LIMAI SZENT RÓZAAugusztus 23.
*Lima, 1586. április 20/30. +Lima, 1617. augusztus 24.

A Szűz Máriáról nevezett Róza -- ezt a nevet mint harmadrendi domonkos nővér kapta -- Dél-Amerika és Peru számára olyan jelentős szent, mint Itáliának Sziénai Szent Katalin vagy Spanyolországnak Avilai Szent Teréz. Peru fővárosában, Limában született 1586. április 20-án vagy 30-án. A keresztségben az Izabella de Flores nevet kapta. A család egy indián szolgálója azonban Rózának kezdte becézni, és ez a név rajta is maradt, sőt, amikor Turibius püspök (lásd március 23-án) 1597-ben megbérmálta, ez lett a bérmaneve is.

,,Amint Róza értelme kinyílt, szent félelemmel és irtózással kerülte a bűnt. Ha azt érezte, hogy valami szenvedély az értelem ellen lázad, minden nehézség nélkül üldözőbe vette, és elűzte magától.'' Erre az eredményre jutott a Róza ügyét kivizsgáló orvos, Castillo doktor és páter Lorenzano. Egész életében vezekelt: hajának levágásával tiltakozott és fordult szembe családja tervével, mely szerint egy jó házból való ifjú feleségének kellett volna lennie; a kezeit oltatlan mésszel csúfította el; a derekán haláláig egy súlyos lakattal lezárt láncot viselt; a fejére vasból készült töviskoronát rakott; ciliciumot hordott és ostorozta magát; az ágya kemény deszkából készült; szülei házából kiköltözött a kertbe egy saját kezűleg épített kunyhóba. E vezekléseivel is lelki anyja és mesternője, a kétszáz évvel korábban élt, s ugyancsak domonkos harmadrendi Sziénai Szent Katalin példáját követte (lásd április 30-án).

Szokatlan életmódja -- ami a szentek között nagyon is ismert -- a környezetét részben csodálatra, részben megütközésre indította. Ő maga azonban tudta, hogy -- Szent Pál szavaival élve -- hiába adná oda a testét egészen elégő áldozatul, hiába osztaná szét mindenét a szegényeknek, ha a szeretet kettős törvényét nem teljesíti, semmit nem használ neki. Ezért minden erejével és figyelmével Isten és a felebarát iránti szeretet útján akart járni. Szerette és követte Sziénai Szent Katalin példáját; buzgón olvasta Granadai Szent Lajos és Keresztes Szent János (lásd december 14-én) írásait; csodálattal kísérte figyelemmel Solanói Szent Ferenc működését, aki 1596-tól misszionált Peruban. Iránta különös szeretettel viseltetett, és imádságával kísérte a munkáját.

1606. augusztus 10-én öltötte magára a domonkos harmadrendi nővérek ruháját. Csak azért nem lett domonkos apáca, mert Peruban akkor még a domonkos rend női ága nem telepedett le. Szerzetesi ruhája nem választotta el az emberektől, hanem mindenki számára nyilvánvalóvá tette életének lényeges célját: Krisztusnak szentelte magát.

Csodálatos életéhez az imádság szolgáltatta az alapot. Napjaiból olykor tizenkét órát is lefoglalt a szóbeli és a szemlélődő imádság. Lelki gyakorlatait kézimunkával váltogatta: font, szőtt, hímzett, művelte a kertet, és bevételeivel szüleit támogatta. Életformája lett az Úr Krisztus jelenlétében való élet és a vele való szüntelen társalgás. Éppen ez jelentette lelki életének mindennapos táplálékát.

Keresztes Szent János tanítványaként abból a felismerésből indult ki, hogy a teremtmény ,,semmi'' önmagától, de Isten épp azért teremtette, hogy a kegyelemmel oly magasságba emelkedjék, hogy a Megtestesült Ige menyasszonya legyen.

Róza azonban nem naiv lélek, hanem világosan látó, tanítását formába is öntő mester. Sajnos írásaiból csak néhány töredék maradt ránk. Bilbaói Luis testvér állapította meg: ,,Róza Isten Lelkének irányítása alatt állt; betöltötte őt a bölcsesség Lelke, és különleges, beléöntött tudás birtokában volt.''

Mint a többi nagy szent, igen sokat szenvedett az Egyházért. Gyötrelmeit így vázolja: ,,Az életgyónás igen nagy szenvedést jelentett... Szorongás, vigasztalanság, elkeseredés, kísértés, harc, meghazudtolás a gyóntató atyák részéről, meg nem értés emberektől, betegségek, fájdalmak és a láz.''

Életének utolsó három évét egy barátnőjének, Don Gonzalo de la Maza feleségének házában töltötte. A férj a perui alkirály pénzügyeinek intézője volt. Lelki élete, amelynek középpontjában Jézus Krisztus állt, idegen volt kortársainak népies jámborsága közepette, amelyben a korábbi népi hagyományok elemei is tovább éltek. ,,A szemlélődés teljes nyugalmában, mindent beragyogó fényességben álltam, telve csodálattal, és a fényesség közepén feltűnni láttam a Megváltó Keresztjét. E ragyogó fényesség legbensejében megpillantottam az én Uram, Jézus Krisztus szentséges emberségét. Éreztem, hogy Jézus Krisztus emberségéből a felség elmondhatatlan sugarai hatoltak lelkem mélyéig, úgy, hogy arra gondoltam: tökéletesen szabad vagyok, és átkerültem az örök boldogság örömébe.''

A szigorú vezeklés, a másokért való szünet nélküli fáradozás korán ágynak döntötte. 1617. augusztus 24-én halt meg, s utolsó óráiban lassan és nagyon meggondoltan mondogatta: ,,Jézusom, Jézusom, maradj mellettem!'' Amikor holttestét átvitték a Szent Domonkos-templomba, olyan tömeg kísérte, hogy az alkirály katonáinak kellett megvédeniük.

Halála után azonnal általános tisztelettel vették körül Limától Madridig. Először a Szent Domonkos-templom főoltára közelében, majd a Sziénai Szent Katalin-kápolnában temették el. 1668. február 12-én avatta boldoggá XI. Kelemen pápa. 1669-ban Lima, 1670-ben egész Nyugat- India és a Fülöp-szigetek patrónája lett. Szentté avatása 1671. április 12-én történt. Ünnepét 1727-ben vették fel a római naptárba, augusztus 30-ra. 1969 óta augusztus 23-án ünnepeljük.

Szent Róza életének három jelentős gyümölcse lett: az első női kolostor alapítása, az intézményes szegénygondozás és a misszió.

Megalapította Dél Amerika első szemlélődő kolostorát. ,,Drága Atyám -- írja egyik levelében --, az angyalok nyelvén szeretnék szólni, hogy hírt adhassak a rendkívüli kegyelemről, amellyel az én Uram, anélkül hogy ezt megszolgálhattam volna, beteljesítette szívem forró vágyát, tudniillik, hogy megalapíthassam anyám, Sziénai Szent Katalin kolostorát'' (1613. május 5-én kelt, Jerónimo Bautistának szóló levele). Róza életének rendkívüli megnyilvánulásait ez teszi érthetővé: a hódítás, a fegyveres erőszak, a kíméletlen szervezeti változtatások idején nem volt más módja, hogy Istennek szentelt életét megvalósítsa, csak az, hogy teljesen egyedül, mások számára érthetetlenül gyakorolja magát az erényekben. Ha mindezt kolostorban teszi, talán fel sem tűnik; kolostort azonban nem talált, sőt, neki kellett az elsőt megteremtenie. És végre is hajtotta az alapítást. Kikereste a megfelelő helyet, megtervezte a kolostor épületét, gondoskodott a szükséges pénzről. És megjövendölte édesanyjának, hogy ő lesz az első, aki a kolostorban beöltözik apácának! Róza halála után, 1623-ban nyitotta meg kapuit a Sziénai Szent Katalin-kolostor, hogy a lelki élet tökéletességére hivatott limai nőknek otthont adjon. A cella körül, amelyben Róza élete végét töltötte, hamarosan megalakult a második domonkos női kolostor.

Életének másik nagy gyümölcse a szegények gondozásának rendszeresítése. Az élet kegyetlenségei és a szenvedéssel való mindennapos találkozása részvétet keltettek benne, és nagyon tárgyilagosan ezt tanácsolja: ,,Anyám, ne ügyelj arra, hogy ruhád bepiszkolódik-e a betegek sebeitől. A hóhérok sokkal gyalázatosabban mocskolták be köpéseikkel az én Megváltóm arcát!''

Harmadik nagy műve a misszió volt: ,,Ha nem nő volnék, tanulmányaim végeztével azonnal teljes erőmmel a missziós munkának szentelném magam. Arra törekednék, hogy a legvadabb és legelhagyatottabb vidékekre menjek, ahol még kannibálok élnek. Csak azzal törődnék, hogy az indiánok megmentésére és üdvözítésére ajánljam fel mindenemet: erőmet, verítékemet, véremet, hogy hirdethessem nekik az evangéliumot, és taníthassam őket: Térjetek meg! Térjetek meg!''

Különleges lelkesedéssel kísérte Solanói Szent Ferenc apostoli működését az indiánok között. A velük kapcsolatos szörnyű hírek -- Róza egyik Chilében élő testvérétől is hallott róluk -- nem tudták csökkenteni az üdvösségükért égő vágyát. És ezek a hírek nem üres híresztelések voltak: az indiánok támadó szándékkal ott álltak a város kapui előtt! Mint Sziénai Szent Katalin vagy Lisieux-i Szent Teréz, felszólította a papokat, hogy legyenek hősiesen tökéletesek: ,,Hadd mondjam önnek, lelkiatyám, hogy minden tartozását bűnömként magamra vállalom Isten előtt, és kérem Őt, hogy amit ön megérdemelt, rajtam büntesse''.

Istenünk, ki Szent Róza szívében felgyújtottad a szeretet tüzét, majd arra indítottad, hogy hagyja el a világot és keményen vezekeljen a bűnökért, kérünk, az ő közbenjárására segíts, hogy az igaz élet útját járjuk itt a földön, és gyönyörűséged patakjából ihassunk a mennyben!