Homa Ildikó szociális testvér, a Viktor E. Frankl által megteremtett logoterápia képviselője, könyvében az evangéliumok gyógyulástörténetein keresztül mutatja be az emberi egzisztencia mélységeit, rámutatva arra, hogy lelki egészségünk feltétele az önelfogadás.

 

Homa Ildikó klinikai pszichológus, egzisztencia-analitikus és logoterapeuta, a bécsi Viktor Frankl Intézet akkreditált tagja. Jelenlegi könyve az Evangéliumi lélektan címmel indított rádióműsor-sorozatából született.

A szerző meggyőződése, hogy az evangéliumokban leírt Jézus-történetek napjainkban is gyógyíthatnak, ha életvezetési útmutatókként használjuk őket. Az evangéliumok arra a kérdésünkre is választ adnak, hogyan éljünk egészségesen. Ehhez azonban a teológiai üzenetben benne foglalt életvezetési szempontokat is ki kell bontanunk a magunk számára.

 

Homa Ildikó rámutat: a történelmi Jézus „körbejárt, jót cselekedett, tanított és számtalan betegséget meggyógyított.” Jézus nemcsak mennyei Atyját mutatta meg nekünk, hanem az „Embert” is. Tanított önismeretet, kapcsolati mintákat, bemutatta, hogyan lehet a veszteségeket feldolgozni, hogyan lehetünk boldogok, hogyan gyógyuljunk ki a haragból, a vakságból, a szomorúságból, a bűntudatból. A szerző tizenhárom, a lelki egészséggel kapcsolatos témát ismertet, és mindegyikhez ajánl az olvasónak egy gyakorlati útmutatót.

 

Az önismeret tárgyát Homa Ildikó a bethesdai vak meggyógyítása evangéliumi részletének (Mk 8,22-26) segítségével közelíti meg. Jézus három dolgot tesz: megfogja a vak kezét és kivezeti a faluból, megkeni és megérinti, majd hazaküldi. A meggyógyult embernek vissza kell térnie közösségébe, ahonnan származik. Az önismeret célja, éppen úgy, mint az egész létezésé, a másikért való lét. „Azért születtünk erre a világra, hogy odaajándékozzuk önmagunkat… Mindegyikünk sziget, de nem lakatlan sziget. Az a hivatásunk – mindenkié –, hogy befogadjunk a saját életünkbe másokat.” Ezt azonban csak reális önismerettel tudjuk megtenni. A másik embert akkor vagyunk képesek elfogadni olyannak, amilyen, ha önmagunkat már megismertük és elfogadtuk.

 

A szerző kifejti: feladatunk az érett személyiség kialakítása. Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette meg az embert, „s nekünk az a küldetésünk, hogy ezt az Isten-képmásságot megvalósítsuk önmagunkban tulajdonképpen azáltal, hogy engedjük, Isten rajzolja meg ezt a képet a lelkünkben.” Az érett személy józanul látja önmagát és a világot, kettejük kapcsolatát, elfogadja önmagában és másokban a jó és kevésbé jó tulajdonságokat.

 

A haragból való gyógyulás témáját elemezve a szerző hangsúlyozza, hogy a harag hozzátartozik az életünkhöz. Az életért való harag épít, a rosszul irányított és a felgyűlt harag azonban rombol. Máté evangéliuma a harag érzésére is képes, a harag érzését felvállaló Jézust állítja elénk, a kisdedek magához engedéséről (13-16), a fügefa megátkozásáról, valamint a templom megtisztításáról szóló részben (12-19). Homa Ildikó kifejti: a szükséglet ki nem elégítésekor érzett harag arra késztet, hogy továbblendüljünk, hogy továbbhaladjunk.

 

A kiszáradt fügefa mellett nem érdemes időzni. A haragnak helyreállító szerepe is van. Egy kapcsolatban a harag jelzi a határokat. A tanítványok nem engedték közel a gyermekeket, Jézus a haragjával jelezte, hogy ezzel átlépték kompetenciájukat. Ugyanez a helyreállító szerep mutatkozik meg a templom megtisztításának jelenetében is. Jézus mint az Atyával egységben lévő személy, jelzi a kereskedők számára, hogy átlépték a határokat, az Atya házát vásárcsarnokká tették. Az indulatos viselkedés szerepe nem a bántás, hanem a jelzés. A többiekben félelmet vált ki, és óvatosságra készteti őket. A megbocsátás révén az egészségtelen harag egészségessé válik, a helyére kerül, és csak ott fog jelentkezni és olyan mértékben, ahol szükséges. „A megbocsátás viszont nem jelenti a harag eltörlését, elnyomását. A haraggal való lélektani munka nélkül nem jöhet létre megbocsátás.”

 

A bűntudatból való gyógyulás lehetséges módozatait a házasságtörő asszony történetén keresztül (Jn 8,1-11) mutatja be a szerző. Jézus itt először az emberi bensőhöz szól: „nincs ember bűn nélkül, ne ítélkezzél, hanem nézz magadba és lásd meg önmagad; majd az emberi viselkedéshez szól: menj és többé ne vétkezz, vállalj felelősséget az életedért.” Homa Ildikó tényként szögezi le, hogy Isten megbocsátása feltétlen, az emberé viszont feltételes. Ezért kell kigyógyulnunk a bűntudatból „és belegyógyulnunk a szégyenbe.

 

Lelki egészségünk alapeleme az önelfogadás, a szégyenérzet által védett személyes érték megvallása és felvállalása… A gyógyulás, a megbocsátás a múlt keserűségeinek és haragjainak az elengedése, a neurotikus bűntudat elengedése.” Jézus mindnyájunknak mondja: „Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!” Ön-megbocsátás nélkül azonban a bűn feloldozása nem jön létre, ezért a mi feladatunk, hogy „szüntelenül megbocsássunk magunknak, mert Isten megbocsátott!”

 

A könyv írója hangsúlyozza, hogy az életünk „több, mint a mindennapi munkánk, több, mint a kapcsolataink, több, mint a szenvedéseink, több, mint a biztonságaink.” Létünk ezeken keresztül mutat Isten felé, s bár az életünk egyszerre színjáték, társasjáték, sportjáték és szerencsejáték, „a legfontosabb, hogy az életünkből ne maradjon ki az isteni színjáték, amelyben Isten játssza a főszerepet.”

 

Verbum Keresztény Kulturális Egyesület, 2014.

 

Bodnár Dániel/Magyar Kurír