Az epifánia a görög epiphaneia, επιφάνεια szóból ered, amelynek jelentése „megjelenés”
(a φάινω „megjelenni, feltűnni” igéből)

Joachim Patinir: Jézus megkeresztelése
Kunsthistorisches Museum, Bécs

Évről-évre a karácsonyi idő lezárásaként megünnepeljük Urunk megkeresztelkedésének vasárnapját. Mindig év elején van ez a nap, mintegy aláhúzva, hogy ezt az évet is a kereszténység jegyében akarjuk végig élni. Ez az ünnep irányt és betájolást ad az évnek. Ez volt Jézus nyilvános tevékenységének a kezdete. Az újesztendő tevékenységei is szép sorjában újra kezdődnek. Keresztelő szent János és Jézus találkozása biztatásként áll előttünk:

János végezte azt, amiről tudta, hogy az ő feladata, Istentől kapott küldetése. Alázatosan beismerte, hogy nem ő a Messiás és hogy arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Annak ellenére, hogy az Úr Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy felvegye a János által kiszolgáltatott bűnbánat keresztséget, irántunk való szolidaritásból mégis megtette. Annyira egy lett közülünk, hogy vállalta az emberi sorsot, annak minden velejárójával együtt. Jézus megkeresztelkedését rendkívüli jelek kísérték: „Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, leszállt rá a Szentlélek, és szózat hallatszott az égből: ,,Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem'' Jézus első nyilvános mozdulatában benne volt egész élete. A Szentlélek erejével akart cselekedni, úgy hogy az Atya akarata vezesse mindenben.

Szó szerint teljesedett benne az, amit Izaiás prófétától olvastunk az első olvasmányban: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik.

Az Apostolok cselekedete, ránk vonatkoztatva pedig így ír: „Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”

Úgy, ahogyan Jézus nyilvános tevékenysége kezdetekor az Atya akaratának keresését és követését fontosnak tartotta, nekünk is az ő példájára fontos kell, hogy legyen az, hogy Isten parancsai szerint rendezzük be mindennapjainkat. Ne legyen az életünknek olyan területe, ahol Isten ne legyen jelen. A mai ünnep a keresztény élet folytatására biztat bennünket.

- Biztosan tervezgetünk egy-két dolgot erre az évre, van néhány megfogalmazott, vagy ki nem mondott vágyunk. Ezekből se hagyjuk ki Istent. Tervezgessük azt is, hogy miben szeretnénk fejlődni, jobbakká lenni, és kérjük hozzá Isten segítségét.

- Sokmindenre szükségünk van, sokmindent szeretnénk megszerezni, vajon mennyire keresztényiek azok az eszközök, amelyekkel ezeket megvalósíthatjuk?

- Biztosan több-kevesebb embert megismerünk, újakkal találkozunk, régiekkel kell újra felvennünk a kapcsolatot. Mennyire keressük bennünk Isten arcát, Krisztus képmását?

Az életünk sok más területét megvizsgálhatnánk, de talán egy-két szóban is összefoglalhatjuk a feladatunkat: bármit is tennék, legyen jelen benne a keresztény ember hivatástudata. A mai vasárnap, amikor közösen elmondjuk a Hiszekegyet, újítsuk meg keresztségi fogadásunkat, amit keresztségünk alkalmával szüleink, keresztszüleink tettek. Legyünk hálásak azért, hogy Isten bennünket is gyermekévé fogadott, és éljünk úgy, hogy rólunk is elmondhassa: íme az én szeretett gyermekem, akiben kedvem telik.