Könyörögj érettünk, Szent László!

Nagyvárad alapító királyának, Szent Lászlónak (Lengyelország, 1046 körül – Nyitra, 1095. július 29.) tisztelete úgy tűnik, egyfajta reneszánszát kezdi élni, nemcsak Nagyváradon és környékén, de más magyarlakta területeken is.

A Szent László legendák mai napig egyedi, csodálatos darabjai a keresztény mondák kincsestárának, s kevés olyan magyar ember akad, aki ne hallott volna a tordai hasadék, a kővé vált pénz, a csodálatos forrás vagy a pestis elleni gyógyfű legendájáról.

A nagyváradi római katolikus püspökség három esztendővel ezelőtt (az addigi Festum Varadinum körmenetet továbbfejlesztve) bevezette a Szent László zarándoklatot, ahol a lovagkirály nagyváradi hermáját viszik körbe, nemcsak a székesegyház udvarán, hanem a város utcáin is a papok és a hívek.

Sokak szerint különleges spirituális ereje van ennek a gesztusnak, hiszen az egykori városalapító király mintegy „őrjáratként” mai magyar alattvalói kíséretében „kimegy” a templomból városa utcáira. A szent király kultuszának éltetése iránt azonban a váradi és Várad környéki keresztény magyar embereknek olyan nagy igényük van újabban, hogy a püspökség két napja, most első alkalommal, megszervezett még egy zarándoklatot. Így vasárnap délután több száz váradi katolikus a velencei Templom térről indulva, imádkozva és Szent Lászlót dicsőítő énekeket énekelve elzarándokolt a várig, ahol a király eredeti sírhelyénél, illetve a vártemplomban közösen imádkoztak azért, hogy Szent László adjon erőt a magyarságnak, hogy a mai nemzetromboló, gyakran keresztényellenes világban is megtartsák, visszaszerezzék nemzeti egységüket és elsősorban Istenbe vetett hitüket.

Szent László egykori temploma, egyházmegyénk bölcsője

A lovagkirály kultuszának kialakulásáról és a jelenben való megéléséről kérdeztük Böcskei László váradi római katolikus megyéspüspököt. A főpásztor elmondta, Szent László király mindig is a nagyon népszerű szentek közzé tartozott, kultusza mai napig aktuális, eleven, mivel olyan erényeket képvisel, amelyekre a ma emberének szüksége van. Ez annak tudható be, hogy a városalapító nagy királyt tulajdonképpen maga a nép emelte a szentségi eszménykép szintjére.

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség azonban úgymond lokális szinten szeretné a szent király kultuszát ápolni, ugyanis Szent László esetében nagy lelki ráadás a váradiaknak az, hogy a király a váradi egyházmegye alapítója, egyházmegyénknek tehát ő a védőszentje. Szent László tisztelete egy olyan lelki erő, amelynek hatalmas összetartó ereje van, mely összefogásra sarkallhat, s ezáltal erősítheti az itteni magyar közösséget.

A váradi püspökség azon kezdeményezéseire, melyek a lovagkirály örökségét hivatottak ápolni, máris több, más egyházmegyéből is nagy érdeklődés mutatkozik. A későbbiekben az is tervbe van véve, hogy a Varadinum zárónapján levő zarándoklat a székesegyháztól a király várbeli sírjáig fog tartani, ehhez azonban be kell fejeződjenek a várbeli felújítási munkálatok, mivel a jelenlegi körülmények alkalmatlanok arra, hogy több ezer zarándok vonuljon be a várba. Arra a felvetésünkre, hogy újabban különféle civil szervezetek is nekiveselkednek, és a szent király kultuszát esetenként egyházidegen módon szeretnék népszerűsíteni, a püspök azt felelte, hogy nagyon szép és jó, hogy a Szent László tisztelet megvan az emberekben, és próbálják ezt esetleg civil szervezetek is ápolni.

Természetesen bárki szervezhet ünnepeket a nagy király emlékére, tiszteletére, azonban nagyon jó lenne tisztázni a fogalmakat, és a Szent László-tisztelet címszó alá ne sorakoztassanak fel olyan megnyilvánulásokat, amelyek idegenek a katolikus egyház álláspontjától a szentek tiszteletét illetően. Szent László tisztelete ugyanis egy közös pont, egy összefogásra sarkalló lehetőség, ahol az egyház felvállalja a rá eső részt, ami feladata és kötelessége, ám a civil társadalom olyan formában próbáljon Szent László emlékét ápoló ünnepeket szervezni, hogy azok ne sértsék a szentségi jelleget, ne vigyenek a Szent László-kultuszba akarva vagy akaratlanul olyan profán elemeket, amelyek idegenek a szentek tiszteletétől.

A civil szervezetek kihangsúlyozhatják például a király vitézségét, egyéb uralkodói erényeit, rámutatva László király azon kvalitásaira, amelyek emberileg, kulturálisan, művészetileg jelentősek a mai napig. Mindenki fel tudja, fel tudná vállalni saját részét, anélkül hogy a szentségek tiszteletét dilettánsan megsértené. Az egyház szervezte Szent László-ünnepekbe pedig mindenki bekapcsolódhat, a váradi püspökség két éve azért is nem küld senkinek személyre szóló meghívókat ezekre, mert nyilvánvalóvá akarják tenni, hogy a lovagkirály ünnepei valamennyi magyar embernek az ünnepei, tehát mindenkinek ott a helye.

Szent László-tisztelet a vallásháborúk és történelmi viszálykodás mentén

„Amikor a magyarok meghallották, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszeríttették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette” – olvassuk a gesztaírónál I. László királlyá választásának történetét.

A Nagyvárad alapító uralkodójaként is nagy tiszteletnek örvendő király mai napig tartó misztikus kultuszáról és az ezekhez kapcsolódó történelmi, illetve egyházpolitikai alakulásokról Fodor József általános püspöki helynök beszélt. A vikárius elmondta, Szent László királyt tájainkon elsősorban a nagyváradi püspökség megalapítójaként is tisztelik. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól. Vallásos lelkületét anyjától, a vitézséget atyjától örökölte.

Alig húszéves, amikor a fekete kunok betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében. A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Ő volt a csata főhőse, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával, üldözőbe vette, legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette valóságos legendával fonta körül alakját, s a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették a történetet. Ugyancsak döntő szerepet játszott mint vitéz katona a Salamon király és Géza bátyja közötti testvérharcban: a mogyoródi csatában (1074) bátyját győzelemre segítette, s uralmát biztosította.

1077-et írtak, amikor Lászlónak a nép akaratából, jóllehet Salamon még életben volt, át kellett vennie az ország kormányzását. Lelkületére jellemző, hogy nem koronáztatta meg magát, „mert csak békességet kívánt – mint a krónikás írja –, hogy visszaadhassa Salamonnak az országot, és magának a hercegséget tartsa meg”. Erre azonban nem került sor, mert az egész ország népe egy emberként állt mögötte. Nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása. A politikai szervezéssel párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, továbbfejlesztése.

A meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokokkal gazdagította, a megkezdett templomépítéseket befejezte, új egyházak és kolostorok egész sorát alapította meg. Igen fontos szerepet töltött be uralkodásában az igazságszolgáltatás újjárendezése. Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, a vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt.

Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta. Szentté avatása után kultusza addig sosem tapasztalt módon erősödött. Királyok, hercegek zarándokoltak nagyváradi sírjához, több európai uralkodó végrendeletében meghagyta, hogy a Szent László sírja mellé temessék.

A tordai országgyűlést követően a vallási villongások Szent László sírját sem kímélték, a protestánsok például feldúlták a várban levő királysírt is, majd Bethlen Gábor fejedelem lebontatja a várban levő, Szent László által építtetett székesegyházat, s ennek faragott köveit beépítik a vár falaiba. Voltak például olyan periódusok is, amikor protestáns tiltásra teljesen megszűnt Váradon a nyilvános katolikus vallásgyakorlat, azonban mint ez beigazolódott, a Szent László-kultusz túlélte a vallási villongásokat, történelmi, politikai viszálykodásokat.

Ennek ékes példája volt a vasárnapi zarándoklat is, amikor Várad utcáin hosszú sorokban haladtak azok az emberek, akik fennhangon, magyarul imádkozva kérték a városalapító nagy uralkodót a nemzet megsegítésére, s az esős májusi délutánon messze hangzottak a magyar imák és a szent énekek. A nagyváradi vár falai, bennük a Szent László építette székesegyház köveivel létező, eleven jelenként verték vissza a több száz torokból felzengő fohászt: „Könyörögj érettünk, Szent László Királyunk!”

Szőke Mária
Reggeli Újság