Ki volt Szent Margit?

Pannóniában nőtt, teljes szép viola
Jó magyar nemzetnek biztató hajnala,
Szűz Szent Margit esedezzél
Nemzetünkért az Istennél
Szép magyar liliom!

Árpád-házi Szent Margitról (1242-1271), IV. Béla királyunk lányáról szól ez a 18. századi ének.
Személyét már életében, de kivált halála után nagy tisztelet övezte, legendák sora vette körül.
Életét először Petrus Ransanus olasz történetíró is megörökítette. A királylány születésének körülményeit így írja le:
„Szent Margit, Szűz, negyedik Béla a ’Magyarok Királlyának Leánya vólt. Midőn a’ pogány Tatárok igen kegyetlenül rontanák Magyar Országot, még az Annya méhében lévén, mind a’ két Szüléi fogadást tettek az Istennek, hogy tsak a gonosz pogány ellenségtől megszabadúlnának, a’ születendő magzattyokat örökös szolgálattyára adnák ő Szent Felségének. Meghallgattatának a’ Fejedelmek könyörgései. Mert nem sokkal azután a’ Tatárok kimentek Magyar-Országból.
Kiknek elmenetele után születék a’ kisded Leányzó, és Margitnak hivattaték: azután Királyi gondviseléssel nevelteték. Minekutána pedig életének harmadik esztendejét eltöltötte volna, Veszprémbe, a’ Dominikánus Barátok Szerzetének Klastromába viteték.”

Árpád-házi Szent Margit történetét, legszebben a Szent Margit-legenda őrzi, melyet Ráskai Lea, Domonkos-rendi apáca, - Margit kortársa- írt le, a Nyulak szigetén. Alapjául, feltehetőleg Marcellus atyának, Margit gyóntatójának 1276 körül írt latin nyelvű legendája, valamint a szentté avatási per jegyzőkönyvei szolgáltak, amelynek szövegét 1320 körül fordították magyarra.
Ebből tudjuk, hogy Margit, szüleinek fogadalma következtében került három esztendős korában a Veszprémi Domonkos-rendi apácák kolostorába, majd onnan, néhány év múlva, a Nyulak szigetére. Maga választotta az aszkézist, a szegénységet, Isten szolgálatát. Amikor apja, politikai okokból szerette volna férjhez adni, II. Ottokár cseh, majd Anjou Károly szicíliai királyhoz, Margit ezt visszautasította, és 1261-ben önként fölvette a Domonkos-rendi apácák fátylát.
Apácaként, Margit sosem élt a származásából adódó jogokkal, tudatos közösséget vállalt a szegényekkel. Az apácák közt ő volt a legpuritánabb, a legszigorúbb életű. Tudatosan, csakis Istennek akart szolgálni. A Legenda alapjául szolgáló vallomások, a misztika egyik nagy, és kivételes képviselőjének mutatják Margitot.
Személyéhez, már életében csodatételek fűződnek. Ezeknek, elsősorban kolostorbéli rendtársai voltak a tanúi. Halála után egyre többen zarándokoltak a Nyulak szigetén található sírjához. Halála évfordulóján, bátyja, István is elzarándokolt a sírjához, ahol ez a kép fogadja: „koporsójánál vakoknak látások megadatott, sántáknak járások, csonkáknak kezük megadatott, és egyéb különb kórságbelieknek gyógyulása.”

Szent Margit csodatévő ereje, ereklyéiben élt tovább. Ezeknek az ereklyéknek az évszázadok alatt kalandos sors jutott. Megjárta Nagyváradot, Pozsonyt, majd 1719 őszén, Budára vitték, ezután a csontok különböző helyekre kerültek. Ma a margitszigeti kápolnában, Pannonhalmán és több Árpád-házi Szent Margit templomban őrzik azokat.
E csodás ereklyék egy darabját őrzi a Juilaneum, a soproni Árpád-házi Szent Margit Templom oltára is.

Margit szentté avatását,- a feltevések szerint - már egy évvel halála után kezdeményezte bátyja, V. István. A magyar történelem folyamán a szentté avatás gondolata újra meg újra felmerült,- Mátyás király is, és III. Ferdinánd is szorgalmazta a kanonizációt. Boldog Margitot végül csak 1943-ban avatták szentté, de a magyar nép az évezredek folyamán, mindig szentként tisztelte.