„Ferenc pápa sokszor kéri tőlünk, hogy imádkozzunk a békéért.

Hiszen a háború, az ellenségeskedés, a gyűlölet nemcsak kilencvennyolc évvel ezelőtt, hanem a mai világban is mennyi fájdalmat, szomorúságot okoz az embereknek! Szent Ferenc imaszavait felidézve – »Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek« – gondolkodjunk el ma mi is a krisztusi békén” – ezekkel a szavakkal kezdte szentbeszédét Böjte Csaba szeptember 28-án, vasárnap a zsúfolásig telt hajdúnánási római katolikus templomban a IV. Székely Menekültek Emléknapja elnevezésű rendezvény ünnepi alkalmával.

Az 1916-os nagy székely menekülés történetét feldolgozó néprajzkutató, Buczkó József meghívását elfogadva a világszerte ismert és elismert gyermekmentő ferences szerzetes először járt az észak-alföldi hajdúsági városban, s kellően körül is vette őt a legkülönbözőbb vallású hívek óriási szeretete. A figyelmesség csodálatos jeleként két helybéli lány székely népviseletet öltött magára, ami szemmel láthatóan jóleső érzéssel töltötte el az oltárhoz kilépő Csaba testvért, ahogyan a szentmise végén a Szabó Ágnes énekes előadásában elhangzó Ó én édes jó Istenem című ének is bizonyosan mélyen meghatotta.

Az igazán nagy és őszinte érdeklődéssel kísért ünnepi szentmisét követően a templomkertben a Székely Menekültek Emlékoszlopának koszorúzási szertartásán először Buczkó József különleges ajándékaként a csíkkozmási Kedves Virág csodálatos hangján megszólaló, Fohász Máriához című éneket hallgathatták meg felvételről az emlékezésre egybegyűltek; nagytiszteletű Gacsályi Gábor református lelkipásztor igei köszöntőszavai után pedig Holocsi Mária Anna országosverseny-nyertes szavalatában gyönyörködhettek, Kányádi Sándor Nyergestető című költeményét meghallgatva. A település polgármestere, Szólláth Tibor köszöntőjében elmondta: 1916-ban a hajdúnánásiak befogadásból jelesre vizsgáztak. Hozzátette: a város ma is szoros kapcsolatot ápol határon túli településekkel, kiemelten a már évek óta működtetett szórványprogramon keresztül.

A székely menekültek között annak idején gyermekként jelen lévő Jakab Antal szülőfaluja, Kilyénfalva lakóinak és a Jakab Antal Keresztény Kör tagságának üdvözletét a későbbi gyulafehérvári püspök unokahúga, Varga Gabriella tolmácsolta a jelenlévőknek. Elmondta: óriási öröm és megtiszteltetés számára, hogy ebben a nagyon fontos esztendőben, amikor Jakab Antal pappá szentelésének és primíciájának nyolcvanadik, tizenhárom évnyi keserves börtönrabságából való szabadulásának pedig ötvenedik évfordulójára emlékezünk, ismét együtt lehet a hajdúnánásiakkal ezen a szép ünnepen. „Hajdúnánás fogalommá lett a mi köreinkben is: az emberi nagyság, jóság, szeretet szinonimájává vált.

Különleges értelmet nyert, s nemcsak azért, mert 1916-ban jelesre vizsgázott befogadásból, hanem mert a múlt feltárásából, az emlékek ápolásából jelesre vizsgázik ma is” – fogalmazott Varga Gabriella, majd átadta Buczkó Józsefnek a Jakab Antal Keresztény Kör 2013-as Beszámoló könyvét, mintegy bizonyítékául annak, hogy mennyire részévé vált az életüknek Hajdúnánás – a könyv ugyanis három, a székely menekülés témáját középpontba állító tavalyi eseményről tudósít. „Végezetül a jövőre nézve azt kívánom mindannyiunk számára, hogy továbbra is kapaszkodjunk össze és tartsunk ki egymás mellett úgy, ahogyan azt Vörösmarty Mihály is kérte tőlünk, és ahogy Domokos Pál Péter is kiemelte egyik könyvének címében: RENDÜLETLENÜL” – zárta szavait a JAKK társalapítója.

A megemlékezés és a koszorúzás befejező pillanataira és a jelenlévők igen nagy örömére Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is a helyszínre érkezett. Ünnepi beszédében azt hangsúlyozta: adja Isten, hogy a jövőben mindig vendégségbe érkezzünk, és soha ne a kényszerűség vezéreljen bennünket egymáshoz.

A Székelyföldről magával hozott földet elhelyezte az 1916 és 1918 között Hajdúnánáson elhunyt 38 székely menekült emlékére állított emlékkeresztnél lévő és Székelyföld más-más tájairól hozott „porszemeket” gyűjtő urnába, majd az emlékoszlopnál is fejet hajtott, talapzatánál az emlékezés koszorúját elhelyezve.

Már-már hagyománnyá formálódott, hogy a város megajándékozza meghívott székely vendégét a település zászlójával. Ennek megfelelően az emléknap zárásaként Szólláth Tibor polgármester úr átadta Borboly Csaba elnök úrnak és Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek Hajdúnánás város keretbe foglalt zászlaját, mint az összetartozás szimbólumát.

Az ünnepi ebéd után a hajdúk és a székelyek hazatértek, lélekben talán már a jövő évi találkozásra készülve. S miközben egyre és egyre felidéztük magunkban mindazt, amit Csaba testvértől aznap tanultunk, másnap tőle levél érkezett:

„Szerencsésen hazaértem! Sok-sok minden szorítja az én szívemet is marékra, biztos, hogy sok gond van a nagyvilágban, rengeteg önzőség, kapzsiság, butaság... Az emberek egymásnak és maguknak mérhetetlen fájdalmat tudnak okozni! A sok teherrel a vállamon hazaérek, és jönnek a csilingelő kacagással a kedves gyerekek, ők mit sem tudnak Ukrajnáról, Palesztináról, mállasztási kampányról, meg a pénzről, jönnek és kacagva a nyakamba ugranak! A tiszta, ragyogó gyermekszemek, mint a tavaszi napfény a felhőket, pillanatok alatt az értelmem legeldugottabb részéből is eltüntetik a gondokat és marad a jókedv, a derű, az önfeledt játék! Milyen rossz lehet, ha valakit otthon nem várnak kacagó, játszani akaró gyermekek! Szerintem a világunknak a gyermeki jókedvet mint orvosságot fel kellene írni, hatalmas dózisban!”

Lám, ilyen az, amikor a világ egy pillanatra tisztán, ragyogó tisztán tündököl. Mert a maga természetességében megtalálja a harmóniát, s mert az őszi napsugarak is beragyogják. De nemcsak az őszi napsugarak: az Ég s benne Jakab Antal, Domokos Pál Péter csillagának csillogása is. És Csaba testvér szavai.

A világnak a gyermeki jókedv mellé ezt is fel kellene írni, hatalmas dózisban…

V. G.

hitvilág  2014.10.02. | 20:33 Legyünk mi is a béke eszközei – Hajdúnánási IV. Székely Menekültek Emléknapja