Január 17-én Remete Szent Antalt (Coma, Közép-Egyiptom 250 körül–356), a remeteség atyját ünnepeljük. A Felső-Egyiptomból származó szentéletű remete életrajzát Szent Atanáz írta meg 356 körül.

A jómódú családban született Antal 20 éves korában árvaságra jutott. Az evangélium hatására eladta ingóságait, birtokát szétosztotta a szegények között, és elhagyta a várost, hogy teljesen az imádságnak éljen. Előbb egy szent remete közelében, később egészen egyedül élt. Megszakítva minden emberi kapcsolatot, elvándorolt kelet felé. Befalazta magát egy kastélyrom cellaszerű kis zugába, ahol 20 évet töltött elmélkedésben. Jézus példájára őt is megkísértette a sátán, de egyre keményebb vezekléssel visszaverte támadásait.

Amikor az emberek rátaláltak, s egyre többen keresték föl, cellája elvesztette magányos jellegét. Körülötte remetetelep, 2 monostor alakult. Így lett az első társas remeteség, a kezdetleges formájú szerzetesközösség „apátja”.

A Maximianus-féle keresztényüldözés idején 311-ben Alexandriába ment, hogy szolgálatára legyen a híveknek és bátorítsa a hitvallókat. Az üldözés elmúltával a kelet-thébai pusztába ment. Később egy karavánnal kelet felé indult, és a Nílustól 300 mérföldnyire telepedett le. Innen kelt útra, hogy meglátogassa Remete Szent Pált.

Halála előtt néhány hónappal újra Alexandriába ment, hogy szembeszálljon az arianizmus követőivel, bizonyságot téve arról, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember.

Sírja két évszázadon át ismeretlen volt, csak 561-ben találták meg. Ereklyéit a XI. században vitték Franciaországba, ahol 1095-ben megalakult az antoniták rendje. Földi maradványait az arles-i Saint Julien-templomban őrzik.

Az ördög feletti győzelmei és csodái miatt a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Kultusza a XVI. század végére lehanyatlott, és a hozzá fűződő hagyományok, hiedelmek az 1195-ben Lisszabonban született Páduai Szent Antal alakjához kapcsolódva éltek tovább.

A bizánci művészetben a VIII. századtól ismert képein ősz szakállú szerzetesként ábrázolják; a XII. századtól az orosz és a nyugati művészetben is feltűnik. A késő középkorban gyakran antonita ruhában, kezében T-alakú kereszttel (antalkereszttel) vagy apáti bottal ábrázolták. Gyakran ábrázolták Szent Pálnál tett látogatását és a megkísértését.
Remete Szent Antal a betegek patrónusa; bőrkiütések, skorbut, pestis, járványok, kelések, fejfájás esetén hívják segítségül. A cukrászok, harangozók, haszonbérlők, hentesek, kesztyűsök, kosárfonók, mészárosok, munkások, porcelánkészítők, posztósok, sertéskereskedők, sírásók, takácsok, továbbá az egri kefekötők védőszentje.