Az Egyház ismeri és nagy tiszteletben tartja emberi létünk, működésünk kereteit s korlátait is. Tudja, hogy egy-egy fontos üzenetnek és eseménynek a befogadása időt igényel. Időre és türelemre van szükségünk, hogy az új tapasztalat átitassa életünk, pszichénk mélyebb rétegeit is. Az ünneplés kiemelt és elnyújtott időszakai épp ebben segítenek.

A húsvéti időszak evangéliumi részletei a feltámadott Úrral való találkozásokról szólnak, arról az eleven tapasztalatról, amit azok a személyek élhettek át, akiknek adatott ez a különös kegyelem, ajándék. S tudjuk jól, hogy ha másként is, de a Lélek friss jelenléte által mi is meghívást kapunk erre a találkozásra. Nem kell hát irigykednünk, a találkozások sora folytatódik köztünk, bennünk is.

Húsvét harmadik vasárnapjának evangéliuma két nagy részből tevődik össze: az első a bőséges halfogás története, a második Péter apostol háromszoros szeretet-vallomása.

Péter apostol és társai halászni mennek. Az éjszaka azonban sikertelen, eredménytelen, nem fogtak semmit. Amikor Jézus enni kér tőlük, az üres hálóból nincs mit adniuk. Fájdalmas tapasztalat ez: a szakmai sikertelenség. Bár halászok ők, valahogy mégsem sikerül az, ami olyan természetes lenne. S amikor Jézus megszólítja őket, javasolva, hogy a bárka másik oldalán próbálkozzanak, akkor készségesen megteszik ezt. Lukács evangéliuma nagyon hasonló történetet ír le az első tanítványok meghívásával kapcsolatban (Lk 5,1–11), s ott halljuk Péter – akkor még Simon – szavait, amelyek feltárják az ő kételkedését is: „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” S a cselekedet, amelyet Jézus szavára hajtanak végre, bőséges eredménnyel jár. S a történet szerint Jézus, bár először ennivaló felől érdeklődött, most ő vendégeli meg a tanítványokat: „Gyertek, egyetek!”

A második részben Jézus és Péter apostol párbeszédét halljuk. Jézus Pétert annak idején kiválasztotta, hogy közössége vezetője legyen. S Péter vezetőként átélt sok-sok örömöt és nehéz pillanatokat is. S most, a feltámadás után, talán az egyik legfájdalmasabb kérdés számára: lehet-e ő, aki gyengének bizonyult, s elárulta Urát, lehet-e ő még Ura közösségének a vezetője? Sokra hivatott, kevésnek bizonyult, merre van a jövő? S Jézus irgalmas szeretettel, gyengéden és érzékenyen jövőt nyit Péter számára. Nem a gyengeségéről kérdezi őt, a szeretetet hívja elő belőle. S világossá válik, Jézus nem a tökéletes szeretetet – agapé – várja el Pétertől, elég, ha az „emberi” szeretet – a filia a görög szövegben – megvan benne. Péter törekszik a teljesebb szeretetre, s majd Jézus az, aki idővel kiteljesíti ezt benne. Mennyire felemelő lehetett ez Péter számára: lehet úgy jelen egész személyes történetével, ahogyan az alakult, Jézus megbocsátóan továbbvezeti őt, s továbbra is rábízza a közössége vezetését. Péter számára ettől kezdve egészen egyértelműen a vezetői, pásztori szolgálat a Jézus iránti szeretet konkrét megvalósulása. Ismerve saját gyengeségét, s elismerve Ura átalakító kegyelmét.

Emberi élethelyzetek ezek: a sikertelenség, eredménytelenség és a bűneink, gyengeségeink lesújtó kudarca. A mai evangélium újra csak igazi örömhírnek bizonyul: a Feltámadt Úrnak van szava és felemelő, gyógyító cselekedete ezekben a helyzetekben. Az ő jelenléte átalakítja emberileg kilátástalan helyzeteinket, váratlan jövővel ajándékoz meg minket. Bátorítás ez: melyek ez én élethelyzeteim, amelyeket olyan jó lenne a feltámadt Jézussal kapcsolatba hozni, ott találkozni Ővele? Kérjük a hitet, amely e találkozáshoz vezet, s a nyitottságot, hogy a Feltámadott előre kiszámíthatatlan módon szóljon, s alakítson minket.

Labancz Zsolt SP/Magyar Kurír