A győr-gyárvárosi és a győr-szabadhegyi hívek zarándoklata alkalmából Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatott be szentmisét február 23-án a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban, melyen folytatta elmélkedését az Úr imájáról.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisén koncelebrált Győri Imre győr-gyárvárosi, Tájmel Antal győr-szabadhegyi plébános és Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola prefektusa. A zarándokok a főpásztori szentmise előtt keresztutat jártak Győri Imre vezetésével.

A szentmisében Veres András püspök folytatta az előző hét péntekjén elkezdetett elmélkedéssorozatot a Miatyánkról. Ez alkalommal a Miatyánk imádság első két szaváról beszélt.

„Nem kis dolog, hogy Istent Atyánknak szólíthatjuk, egyáltalán, hogy megszólíthatjuk Istent – mutatott rá a főpásztor. – Környezetünkben is lehetnek olyan emberek, akiket nem lehet megszólítani. Méltóságok, akik elzárkóznak vagy akiket elzárnak az emberek elől. Olykor a fiatalok is keserűen mondják, hogy úgy érzik, a felnőttek, még a szüleik sem megszólíthatók számukra. Isten a legtöbb vallásban valamilyen megközelíthetetlen távolságban lévő lény. Az ókori görög felfogás szerint az istenek az Olümposz hegyén laktak, megközelíthetetlenek voltak. A zsidók nem merték nevén szólítani Istent. Pedig kétségtelen, minden ember vágyakozik arra, hogy Istent meg tudja szólítani. Sokszor Isten szeretetének, Isten nagyságának a felismerése elragadtatást szül az emberben és felkiált, mint Berzsenyi Dániel Fohászkodás című versében: »Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, / Csak titkon érző lelke ohajtva sejt: / Léted világít, mint az égő / Nap, de szemünk bele nem tekinthet.”

Egy megrázó esemény következtében még az ateista, az istentagadó ember is hívővé válhat. Válságok, nehézségek esetén az emberek Istent szólítják meg, Istent hívják segítségül. Azonban nem az ember szólítja meg elsőként Istent: ő az első, aki megszólít bennünket. Már azzal megszólított bennünket, hogy életet adott nekünk – hangsúlyozta a főpásztor. – S állandóan, életünk minden pillanatában nevünkön szólít, hív bennünket. És Isten szólítása választ kíván. A szeretetlenség jele az, ha megszólítanak bennünket, és mi nem válaszolunk a hívásra. Ugyanilyen szeretetlenség részünkről az is, ha Isten szeretetére, Isten megszólítására nem válaszolunk. Nincs helyhez, időhöz, alkalomhoz kötve, hogy Istent megszólíthassuk. Mindig szólhatunk Istenhez, ő sohasem hagy bennünket válasz nélkül.

Jézus arra tanított bennünket, hogy „Mi Atyánk”-nak szólítsuk Istent. Ez a birtokos névmás jelzi azt, hogy Isten nem egyeseknek, hanem minden embernek van. Ő nem egy privát Isten, őt nem lehet kisajátítani. Mindenki hozzá tartozik, még akkor is, ha erről az egyén nem vesz tudomást. Mert létezésünknél fogva a teremtő Istenhez tartozunk. Isten minden egyes ember Atyja, minden egyes ember Atyjának szólíthatja őt. A keresztség által viszont még inkább Istenhez tartozunk, még sajátosabb módon nevezhetjük őt a „Mi Atyánk”-nak. A keresztség által részesültünk abban az istengyermeki életben, amelyet azok kaphatnak meg, akik hittel válaszolnak Isten hívására – tanított a püspök.

Ha tudatában vagyunk annak, hogy Isten mindnyájunknak Atyja, akkor azt is érezzük, hogy felelősek vagyunk egymás iránt. Akkor nem kérdezhetjük Káinnal: „Talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter 4,9). Az egy családban élőknek, az egy atyához tartozóknak érezniük kell az egymás iránti felelősségüket – hangsúlyozta Veres András. – Mi egy családhoz tartozunk, felelősek vagyunk egymás iránt. A keresztény embert különleges kapcsolat fűzi Istenhez: ez nem egy távoli, elvont valóság.

Ugyan a természetfeletti rendben tartozunk Istenhez mint Atyához, de ez a mindennapokban valósul meg: „Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28). Mindnyájan testvérek vagyunk, ezért Istent Atyánknak szólíthatjuk. Olyanok is a testvéreink, akikre büszkék lehetünk és örömmel vállalhatjuk a közösséget velük, azonban olyan emberek is tartoznak a közösségünkbe, akiket a család „fekete bárányainak” szoktak nevezni. Őket még inkább segítenünk kell abban, hogy megélhessék az istengyermeki élet teljességét, hogy olyanokká váljanak, akikre büszkén tekintünk fel. Nem lehetünk személyválogatók – figyelmeztetett a szónok. – Az Egyház egyszerre bűnös és szent: szent, mert Isten alapította, de a szentek mellett bűnös tagjai is vannak az Egyháznak. Nemcsak a kegyelemben, hanem a bűnben is közösségben vagyunk testvéreinkkel. Segítenünk kell egymást az életszentségre való törekvésben, amelyre Isten hívott meg mindnyájunkat. Közösségben lenni azt jelenti, hogy áldozatot is kell vállalnunk egymásért. 

Istent Atyánknak szólíthatjuk, mert egyedülálló kapcsolat fűz bennünket Istenhez a természet és a kegyelem rendjében. Mivel Jézus valóban az Atya fia, aki Jézust követi, az Krisztussal társörökös – mondja Pál apostol. A Lélek késztet bennünket arra, hogy Istent Atyának szólítsuk: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Róm 8,15–16). A Lélek által sugallt kifejezés – „Abba, Atya” – megegyezik azzal, ahogy Jézus földi életében az Istent szólította. Ez nem egy jogi reláció, hanem misztikus, kegyelmi valóság – emelte ki a győr főpásztor. – Jézus ezért bátorít bennünket, hogy Istent Atyánknak szólítsuk.

Az arámi nyelvi környezetben a gyermek szólította az édesapját abbának. Jézus előtt senki sem merte volna Istent atyának szólítani. Jézus ellen is ez volt az egyik fő vád: Istent atyjának nevezte, így egyenlővé tette magát vele. Jézustól tudjuk: Isten a mi mennyei Atyánk. Jézus ugyanakkor utalt rá, hogy az ő számára Isten még sajátosabb módon Atya: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (Jn 20,17). Jézus bátorít bennünket arra, hogy Istent atyának szólítsuk. Mindnyájunk számára óriási ajándék és kihívás Isten gyermekeinek lenni, Istent atyának szólítani. Ajándék, amivel Jézus ajándékozott meg bennünket. Kihívás, hogy méltók maradhassunk erre az ajándékra. Tegyük fel magunknak a kérdést: büszke lehet rám az Atyám? Az istengyermekség, az Istenhez tartozás megmutatkozik az életemben, a cselekedeteimben? – kérte Veres András a szentbeszéd zárásaként.

A szentmisét követően a jelenlévők a főcelebráns vezetésével a Könnyező Szűzanya kegyképénél és Boldog Apor Vilmos püspök sírjánál imádkoztak.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír