A családkongresszus elején Sztankó Attila, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház igazgatója, a máriabesnyői bazilika plébánosa köszöntötte a jelenlévőket. Az esemény meghívóján a felvetődő témákról és a mottóról is lehetett olvasni: „Egyre több fórumon hangoztatják a család- és istenellenes erők a maguk közhelyeit, gyalázva és ócsárolva a keresztény házasság- és családeszményt, ugyanakkor sokan készülnek boldog örömmel szívükben a házasságkötésre, óvják házasságukat megküzdött hűséggel és élnek egyre boldogabb családi életet. Nekik szól Jézus szava: »Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben« (Mt 5,11–12a). »Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte szeretetben« (Ef 1,4). A XXVI. Családkongresszuson arról elmélkedünk közösen, hogy miként juthatunk előre az életszentségre vezető úton, hogyan tehetjük családjainkat egyre szentebb családokká.”

A háromnapos rendezvényen többek közt a férfi és a női mivolt, valamint a házasság bibliai és keresztény antropológiai alapjairól volt szó. Az Eucharisztia házasságot megújító szerepéről Török Péter és Orsolya beszélt, Osztie Zoltán, a budapest–belváros Nagyboldogasszony-főplébánia vezetője pedig az Eucharisztia általi „belső töltekezésről”. Nyéki Kálmán atya a plébániai családpasztorációról osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Sztankó Attila pénteken a Szűzanya oltalmába ajánlotta a családokat a máriabesnyői kegytemplomban.

Szombaton, november 9-én Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök tartott előadást Házasság és Eucharisztia – a két szentség kapcsolata címmel.

Előadásában a püspök a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszura való lelki előkészületre helyezte a hangsúlyt. Mint mondta, a NEK ajándék, vonzó lehetőség, hogy megismertessük magunkat a világgal, egyúttal tudatosítanunk kell, hogy „az Eucharisztia összeköt, lényege, hogy eggyé formál”. A családkongresszus témájához kapcsolódva Mohos Gábor rámutatott, hogy a házasság szentsége is a mély kapcsolatról szól. 

Napjaink emberére „az önközpontúság, az önteltség jellemző, túlzottan is egyéniségekké váltunk”, Isten azonban szelíd, de határozott, egyénre szabott pedagógiájával (általánosan pedig a szentségek által) formál minket. Korszakokon átívelő feladat, hogy ki-ki megtalálja a személyre szabott életszentségre vezető útját, ez az életünk lényege és alapja – mondta a püspök. – Szentekké kell lennünk, és Isten segítségével képesek vagyunk erre – segít ezen az úton a házasság és az Eucharisztia szentsége is.

Isten pedagógiájában nehezen értjük meg azt, hogy ő szeret minket, mennyei Atyánk, „akkor is megváltott volna engem, ha egyedül lennék ember a világon”. Úgy döntött, hogy nem osztja le a feladatot, hanem a világba jön értünk, megtestesül – ebből forrásoznak a szentségek. Magára vette az emberi létet, testében megújította azt, és elénk élte a helyes életet, ami ahhoz segít, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Isten magára vette az emberi szenvedést, és ebbe bele is halt. Valamiképpen ez példa előttünk, hogy „kicsit bele kell halnunk a dolgainkba ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjen az életünk”: feladni a vágyaimból, a terveimből, elfogadni, hogy nem úgy megy minden, ahogy kigondoltam. De ha a szentségekből élek, ezekből a lemondásokból Isten valamiképpen új életet fakaszt, a látszólagos kudarcból emelkedik ki valami új – emelte ki Mohos Gábor. – A szentség tehát a beteljesedett élet útjára vezet, arra, ami már korábban, Jézusban beteljesedett.

Az efezusiakhoz írt páli levél 5. fejezetének a házasságra vonatkozó részét elemezve a püspök arra is felhívta a figyelmet, hogy az apostol a házas kapcsolatot Krisztus és az Egyház kapcsolatához köti. Az Egyház ez esetben mint természetfeletti valóság értendő, Isten alapította, titok: ez az Egyház lényege.

Az Egyház eszerint Krisztus áldozatából jött létre, azért, hogy Krisztus az Egyházat szeplőtelenné tegye. Ez az egyszeri keresztáldozat a szentmisében valóságosan megjelenik a kenyér és bor színe alatt – tette hozzá Mohos Gábor –, ezért végtelenül több, mint az igeliturgia. Ez az áldozat Isten végtelen irgalma, szeretete, ami arra indította, hogy emberré legyen.

A házasság szentsége szintén Krisztus áldozatából fakad – folytatta a püspök. – A kölcsönös önfeláldozás, eggyé formálódás növekedés az életszentségben. A szentté válás útján pedig hathatós segítség az Eucharisztia, valódi lelki táplálék. Az Oltáriszentség az egységre vezet. A házasságban elkerülhetetlenek a sebek, a megbántottság állapota, de nem szükségszerű, hogy eljussanak a felek az egymás mellett élésig – Krisztussal újra és újra ki kell mondania a pároknak az igent. Ez időnként nagyon nehéz lehet, de a házasfelek gondoljanak Urunk szenvedésére, amikor az igent a Getszemáni kertben mondta ki. Ő mondta: „Aki értem elveszíti életét, megmenti azt”.

Mohos Gábor a házasság és az Eucharisztia szentségének kapcsolatáról gyakorlati szempontból is beszélt. Megemlítette, hogy az END nemzetközi családközösség tagjaként örömmel hallott tanúságtételt házasoktól, akik arról számoltak be, hogy a vasárnapi mellett a hétköznapi misehallgatást is gyakorolták, több gyermek mellett is. Ez ugyan csak egy ajánlat a házasok számára a közösségben, de akik rászánták magukat erre, megtapasztalták, hogy hétről hétre feltöltődtek, ha mégoly nehéz is volt elmenni ezekre a misékre a napi teendők közepette. „Annyi ajándékot kaptunk már ezeken a miséken, ebből élünk” –  vallotta egy házaspár.

Előadása végén a püspök leszögezte: szükségük van a házasság és az Eucharisztia szentségére a pároknak, plusz erőforrás a számukra; végül azt kívánta, táplálja őket mindkét szentség, és legyen segítség a válságok, próbatételek idején.

A családkongresszust Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke videoüzenetben üdvözölte. A betegsége miatt hónapok óta kórházban (idén június 4-e óta Hévízen) tartózkodó, de lelkipásztori szolgálatát ott is ellátó püspök a családkongresszus résztvevőihez intézett üzenetében a keresztény örömről beszélt. Mint mondta, „Jézus Urunk amikor meghirdette Isten országát, a nyolc boldogságban szomorú, kisemmizett, szenvedő embereket szólított meg, akik megtapasztalták gyengeségüket, mégis boldogok voltak, mert az adott helyzetükben megtapasztalták Isten erejét is. A keresztény ember alaptulajdonsága az öröm, és nem az orrlógatás. Isten boldogságra hív.” 

Kórházi szolgálatával kapcsolatban Bíró László elmondta, mindennap misét mond, három házasságkötést és négy keresztelést is vezetett. Előbbiek kapcsán örömmel állapította meg, hogy a párok határtalanul nyitottak voltak az Egyház tanítására, a szentségi házassággal kapcsolatos tudnivalókra, de ahogy a püspök fogalmazott, „nagyon gazdátlanok voltak”, nem volt házas közösség, amely befogadhatta volna őket, amelynek tagjai átadhatták volna számukra a hit teljességét.

A családkongresszust azért alapítottuk meg, hogy segítsük a családcsoportok létrejöttét, égető szükség van erre – üzente Bíró László.

A mai keresztények feladatáról szólva hangsúlyozta: nem feltétlenül akciókra, hanem hiteles, imádkozó emberekre van szükség. André Frossard filozófus-újságíró példáját említette, aki – még hit nélkül – egy templomba betérve, a művészeti alkotásokat nézegetve észrevett két imádkozó idős embert, és hitüket látva mélyen megrendült, a templomból már hívőként jött ki.

Arról is beszélt Bíró László, hogy a szent az, akit Isten meghívott a szolgálatra, és aki e szolgálat elől nem bújik el, nem menekül el a felelősség elől, jelen van a világban.

A püspök rámutatott: a keresztényeknek egységben kell lenniük papjaikkal, püspökeikkel és a pápával; egyúttal a jelenlévők figyelmébe ajánlotta a Szentatya családról szóló apostoli buzdítása 4. fejezetét, amelyben Ferenc pápa a szeretethimnuszról elmélkedik.  Bíró László hozzátette, hogy a házasságot (a „ketten egy testté lesznek” igazságát), a családot a szeretet hordozza. Ahogy a pápa fogalmaz: a házasság a Szentháromság ikonja. Ugyanakkor ez a szeretet tanítható, tanulható, és tanúságot is lehet tenni róla. Sóvá, világossággá, hegyen épült, jól látható „házzá” kell lennünk, ahogy Jézus mondta, és nem pusztán a só módján vagy világosságot adó módon „viselkedni”. A szeretetről való tanúságtételt várja tőlünk a világ. 

Gyakorlati szempontokról is beszélt a püspök, amikor elmondta: ki kell szakadnunk a hagyományos jegyesoktatás szűkösségéből, nem megszüntetve, hanem kiteljesítve azt, továbbá a házaspárok mellett a család egészére is figyelni kell a pasztorációban. Újabb kitörési pont, hogy figyeljünk azokra, akik „nem jöhetnek áldozni az Egyház törvényei szerint. Ők nem másodlagos polgárok az Egyházban, vágyódhatnak Krisztusra, így kapcsolódva a közösséghez.” Továbbá oda kell figyelni az egyedülállókra, segítve őket, hogy találkozhassanak családokkal; figyelni a mély gyászban élő özvegyekre, a csonkává vált családokra.

A jövő évi NEK-kel kapcsolatban a püspök így fogalmazott: a vinculum caritatis (a szeretet köteléke) jegyében tudatosítanunk kell, hogy az Eucharisztia szentsége a házasság szentségének legmélyebb megújítója.

A családkongresszus szentmisével zárult, melynek főcelebránsa Mohos Gábor püspök volt. A lateráni bazilika felszentelésének ünnepnapjáról is szólt homíliájában, hangsúlyozta, a testünk is templom, a keresztség által Isten lakhelyévé váltunk. „Templommá válva rajtunk keresztül hatékonyabban tud áradni az Úr kegyelme” – mutatott rá, utalva a Bíró püspök által említett André Frossard esetére is.

Személyes emlékeit felidézve elmondta, kispapként egy idős atya alázatos mozdulata (egy, a kommunistákkal is lepaktált főpap előtti meghajlása) ragadta meg, „abban a mozdulatban benne volt az idős pap teljes életszentsége”.

Mohos Gábor arról is beszélt, hogy Isten képes életre kelteni lelkünket bűnös, tetszhalott állapotából, kegyelme valóban éltető forrás. A jelenlévőket arra hívta, vizsgálják meg, életükben mekkora teret engednek az Istennel való élő kapcsolatnak, milyen módon élik meg, hogy testük a Szentlélek temploma. A püspök azért imádkozott, hogy a keresztények legyenek készek Isten segítségével megújítani mindazt, ami az istenkapcsolatukban rutinná vált a hétköznapok során.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír