Egy vándor egy erdőbe érkezett, hosszasan szemlélte a növényeket, csendben figyelte az állatokat, és öröm töltötte el, hogy Isten, milyen csodálatos világot alkotott. Egyik nap egy rókát látott, amelyiknek az egyik hátsó lába hiányzott, bár a róka sántított és elég lassan tudott csak haladni, mégis jól táplált, szép, egészséges, életerős volt. A róka többször is előtűnt, és a vándor megfigyelte, hogy egy tigris táplálja – miután a zsákmányából jóllakott, odébbállt békésen és a rókának bőven jutott minden alkalommal a maradékból. Ezt csodálta csak meg igazán a vándor, ekkor érezte át csak igazán Isten határtalan szeretetét és gondoskodását. El is határozta, hogy ő is átadja így magát, nem is mozdul többé és neki is megadatik majd ez a tapasztalat, hogy Isten gondoskodik róla, valamiképpen, talán csodával, de gondoskodni fog, táplálja, megőrzi. Telt-múlt az idő, egyre éhesebb volt, gyöngébb és kimerültebb, de semmi nem történt. Sem csoda, semmi gondoskodás, semmi táplálék nem érkezett. Már alig volt életereje, amikor Isten szólt hozzá: „Ne a rókát, a tigrist utánozd!”

„Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” – Jézusnak ez az új parancsa, így is lefordítható: a tigrist utánozd, ne a rókát. Ez a szeretet pedig nem azt jelenti, hogy valakit megnyerek magamnak a kedvességemmel, ez a szeretet azt jelenti, hogy odaajándékozom magam másoknak, azt akarom, hogy ők gazdagodjanak és magamról törekszem megfeledkezni. A legtöbben talán azt a kérdést teszik fel: „Ugyan mit is tudnék én tenni, kit tudnék táplálni, mit tudnék odaadni?” Roger testvér, a taizéi közösség alapítója ezt mondta: „Ne aggódj amiatt, hogy kevés megosztani valód van, hogy oly kicsi a hited, hogy nincs vagyonod. Ennek a kevésnek a megosztásakor Isten megajándékoz a szív kiapadhatatlan bőségével.” A szeretetben, amikor szeretünk, az Isten megajándékoz bennünket egy kiapadhatatlan bőséggel. El kell kezdenünk tényleg szeretni, úgy, ahogyan Jézus szeretett, és távlat nyílik az életünkben. Erről halottunk az olvasmányban és a szentleckében is. Ez a belső új ég és belső új föld, ettől a szeretettől leszünk szépek, mint a vőlegénynek fölékesített menyasszony. Ezt élték az apostolok is, Pál és Barnabás, erőt öntöttek a tanítványokba, azzal, hogy kiosztották, odaadták, amijük volt, és kiosztották önmagukat: szerettek.

A misztikusok szerint a szeretet, amit sokan félreértenek, nem nagy világmegváltó cselekedet, hanem a kötelességek teljesítése, és mindannak elfogadása, ami az életünket szenvedővé vagy éppen boldoggá, küzdelmessé vagy éppen békéssé teszi. Ez a szeretet legmagasabb foka, a misztikus szeretet: kötelességeim pontos és becsületes teljesítése és az elfogadás, Isten akaratának az elfogadása, és ebből béke származik. „Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” – megdöbbentő igazság, azon az emberen látszik, hogy Jézus tanítványa, aki becsülettel és csendben teljesíti az állapotbeli kötelességeit, és aki mindazt maradéktalanul elfogadja, amivel Isten megajándékozza őt, legyen az küzdelem vagy éppen öröm. Erre vonatkozóan mondja csak igazán Isten: „A tigrist utánozd!”

Pék Sándor/Magyar Kurír