Jézus szerette a nőket, a nők is szerették őt. Szolgálták, mint Márta, követték, mint Mária Magdolna. A Mester megmentette a házasságtörő asszonyt, és sokakat meggyógyított. Volt, akinek az életét adta vissza.

A nők mintha előbb felismerték volna Jézus istenarcát. Nekik nem kellett magyarázni, őket nem kellett meggyőzni, hívni.

Jairus leánya tizenkét éves kislány, még gyerek. Az asszonysorsot nem ismeri, lehet, nem is fogja megismerni, hiszen haldoklik a leányka. A vérfolyásos asszony már túl van női sorsa delelőjén. Nemcsak a testi bajtól szenved, nemcsak magányos, hanem kitaszított is, mert a zsidók törvénye szerint még megérinteni sem szabad. Ha valakihez hozzáér, az is tisztátalanná válik. Átokként, gonosz sorsként viseli a baját már tizenkét éve. A leányka akkor született meg, amikor ő szenvedni kezdett.

Jairus a gyógyítóért megy, hogy elhívja haldokló leányához. Jézus azonnal elindul hozzá. A sokaság követi őket, a por, a kiáltások, az elcsukló lábak között próbál a Mester előbbre jutni. Sietnie kell, szorít az idő. Ide-oda lökdösik, a tanítványok próbálják szabaddá tenni az útját, amikor egy különös érintést tapasztal. Ez nem véletlen mozdulat: a szenvedő asszony segítségért kapaszkodó keze. Nem szavakkal esdekel, hanem egyetlen érintéssel, amely annyira erős, hogy Jézus megdöbben: „Ki érintette a ruhámat?” A tömeg ellenére megérzi, hogy ez az érintés egészen más, mint a többi. Ez a bizalom, a szeretet érintése. Pedig az asszony csak a ruháját meri megfogni, hiszen retteg a törvény miatt.

Ez az érintés nemcsak az asszonynak fontos, hanem Jézusnak is, aki a szenvedő ember bizalmával megerősítve érkezik majd Jairus leányához.

Jézus még beszél az asszonyhoz: „hited meggyógyított”, amikor a leány halálhírét hozzák. A késlekedés végzetes volt, nincs tehát segítség? Jézus nyugodt marad. A siratókat is próbálja csitítani: a gyermek csak alszik, majd a szülőkkel és kísérőivel bemegy a házba. Az élők a halotthoz. Ott fekszik a kislány, Jézus odamegy hozzá, és megfogja a kezét. Nem úgy fogja meg, mint egy halott kezét, hanem mint egy élőét, gyengédséggel, szeretettel. „Talita kum” – hangzik el a mondat: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” És nincs is szükség több beszédre. A leányka felkel, járni kezd. A szemtanúk a döbbenettől magukon kívül vannak. Jézus titoktartást kér tőlük, aztán meghagyja, adjanak enni a leánynak, mert tudja, egy hosszú utazásból érkezett.

A tizenkét éve szenvedő asszony saját hite által, a leányka szülei hite által új életre kel. A vérfolyásos asszony érintése ott van a mi ujjainkban is. A szülők hite ott van a mi szívünkben is. Szabad nekünk is így érinteni, így hinni. Magunkért és másokért is, hiszen van miből életre kelnünk.

Jézus Neked mondja: „Talita kum!”

Talita: héber szó, jelentése „leányka”, ma női névként is használják.