Szeretettel köszöntelek a ZARÁNDOKLAT - Élő egyház közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
ZARÁNDOKLAT - Élő egyház vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a ZARÁNDOKLAT - Élő egyház közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
ZARÁNDOKLAT - Élő egyház vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a ZARÁNDOKLAT - Élő egyház közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
ZARÁNDOKLAT - Élő egyház vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a ZARÁNDOKLAT - Élő egyház közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
ZARÁNDOKLAT - Élő egyház vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Huzsvár László: Sajtóapostolból apostolutód
A Szent István Társulat Pásztorok című sorozatában ezúttal Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki püspökkel beszélget Szerdahelyi Csongor újságíró.
Huzsvár
László a Jugoszláv Királyság területén, a magyar határtól mindössze
néhány kilométerre, Horgoson született, 1931. február 21-én. Apai ágon
gazdag paraszti, anyain pedig tanítói családból származik. Nem titkolja,
hogy emiatt súlyos feszültségek alakultak ki a családban, apai nagyapja
ugyanis kizárólagos értéknek a gazdálkodást tekintette. Huzsvár László
özvegyen maradt nagyanyja pedig kiutasította a saját fiát, menyét és
unokáját a családi házból, ahogy a főpásztor visszaemlékszik: „a tehetős
parasztemberek sajátos felfogása hadat üzent a csak gyenge fizetésű
tanító úr családjának, különösképpen az anyámnak, aki hozományként nem
vihetett a házasságba harminc-negyven földet.” A két család közötti
feszültség véglegessé vált, kihatott egész életükre. A háború borzalmai
kellettek ahhoz, hogy Huzsvár László apai nagyanyjában megszólaljon az
aggodalom, s felkeresse eltaszított fiát, menyét és unokáját, vagyis az
egyik drámát egy teljesen más természetű dráma segített feloldani.
Huzsvár
László alig volt tizennégy éves, amikor 1945-ben kamaszként szemtanúja
volt a szovjet csapatok és a Tito-féle partizánok kegyetlenségeinek, s
mindez megrázó erővel hatott rá: „Ekkor tapasztaltam meg, hogy mi is
lakozik az emberben, amikor emberségéből kivetkőzik… Hallottam a
kivégzések hírét, láttam a megállíthatatlan történéseket.” Mindez súlyos
lelki megrendülést okozott nála, minden, amit addig tanult hitről,
nemzeti öntudatról, megkérdőjeleződött. Ám a mélységből következett a
kiemelkedés, lelkileg megújult, amiben segítettek magyarkanizsai
élményei. A város mindig vallásos volt, s a megtorlásoktól megrettent
hívek nagy buzgalommal látogatták a templomokat, Istenbe kapaszkodtak,
az életben maradt papok pedig vigasztalták, bátorították őket, erőt
öntöttek beléjük. A kétségekkel küzdő, kamasz Huzsvár László mindezt a
Szentlélek csodájának tartotta. „Az átélt rettenetnek, félelemnek,
elkeseredettségnek, a magyar tudat vesztett háború miatti teljes
megszégyenülésének a hatására új élet indult, vallási töltekezéssel. Az
emberek a maguk keresztény mivoltukat kezdték megélni, és mindenki
mindenkit segíteni igyekezett. Erkölcsi traumát éltek át, és ennek a
hatására megújító lendületet kaptak. Én is ennek a hatására váltam
gyakorló kereszténnyé.”
A Gondviselés ajándékának tekinti Huzsvár László, hogy félretéve a
nemzetiségi ellentéteket, egy jóindulatú szerb asszony hívta fel a
figyelmét, hogy Kanizsán újraindult a gimnázium, neki ott a helye, a
horgosi plébános, Körmöczi atya pedig elszállásolta őt a szüleinél, ahol
ismét egész további életét és papi hivatását meghatározó élményekben
volt része. A lelkipásztor szülei, az ötgyermekes „Polcsi néni és Ferenc
bácsi” ugyanis szombatonként nyilvános gyónást végeztek előtte – és ha
mások is jelen voltak, akkor előttük is –, kölcsönösen bocsánatot kértek
és megbocsátottak egymásnak. Huzsvár László így idézi fel mindezt: „Ez a
két ember szerelmes volt egymásba. Megéreztem, hogy az igazi szerelem
és az áldozatos szeretet gyönyörű, fenséges, rendkívüli, amit az emberi
szív csodával határos módon tud önmagából kivetíteni. Ehhez
hozzátartozott kettejük közgyónása és egymás közti kiengesztelődésük
imája. Mindez hozzájárult a megtérésemhez. Bizonytalankodó, kamasz
mivoltomból egyszerre az élő hit vállalására kész fiatalemberré váltam.”
Huzsvár Lászlót 1957-ben Szabadkán szentelték pappá.
Plébánosként indította útjára 1963-ban az akkor egyetlen magyar nyelvű
bácskai katolikus újságot, a Hitéletet, s kiadta az anyaországba is több
ezer példányban átjuttatott „jugoszláv”, más néven „piros” Képes
Bibliát. A Hitéletet egészen 1989-ig, püspökké szentelésének idejéig
szerkesztette, akkor adta át Harmath Károly ferences szerzetesnek, aki
azóta is vezetője a lapnak és az Agapé Kiadónak.
Képet kaphatunk a
kötetből arról is, milyen veszélyekkel járt a hit gyakorlása a
hetvenes-nyolcvanas évek Jugoszláviájában. A Jugoszláv Kommunista Párt
és annak teljhatalmú vezetője, Joszip Broz Tito elvárta a párttagoktól –
s erre levélben is figyelmeztették őket –, hogy mindennemű kapcsolatot
szakítsanak meg az egyházakkal. Ezért a jelzett időben újvidéki plébános
Huzsvár László titokban tartott hittanórákat, hitüket nyíltan bevallani
nem merő párttagoknak és gyermekeiknek, s ugyanígy, titokban gyóntatta
meg őket, adta fel az utolsó kenetet a betegeknek. A főpásztor számára
fájdalmas, ahogy a délvidéki magyar értelmiség napjainkban viszonyul az
egyházhoz. „Akinél annak idején a pártkönyv ott lapult a zsebben, és
gyermekeiket nem járatták vallásórára, azokra tíz-húsz év elmúltával is
bizonyos lelki üresség jellemző. Egykori osztálytársaim közül talán
három-négy esetben lettek utódaik vallásukat gyakorló emberek.” Sokan
csak annyit mondhatnak el magukról, hogy katolikusoknak keresztelték
őket és titkokban voltak elsőáldozók. „A rendszerváltozás bekövetkezte
után ők amolyan pszeudokommunisták maradtak. Tudnak Jézusról, de erről
semmi több vallási érdeklődésük nincs. Az ateista ’agymosás’ megtette a
magáét.”
Huzsvár László egész életére áll az ismert mondás: tud
az Isten görbe vonalakkal is egyenesen írni. Élete egyúttal arra is
példa, hogy kerülhet az ember bármilyen kilátástalannak látszó
helyzetbe, Istentől kapott küldetését akkor is elláthatja, ha bizalmát
mindenkor az Úrba veti. Ha életét kősziklára alapítja, nem pedig
homokvárra. Ahogy azt Huzsvár László tette, aki katolikus
lelkipásztorként, a Hitélet főszerkesztőjeként, majd az elszakított
Délvidék püspökeként több mint fél évszázadon keresztül öntött reményt a
sokat szenvedett Bánság magyar katolikus híveinek lelkébe (Szent István
Társulat, 2013).
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!