A 303--305 közötti években az utolsó nagy üldözési hullám szakadt a Római Birodalom keresztényeire. Diocletianus császár úgy vélte, hogy restaurációs politikája keretében föl kell számolni a kereszténységet. Sokan nem állták ki a hitnek ezt a próbatételét, mások viszont megkapták az erősség ajándékát, hogy vérükkel tegyenek tanúságot hitük mellett.

Amikor azután 313 után már nem háborgatták a keresztényeket, hamarosan összemosták ez elmúlt idők történéseit. A Konstantin császárt megelőző időket szinte teljesen az üldözések idejének tekintették; az első évszázadok keresztényei hősökké lettek. A vágyódással és bűntudattal vegyes csodálat a vértanúk tiszteletének fölvirágzásához vezetett. Ami egy-egy esetben hiteles és közismert volt, azt minden különösebb fontolgatás nélkül általánossá tették. Eleven vértanú-irodalom keletkezett, amelyben a költészet és a valóság sajátos törvényeket követett. Amit Szent Ágnesről tudunk, azt ezzel a háttérrel kell szemlélnünk.

Származása és élete felől semmi biztos adatot sem ismerünk. A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála évének 304-et számítják. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét. Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest (366 és 384 közt), Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla (De virginibus I, 12; De officiis I, 41, 203), Prudentius, a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki (Peristephanon 14). Ezekkel föl is soroltuk az Ágnesről szóló legkorábbi híradásokat. De mi derül ki belőlük?

Római Ágnes fiatalon áldozta életét keresztény hitéért. Nem világos, hogy lefejezték-e vagy megégették. Vértanúsága pontos idejéről hallgatnak a források. Már nem tudjuk kideríteni, hogy honnan merítik a legrégibb tanúk tudásukat. Római helyi tradíció őrizte meg a szent szűz, Ágnes vértanúságának hagyományát. E tradíciót a 4. század vége felé rögzítették írásban, s később káprázatos, meseszerű legenda szövődött köréje.

Sajátos jellegű tanúbizonyság viszont Szent Ágnes emlékhelye a római Via Nomentánán. Ezen a helyen Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát. Ez az építkezés a helyi hagyomány mellett szól: a régi egyházban szokásos volt ugyanis, hogy vértanúsír közelében választottak temetkezési helyet (depositio ad sanctos), és a szent közbenjáró erejébe vetett hitről tanúskodik.

Bár a szent nevén kívül más alig volt ismeretes, Ágnes a hitnek és a tiszteletnek köszönhetően nagy szentté lett. Nevét fölvették a mise római kánonjába. Egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették e vértanú szűz dicséretét.

Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.

A keresztény nép többféle változatban ismerte Szent Ágnes hősi halálának elbeszélését. Íme az egyik:

A mély börtön ajtajából néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a kínzás színhelyét megpillantották.

A kapitány szeme megakadt egy leány arcán. Alig lehetett több, mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni.

A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.

-- Ágnesnek hívnak.

-- Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszerítettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.

-- Nem, kapitány, senki sem kényszerített.

A férfi segíteni szeretett volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem volt már a véres ügyekhez. Most azonban irtózatos indulatba jött ekkora bátorság láttán. Odakiáltott a katonáknak:

-- Kötözzétek a cölöphöz! Ő lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!

Amikor Ágnes a cölöpnél állt, így szólt a kapitányhoz:

-- Kapitány, nem akartalak megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd segít nekem az én Istenem, aki hatalmasabb, mint te és a császárod!

A kapitány dühöngve a korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.

-- Állj meg, kapitány! -- hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.

Egy megtermett katona lépett elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször megjutalmazta.

-- Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik. -- mondta.

Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta.

A kapitány odafordult a lányhoz:

-- Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.

A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:

-- Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.

-- Igazán mind megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! -- kiáltotta a kapitány. Villámló szemmel fordult a lányhoz:

-- No, válassz, melyiké akarsz lenni?! Pompás választási lehetőség áll előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem történt e falak között!

-- Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!

Erre vége szakadt a kapitány türelmének. Így kiáltott:

-- Le kell fejezni, mégpedig azonnal! Rajta!

De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:

-- Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!

A katonák törvénye pedig az engedelmesség.

Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött. A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában.