Húsvét ötödik vasárnapjának evangéliumában a tanítványaitól búcsúzó Jézust halljuk, a jánosi búcsúbeszéd egyik részletét, amelyben a megváltó művét beteljesíteni készülő Úr a szőlőtő és szőlővesszők képéből kiindulva magyarázza meg a keresztények és Krisztus közötti kapcsolat lényegét.

Nemeshegyi Péter atya egyszer kifejtette, hogy nem szereti a „kapcsolat” szót, olyan „kikapcsolom-bekapcsolom”-ízűnek tartja, szerinte inkább kötődésről helyes beszélni Isten és ember, de ember és ember viszonylatában is. S hogy Krisztus és az egyház viszonya valóban ilyen értelemben nem ki- és bekapcsolható, erről szól az evangélium. Egyénként, egyéni hallgatóként is megközelíthetjük, de közösségeinknek is lelkére köti az Úr: „Aki bennem marad és és őbenne, az bő termést hoz.” (Jn 15,5b) Nyilvánvaló ez ekkleziológiai vonzat, s a mai magánutas kereszténység korában jó ezt is egy kicsit hangsúlyozni...

A szőlőtő-szőlővessző típusú tápláló és éltető kapcsolat nélkül gyakran megpróbált már az ember mutatványozni a történelem során, nem kevésszer tragédiák születtek a próbálkozásokból. A trónfosztott Isten helyébe önmagát vagy valamilyen eszmét ültető ember gyakran gázol át testvérén, felebarátján, a haszon vagy a hatalom bűvöletében. Jézus lecsendesít mindnyájunkat és szeretettel magyarázza a keresztényi lét alapvető törvényét: keresztségünk folytán belé lettünk oltva, s addig van életünk, amíg benne maradunk. A benne maradásunk pedig minőségi kérdés is, aszerint mérettetünk meg, hogy hoztunk-e termést, s az maradandó-e. Olyasmikért küzdöttünk egymással és egymás ellen, aminek az örök léptékek szerint semmi értelme, még akkor is ha áhítattal teli dologról van szó, vagy az élet igazi sodrát sikerült elkapnunk és abban gyarapodnunk földi zarándoklásunk idején?

Nézzünk önmagunkba, és nézzünk a feltámadott Úr szemébe a mai vasárnapon: szőlővesszők vagyunk és ő a szőlőtő. Kérjük, segítsen jobban kötődni és megmaradni általa, maradandó gyümölcsöt teremni!

Szőcs Csaba/Magyar Kurír