Az Országos Onkológiai Intézet Irgalmas Jézus-kápolnájában február 11-én, Szűz Mária lourdes-i megjelenésének emléknapján, a betegek világnapján Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét. A szentmise keretében kiszolgáltatták a betegek szentségét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szertartáson koncelebrált több paptestvér, köztük Kampfmüller Sándor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kórházlelkészi szolgálatának lelkipásztori vezetője.

A szentmisén részt vett többek közt Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója is. Erdő Péter bíboros, prímás homíliájában az aznapi evangéliumi részletből kiindulva beszélt a betegek világnapjának jelentőségéről.

Krisztusban Kedves Testvérek!

A betegek világnapja van, a lourdes-i Szűz Mária jelenésének évfordulója. Szűz Máriát úgy is tiszteljük, mint a betegek gyógyítóját. Maga, Jézus, híres volt arról, hogy betegeket gyógyított. Az ő segítségét kérjük a mai szentmisében, hiszen – mint Ferenc pápa a betegek idei világnapjára kiadott üzenetében (7. pont) hangsúlyozza – az Egyház jól tudja, „hogy különleges kegyelemre van szüksége ahhoz, hogy megfeleljen evangéliumi szolgálatának a betegekről való gondoskodásban”.

 

A leprás megtisztításának a csodájáról hallottunk a mai evangéliumban. Hallottuk előtte az ószövetségi olvasmányt, hogy ki kellett zárni a leprást az emberek közül, ki kellett zárni a leprást az Isten népének közösségéből is. A fertőző és a vallásilag tisztátalan tabu között nem volt világos a különbség az ősi időkben. És persze, hogy fájt annak, akit egyszer kirekesztettek a közösségből, aki egyszer a betegsége miatt nem érintkezhetett többet az emberek világával. Persze, hogy meg kellett szaggatnia ruháját a gyász jeleként is. De Jézusról azt olvassuk itt, hogy odament hozzá a leprás és leborult előtte. Hogy merészkedhetett volna oda, ha Jézus nem engedi magához? Hát tiltotta a törvény, hogy az emberek közelébe menjen! Csöngetnie kellett és messziről kiabálnia, hogy „tisztátalan”. De nemcsak a leprás az, aki Jézus engedélyével, vagy anélkül, megszegi a törvényt. Megszegi a mózesi törvényt maga Jézus is, amikor megérinti a leprásnak a sebét, vagy magának a leprásnak a testét, hiszen tisztátalannak számít az, nem volna szabad senkinek megérintenie. Ez az érintés visszafogadja az embert a közösségbe, és visszafogadja őt egyúttal a megtisztulás révén a választott nép körébe is. A papoknak majd csak igazolniuk kell ezt, ha megmutatja magát nekik.

 

 

De hogyan is szünteti meg Jézus ezt az elkülönülést? Azt mondja talán, hogy minden különbség nélkül keveredjenek az egészséges emberek a fertőző betegekkel? Talán nem ért egyet az ószövetségi törvény előírásával, amely a többiek védelmében különítette el a fertőző betegeket? Azt olvassuk itt, hogy Jézusnak megesett a szíve a lepráson. Megesett a szíve, más szövegváltozatok szerint „felháborodott”, nem azért, mert a leprás közel ment hozzá, hanem azokon az állapotokon úgymond, amelyek szegényt kirekesztik az emberek közösségéből. No, akárhogy is legyen a szó pontos jelentése, érzi Jézus ennek a kitaszítottságnak a fájdalmát, és meg akarja szüntetni. De nem úgy, hogy a beteget visszaküldi az egészségesek társadalmába, nem úgy, hogy azt, akit a régi törvény és az egészséges önvédelem elkülönített a többiektől, azt abban a maga fertőző és közveszélyes állapotában küldené vissza az egészséges emberek romlására a közösségbe, nem hamis érzelgősséggel rombolja le a népnek az egészségét és életét, hanem mit tesz? Megesik a szíve azon, akitől elkülönülnek az emberek, visszaveszi őt úgy a közösségbe, hogy meggyógyítja. Úgy, hogy megszünteti azt, ami miatt ő a többiek számára veszélyes. És ezzel olyat tesz, ami a számunkra mindig újra meg újra aktuális, amire mindig tanít bennünket.

Tanít már csak azért is, mert a leprás megtisztítása valahogyan kép a számunkra. Képe a bűnös visszafogadásának. Képe annak, ahogyan ő meg tudja bocsátani még a bűnöket is. De ugyanakkor megmutatja azt, hogy a társadalomból kiszorult, a közveszélyesnek tekintett, a valami miatt kívülálló emberrel mi is az elgondolása. Nem az, hogy minden „kívült” és „belült” megszüntessen itt, ezen a világon. Nem az, hogy a fontos és indokolt különbségtételt egyszerűen eltagadja, hogy a valódi problémákat elkendőzve összekeverjen egymással mindent, hanem, hogy gyógyítva ezeket a problémákat, teremtse meg az egységet. Így kell nekünk is ránézni azokra az embertársainkra, akikről azt mondjuk, hogy kiszorultak, vagy hogy kívül állnak, vagy veszélyesek a többiekre is. Nagy kihívás ez, főleg azért, mert van bennünk türelmetlenség, mert van bennünk előítélet, mert sokszor nem tud úgy megesni a szívünk másokon, ahogyan Jézus szíve megesett az evangélium szerint a lepráson. Meg aztán van még egy kis különbség: mintha mi nem tudnánk olyan könnyen meggyógyítani azt, aki gyógyításra szorul. De biztos, hogy nem tudjuk meggyógyítani? Jézus azzal küldi el a tanítványait hirdetni az örömhírt, hogy „gyógyítsátok a betegeket”. Talán még az is szerepel, hogy: „Tisztítsátok meg a leprásokat!” És valóban az első apostoloknak az életéből fennmaradtak számunkra ezeknek a gyógyításoknak az emlékei. Biztos, hogy nem vagyunk mindenhatók, de a hit erejében nagyon sok minden megváltoztatható. Jézus gyógyító ereje tovább él az Egyházban!

Kérjük őt a mai szentmisében, hogy érezzük mi is ezt az erőt, hogy lehessünk mi is ennek az eszközei és így járuljunk mi is hozzá ahhoz, hogy beteg testvéreink a testi gyógyulás útjára lépjenek, főként pedig, hogy betegségük révén is Istenhez forduljanak. Adja Isten, hogy így találkozzunk majd mindnyájan, immár minden különbség nélkül, az örök boldogság közösségében! Ámen.

* * *

A szentmise keretében sor került a betegek szentségének kiszolgáltatására.

A mise végén Erdő Péter áldásával csatlakozott Ferenc pápához, aki az idei betegek világnapjára szóló üzenete végén azt írta: „szívből adom apostoli áldásomat a betegekre, az egészségügyi dolgozókra és az önkéntesekre is”.

A szertartást követően Kampfmüller Sándor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kórházlelkészi szolgálatának lelkipásztori vezetője megköszönte Erdő Péter bíboros buzdító szavait, és Isten áldását kívánta további szolgálatára.

Az irgalmas Jézus tiszteletére felszentelt kápolnát 1942-ben építtette a Postás Alapítvány. Az 1944-es átadás után 1950-ig működhetett rendeltetésszerűen, kényszerű bezárását követően hosszú ideig raktárként használták. 1989-ben a betegek kezdeményezték eredeti célja szerinti újranyitását. 2000-ben kezdődtek meg a renoválási munkálatok. A felújított kápolnát 2005 februárjában szentelte fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek.

A Budapesti Katolikus Kórházlelkészséget, melynek központja az Országos Onkológiai Intézetben működik, 2004 márciusában alapította a bíboros, azzal a céllal, hogy összehangolja a budapesti plébániák kórházi lelkipásztori szolgálatait.

Fotó: Thaler Tamás

Körössy László/Magyar Kurír