Július 6. és 9. között került megrendezésre Nyíracsádon a görögkatolikus zsolozsmás tábor, amelyen Kocsis Fülöp érsek-metropolita meghívására Gegő Julianus erdélyi ferences szerzetes is részt vett – számol be a Hajdúdorogi Metropólia.

Az idei tábor egy felajánlásnak köszönhetően lehetőséget kínált ingyenes részvételre 5-5 felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki jelentkezőnek. A táborba érkeztek határon túli résztvevők is Nagyváradról, illetve az ország egész területéről: Pécs környékéről, Egerből és Budapestről.

A görögkatolikus zsolozsmás tábor jellegzetessége az, hogy három napon keresztül végzik a teljes liturgikus napot: a vecsernye, a kis esti zsolozsma, az éjféli zsolozsma, az utrenye, az imaórák (I., III., VI., IX.), a déli istentisztelet szertartását egy monasztikus szerzetesközösség ritmusa szerint imádkozzák.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita az idei táborba Gegő Julianus (Dés – Erdély) ferences rendi szerzetest hívta meg, hogy gondolataival még közelebb hozza az imádság fogalmát. „Jöjjetek, örvendezzetek az Úrnak!” – Gegő Julianus a római katolikusok zsolozsmájából idézve kezdte első elmélkedését. A szüntelen ima által belemerülünk a Jóisten jelenlétébe, mely nem a szavakról szól. Nem mi uraljuk az imát, hanem az imádság ural bennünket – kezdte gondolatmenetét. A virrasztás nem jelent mást, mint a nyitott szemmel való járást, lényege a szüntelen jelenlét, ahogyan a virrasztó szolga is tette az evangéliumi példában. Hittanórákon megtanultuk az imádság fogalmát, mely így hangzik: Istennel való beszélgetés. „Az imádság a léleknek az Isten felé való kívánkozása. Az imádság nem betanult szavak egymásutánja, nem kötelességből mondott házi feladat, nem csak szövegek felolvasása, nem pusztán szavakkal történő kommunikáció, hanem belefoglaltatik az ember egész élete.” – mondta a ferences szerzetes.

Az imában engednünk kell, hogy Isten megszólítson bennünket és oda kell figyelni arra, akihez a szavak szólnak. Gegő Julianus kiemelte, hogy kapcsolatot csak találkozással lehet fenntartani. A találkozás szavak nélkül is létrejöhet azáltal, ahogyan rákészülünk, ahogyan jelen vagyunk (Szent Ágoston). A beszélgetésben fontos az, ami a szavakon túlmutat, mi is mondjuk gyakran: „Köszönöm, hogy megértesz! Köszönöm, hogy meghallgattál!”

A ferences szerzetes Pilinszky szavaival folytatta elmélkedés-sorozatát: „Imádkozni annyi, mint eljutni Isten csöndjébe!” Másoktól tanultuk meg, hogyan fejezzük ki magunkat. Édesanyánktól tanultunk meg beszélni, az anyaszentegyház pedig megtanít imádkozni bennünket, Istent megszólítani. A zsoltár a keresztények anyanyelve. A zsoltárok a szavak és képek egymásutánjai. Ha nyitott szívvel és ésszel vagyunk jelen a zsoltárolvasáskor, akkor egy-egy szó vagy kép megtalálhat bennünket, mely elég, hogy lelkünket Istenhez emelje.

Gegő Julianus a továbbiakban a zarándok-zsoltárokról (120-134. zsoltár) tartott tanítást. A zarándoklat az életről szól, mely minden egyes esetben eléri a célját, vagyis az Istennel való közösséget. Ezekben a zsoltárokban az úton lévő ember reményei és kétségei jelennek meg. „A zarándoklat nem egy őrült rohanás!” Mindenkinek megvan a saját tempója, Isten ezt felveszi, ha nem adjuk fel, átkarol és besegít a célba.

Magnificat – „Magasztalja lelkem az Urat!” A szerzetes Mária imádságáról, imádkozásáról beszélt a harmadik elmélkedésben. Mária felteszi a kérdést: mi lesz velem? Majd tekintetét felemeli arra, aki megszólította őt és reménységgel telik meg a szíve. Keresi az élet értelmét, kérdések és kételyek fogalmazódnak meg benne, melyekből imádsága fakad. Engedi, hogy megszólaljon az, ami spontán felszakad belőle. Imádkozzuk el mi is a saját magnificátunkat! – buzdított Gegő Julianus a lelkigyakorlat harmadik elmélkedésében.

„Mert az ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér és semmivel sem többet!” (Assisi Szent Ferenc)

Fotó: Hajdúdorogi Metropólia

Magyar Kurír