„Az Úr napja az Egyház napja is. (…) A plébánia összes tevékenységei között »egyik sem annyira hatásos és éltető a közösség számára, mint az Úr napjának és Eucharisztiájának vasárnapi ünneplése«” – Nyéky Kálmán, a siófoki Sarlós Boldogasszony-templom plébánosa, az Emmanuel Közösség tagja II. János Pál pápa Az Úr napja kezdetű apostoli levelét idézte előadása elején. Ebben a levélben szó van arról is, hogy a vasárnap a szolidaritás napja. A szent pápa nagyon konkrétan fogalmaz: „A vasárnapnak alkalmat kell nyújtania a hívők számára arra is, hogy gyakorolják a szeretet és az irgalmasság cselekedeteit és apostolkodjanak. Magányos ember étkezésre szóló meghívásával, beteglátogatással, nélkülöző család megajándékozásával, néhány óra önkéntes szolgálatra szentelésével ki lehetne vinni az életbe Krisztus eucharisztikus asztaláról való szeretetét.”

Nyéky Kálmán a hallgatóság figyelmébe ajánlotta Michael White és Tom Corcoran Újraépítve című könyvét, mely az önkéntesség és a szeretetszolgálat új dimenzióját mutatja meg az Egyházban. De a hívő embert rá kell vezetni erre az útra, hiszen egy átlagos plébánián gyakran csak „fogyasztóként” vannak jelen az emberek. Pedig mindannyiunknak misszionáriusi meghívásunk van – hangsúlyozta az előadó, aki saját lelkipásztori tapasztalatából merítve elmondta, a legjobb, ha személyesen kérjük meg feladatokra az embereket, és a szolgálatok konkrét dologra és meghatározott időre vonatkoznak. Fontos, hogy legyen utánpótlás-koncepció, hiszen ahogy Michael White fogalmazott:

ne reméljük, hogy az önkéntesek Jézus második eljöveteléig maradnak.

Nem könnyű az ifjúságot is bevonni a szolgálatokba, de például a bérmálásra való felkészítés része lehet, hogy a fiatal vállal valamilyen feladatot a plébánián.

XVI. Benedek pápa A szeretet szentsége kezdetű apostoli buzdításában úgy fogalmaz: „Az Egyház hite lényege szerint eucharisztikus hit, és egész különlegesen az Eucharisztia asztaláról táplálkozik. (…) Minél elevenebb Isten népében az eucharisztikus hit, annál mélyebb a részesedése az egyházi életben meggyőződéses ragaszkodása által ahhoz a küldetéshez, melyet Krisztus tanítványaira bízott.” Az Eucharisztia ünneplése tehát a misszió forrása, ugyanakkor lehet eszköze is. Nyéky Kálmán felhívta a figyelmet arra, hogy a Római misekönyv általános rendelkezései is adnak erre útmutatást: „Szabad ezenfelül a papnak a mise kezdetén röviden bevezetnie a híveket a nap miséjébe a bevezető köszöntés után és a bűnbánati cselekmény előtt; az olvasmányok előtt az igeliturgiába, a Prefáció előtt az Eucharisztikus imába” (31.). Különösen akkor fontos, hogy a pap éljen a lehetőséggel, hogy a saját szavaival is közelebb segítse az embereket a szent cselekmények megértéséhez, amikor nagyszámú vendég, liturgiában kevésbé jártas ember van a templomban, például gyász- vagy nászmiséken. Kell hogy beszéljünk a liturgiáról és az Eucharisztia vételéről, hiszen „a hit hallásból fakad”.

Fontosak a mozdulatok és a mise szövegének szép, pontos kimondása is. Ha az alkalmilag betérőnek átélt liturgiában van része, az hozzásegítheti őt a hit személyes megéléséhez. Emellett meghatározó szerepe van az evangelizációban a szentbeszédnek. Érdemes jól átgondolt, tematikusan összefüggő homíliákat mondani, melyek kapcsolódnak a liturgikus év és az emberek mindennapi életének eseményeihez. Nyéky Kálmán felhívta a figyelmet arra is, helyet kell adni a liturgián a gyermekeknek, a legkisebbeknek is, hiszen Jézus kéri, hogy engedjük őket hozzá.

Ferenc pápa kiemeli Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában: a plébánia „közösségek közössége, szentély, ahová a szomjazók inni járnak, hogy folytathassák útjukat, a folytonos missziós küldés központja. Ám el kell ismernünk, hogy a plébániák felülvizsgálatára és megújítására szólító felhívás még nem hozott elegendő gyümölcsöt ahhoz, hogy a plébániák közelebb kerüljenek az emberekhez.” Nyéky Kálmán hozzátette: azt is el kell ismernünk, hogy a templomba járók közül sem értik sokan, mi az Eucharisztia – és éppen ezért sokan hátat fordítanak az Egyháznak. Ők nem elveszettek, hanem elvesztettek. A templomba betérőnek éreznie kell, hogy Krisztus szeretetével fogadjuk őt.

A plébánia nem elavult struktúra, de tudnia kell alkalmazkodni a változó világban. Ehhez kreativitásra van szükség, illetve késznek kell lenni új dolgokat megtanulni. A mai kultúrában a mai emberek nyelvén kell hirdetni az evangéliumot, és akkor befogadják, mert vágynak az örömhírre, vágynak az Istennel való találkozásra. A siófoki plébános arra is rámutatott: nem vagyunk képesek egymagunk megvalósítani a missziót. Az evangéliumokból látjuk, Jézus azután cselekszik, hogy a tanítványok megteszik a maguk részét: odahozzák a két halat és az öt kenyeret, lebontják a tetőt, megterítenek a húsvéti vacsorához. Jézus azt kéri tőlünk is, csináljunk valamit, és akkor ő is megteszi azt, amire csak az Isten képes.

Nyéky Kálmán előadása után három rendhagyó szentségimádási gyakorlatot ismerhettek meg a jelenlévők. Versegi Beáta Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja a kisgyermekeknek szóló szentségimádásról beszélt, amelyet a budapesti Örökimádás-templomban tartanak. Jézus minden szentségben jelen van, de az Oltáriszentségben jelenvalóvá teszi önmagát. Ezért egészen közvetlenül kapcsolódhatunk hozzá – és ezt már kicsi korban átélhetik a gyerekek. A szemünkkel nézhetjük, beszélhetünk hozzá, szerethetjük őt, és a mozdulatainkkal kifejezhetjük ezt, és mindezt tehetjük közösségben, Jézus barátaiként. Versegi Beáta Mária nővér úgy fogalmazott: a gyermekek szentségimádása nem hittanóra helyett van, de nem lehet elég korán kezdeni a hitre nevelést. Hiszen a kapcsolat megelőzi a tudást. A kisgyermekeknek szóló szentségimádásról a program honlapján bővebben olvashatnak.

Nyuli Gábor, a Cor et Lumen Christi közösség tagja a Tűz és Fény dicsőítő szentségimádás gyakorlatát és tapasztalatait mutatta be. E programok mottója: találkozás az élő Jézussal. Elméletileg minden szentségimádáskor ez történik, sokszor mégis csak jámbor cselekedetként tekintünk ezekre az alkalmakra. Pedig Jézus ma sem vonakodik kinyilvánítani isteni erejét, amikor találkozunk vele. Ezért a közösség úgy építette fel a szentségimádások tematikáját, hogy az elősegítse a kapcsolat létrejöttét az Eucharisztiában jelen lévő Jézussal. Ezt szolgálják a mozdulatok, a zene és a csend, a személyes közbenjáró imádság. Így akárcsak a vérfolyásos asszony vagy a tizedik leprás, a mai ember is átélheti a Jézussal való találkozás életet átformáló és gyógyító erejét.

Varjas Adrienn az Emmanuel Közösség evangelizációs programjait mutatta be, melyeknek fontos része az Oltáriszentség jelenléte. „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem” – Tamás apostol olyan vágyat fogalmazott meg, ami minden emberben megvan: szeretnénk látni a láthatatlant. Ez az Oltáriszentségben lehetségessé válik, ezért a közösség az evangelizációs alkalmakon ki szokta helyezni az Eucharisztiát az oltárra. Egy nem hívő nem érti ennek a teológiai hátterét, de megérinti őt a valóságos, kézzelfogható jelenlét. Lehetőséget adnak az embereknek, hogy közel menjenek az Eucharisztiához, hogy saját szavaikkal leírják Istennek örömeiket és fájdalmaikat. Fontos szerepe van az evangelizációban a hangulatnak, a személyes fogadásnak és annak, hogy aztán felajánlják a folytatás lehetőségét. Az előadó biztatott,

ne féljünk odavinni az emberekhez az Oltáriszentséget, mert Jézusnak van ereje ahhoz, hogy megérintse a szíveket.

A konferencia utolsó előadója Schuschnigg Theresia nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja volt, aki az eucharisztikus életről szólt. Az eucharisztia a kegyelem forrása, de a tapasztalat azt mutatja, hogy szakadék lehet a vasárnapi szentmisén való részvétel és a mindennapok között. Hogyan lehet tehát az eucharisztia ténylegesen életet alakító forrás? – tette fel a kérdést az előadó.

A liturgia arra szolgál, hogy megérkezzünk a misztériumhoz, így megtanít minket, hogy átengedjük magunkat az élet lüktetésének. A szentmisében megtapasztalhatjuk a minőségi jelenlétet, ami minden kapcsolat alapja. Hálaadáson veszünk részt, átéljük, hogy megajándékozottak vagyunk, a liturgia tehát rávezet arra, hogy észrevegyük a jót az életünkben. A szentmise felajánlás, megtanít arra, hogy odaadva magunkat bízhatunk az átlényegülésben. A liturgián együttműködünk azzal, aki itt és most van. Isten nem akar nélkülünk munkálkodni, ugyanakkor megmutatja, hogy amit hozunk, elég, és nekünk is elég lehet az, akik vagyunk. A szentmisén egy testté válunk Jézussal és egymással is. Meghív arra, hogy így viszonyuljunk mindenkihez az életünkben. A liturgia tehát kapcsolatban van a mindennapokkal, személyes egzisztenciánkkal, edzés a mindennapi életre.

Lelki kísérőként Schuschnigg Theresia nővér megtapasztalta, mennyire jelen van az emberekben a személyes istenkapcsolat iránti vágy, mennyire keresik ennek az útját, és mennyire szükséges ezen az úton tanítani és kísérni őket. Életbevágó, hogy bevezessük az embereket a misztériumba;

le kell fordítanunk a szentmise tanítását, kézzelfogható módon be kell mutatnunk azt, mert enélkül a forrás mellett is szomjan halnak az emberek.

Ha viszont feltárjuk a liturgia és az emberi élet mélyen egymáshoz kapcsolódó elemeit, az élet eucharisztikussá válik, az eucharisztián való részvétel pedig élővé. Ez maga a missziós megújulás, hiszen az ilyen élet természetes módon szólítja meg a keresőt.

Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a NEK előkészítő bizottságának vezetője mondott zárszót a konferencián. Számára az előadások arról tettek tanúságot, Jézus él, és éltet bennünket, személy szerint és az egész világot. Csak engedjük meg neki, hogy éltessen.

Fotó: Thaler Tamás

Szalontai Anikó/Magyar Kurír