben, és az a fontos, hogy arra koncentráljunk, amit most kell tennünk. Imádkozzunk boldog emlékű Áron püspök boldoggá avatásáért, de legfőképpen kövessük nagyszerű példáját.

Forrás: Vasárnap

Fotó: Merényi Zita, Borsodi Henrietta

Magyar Kurír