Hihetetlen időjárás. Pünkösd hétvégén nem esik az eső, igaz ha esne, talán jobban szeretnénk a hosszú szárazság után. A reggeli gyülekező időpontja kényelmesebb mint az előző napon, de annál fontosabb. Végül is a búcsú legfontosabb mozzanatára készülünk. A keresztalja lassabban áll össze, sokan „szanaszét” tértek nyugovóra a tegnap este, rokonoknál, ismerősöknél és rapszodikusan érkeznek. Mindannyiunk Jóskája, Balázs József az esti búcsúzónál felhívta a figyelmünket, hogy az elkövetkező eseményre illik és ajánlatos kellőképpen felöltözni. Ringó szoknya, pasztell színek méltóságával díszítve, fekete csizma, szépen fésült haj. Viselője annak tudatában lép a színre, hogy ennél ünnepélyesebbet a székely leány, menyecske nem ismer. Kifésült bajuszú legények, férfiak, kajla szárú csizma, fekete „lajbi”, fehér, vitézkötéses „harisnya”, vasalt ing, de barna, szürke színek is feltűnnek a posztóból szabott ruhadarabokon. És ahogyan az illik, kalap a fejeken. Búcsús szalma, emlékekkel, pántlikával és tollal díszítve vagy a hagyományos fekete, szalagos és olyan „csára” illesztve.



Felsorakoznak a zászlók, keresztek, elől a nyírfából fabrikált és vezérnek nevezett, koszorús. Megszólalnak a csengők. Fel, le, le, le ismét fel, le, le, le. Elindulunk. Elől a hagyományos viseletben öltözöttek, felcsendül az ének. A visszafogott forgalom megáll, amikor a hosszas menet kifordul az útra. Csattognak a képfelvevő masinák, olyan járókelő nincs, aki nem időzne vagy legalább meg ne torpanna egy szusszanásra. Aki nem látja, az is hallja, hogy székelyek jönnek. Vonulunk a Mária énekek közepette, amikor letérünk a forgalmasabb bekötőútra virtusos tempónk alábbhagy, be kell sorolni az el nem fogyó búcsúsok közé. De még akkor is feltűnő az elől haladó legények többszólamú éneke. „...szép Szűz Mária, könyörögj értünk”. Búcsúsokért, alfalviakért, borzontiakért, csomafalviakért, újfalviakért, szentmiklósiakért, magyarokért, székelyekért, csángokért. Mindannyiunkért. Az énekelt ima közepette, térünk jobbra, balra, majd ki a Nagysomlyói főútra. Egyre lassabban lehet haladni, a csengők némi tiszteletet még kivívnak, de az árusok, vonulók és ácsingollók közepette lassítani kell. Mindenki bámulja keresztaljánkat, főleg a „turista” búcsúsok. A kegytemplom előtt szinte könyörögni kell a helyért, a tisztelet zászló és kereszt hajtásra. De most legalább határozottan látszik, hogy székelyek vonulnak, a hagyományos viselet egyértelmű.



És nekivágunk a hegynek. Nem szemből a golgotai szakaszon kapaszkodunk, hanem balról kerüljük meg a Kissomlyó meredek kaptatóját. Végre olyan szakaszon haladhatunk, ahol nincs oszlop, drót, szájtáti fényképező. Szabályos réten keresztül érjük el az erdő alját, majd szuszogtató emelkedő után érünk a két Somlyó nyergébe. Kis pihenő után ismét a csengőké a szó. A Salvator kápolna előtti kereszthez igyekezünk. Kőbe vésve hirdeti: „Az első búcsú menet emlékére, melyet 1567-ik évben, István gyergyóalfalvi pap, Csíksomlyóra vezetett”. Tiszteletadás után igyekezünk arra a helyre, amely ezt a keresztalját megilleti. Igaz, hogy közben, részben már elfoglalták, de a népes vonulatunknak kell a hely, hiszen több mint kétszázan vagyunk. Valahogy csak sikerül megértetni a helyzetet, összébb húzódnak az ott levők. Mikor megállapodunk, az éneklés is alábbhagy. Hangosított hirdetések, imák tájékoztatók fogadják az egyre gyűlő tömeget. Legtöbben az égboltot is kémlelik. Csak olyan enyhén haragos felhők tünedeznek fel, de inkább el. A szentmise csodálatosan ragyogó égbolt alatt zajlik. A nedves áldás ezúttal elmarad. Sok esztendő után, Babba Mária, a csíksomlyói Anyánk kegyes volt a búcsúsokhoz. Pálosok rendjének lengyel perjele magyarul szól a tömeghez, az ajándékba kapott, faragott kegyszobor másolat mellé, éneklésre buzdítja a tömeget. Biztos benne, hogy tudjuk amit kér. Tudjuk, mert himnusznak nevezzük, a himnuszaink sorában. Amikor befejezésképpen felhangzik az is amit mi is sokszor énekeltünk, ez alkalommal közel egymillióan imádkozzák: „Jézus áld meg, Erdély földjét!”. Ámen!

Török Zoltán