Kezdjük egy kis történelemmel és névmagyarázattal.

Az Advent szó jelentése eljövetel és a latin „adventus domini” („Úr eljövetele”) szóból származik. Jézus születésnapját megelőző négy hetet, a várakozást nevezzük adventi időszaknak.

Az adventi időszak valószínűsíthetően a rómaitól eltérő gallikán (olyan ideológia, mely szerint az uralkodó vagy az állam által képviselt világi hatalom egyenlő a pápai hatalommal) szertartásrendből eredeztethető.

A vallásos emberek vízkeresztkor keresztelkedtek, a megelőző három hét pedig a lelki felkészülésről szólt. Az 5. században ez az időszak, a lelki felkészülés a karácsony elé került, hat héten át tartott, majd később lecsökkent a négy hétre. Hasonlóan más keresztény ünnephez az Advent kezdete minden évben más időpontra esik. Csak azt veszik figyelembe az adventi időszak kitűzésekor, hogy az Szent András ünnepéhez (nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődjön. Ebben az időben az emberek még szigorúan vallásosak voltak, böjtöt tartottak, ami a keresztény felfogás szerint a bűnbánat egyik eszköze és megnyilvánulása.

Ez az emelkedett hangulat, böjtiség a magyar népi életben is megnyilvánult. Ugyanis az év ezen időszakában nem tartottak lakodalmat, bálokat, zenés mulatságokat, de még az alkoholfogyasztást is kerülték. 1611-től a nagyszombati zsinat rendeletben tiltotta meg a mulatságokat Advent első vasárnapjától, vízkeresztig (január 6-a környéke).

És honnan jött a koszorú?

Maga az adventi koszorú ősi szimbólum, északi népektől ered. Ezeket a koszorúkat még fűzfavesszőből fonták és örökzölddel vonták be a messzi északi tájakon, a kör formája pedig az örökkévalóság jelképe, amelynek varázsereje van. A koszorú, a karika, a gyűrű mind mágikus jelek, amelyek a tökéletességet, végtelenséget jelentik, éppen ezért váltak védekező szimbólummá.

A mostanihoz jobban hasonlító adventi koszorú a 19. században jött divatba. Az ötlet egy XIX. századi, Johann Heinrich Wichern nevezetű hamburgi protestáns lelkésztől származik, aki úgy próbálta a gondjaira bízott gyermekeket felkészíteni a várakozásra, karácsonyig múlatni az időt az általa alapított gyermekotthonban, hogy, egy hatalmas fából készült, feldíszített karikát, koszorút függesztett fel a plafonra, amelybe 24 adventi gyertyát állított.

Amíg minden nap felolvasással és énekléssel készültek Karácsonyra, addig a lelkész minden adventi napon egyet-egyet meggyújtott. Mire karácsony lett fényárban úszott az egész intézet.

A szokás hamar elterjedt, de a gyertyák száma 1860-ra négyre redukálódott, a fakarikát pedig felváltotta a fenyőkoszorú, melynek asztali változata lehetővé tette, hogy még inkább elterjedjen katolikus családok körében, igaz ez csak a huszadik századra lett „általános” dolog, Magyarországon pedig csak a második világháború után. Minden újabb gyertya meggyújtásával egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz, a gyertyák meggyújtása Jézus eljövetelét jelentik. Minden gyertyának van azonban szimbolikus jelentése is, éspedig: Ádám és Éva (hit), zsidó nép (remény), Keresztelő Szent János (szeretet), Szűz Mária (öröm).

A katolikus egyházban az advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi, a megtérésre való felhívás jele.

Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap az Úr eljövetelének közelségét ünneplik, a rózsaszín a közelgő ünnep örömét szimbolizálja; e nap liturgikus színe.

A bűnbánat színe a lila, ezért szoktak lila gyertyát, vagy lila szalagot kötni az adventi koszorúra. A kerek koszorú a soha véget nem érés, az örökkévalóság szimbóluma.