Nagyböjt 1. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 4,1–13)

„Szentlélektől eltelve […] a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult […]. Itt megkísértette az ördög.” (Lk 4,1–2)

A húsvét méltó megünneplésére készítő nagyböjti idő bűnbánattartásra késztet és imádságra ösztönöz. Jézus megkísértésének története segít bennünket annak fölismerésében, hogy keresztény létünkhöz lényegileg hozzátartozik a kísértés, a hit küzdelme, s a küzdelemben a győzelem lehetősége.

Jézus, mielőtt nyilvánosan hirdetné Isten országát, a Lélektől eltelve és a Lélek ösztönzésére kimegy a pusztába. A helyre, mely az Istentől távol lévő, magára maradt ember képét hordozza, s ahol a gonosz lélek uralkodik. Jézus szándékosan teszi ezt. Önszántából akar találkozni a megkísértettséggel, szembesülni a gonosz lélekkel. Ez a találkozás nem kikerülhető, de Jézus nem is akarja elkerülni.

A megkísértés története nem szimbolikus leírás. Nem arról szól, hogy milyen típusú küzdelmeket él át Jézus, s melyeken kerekedik fölül. Számára a megkísértés realitás, mégpedig emberi realitás. Miért mondhatjuk ezt? Elég, ha a történetben olvasható három kísértést közelebbről szemléljük.

A kő kenyérré változtatása nagyon is reális cselekedet, hiszen Jézus később több ezer embert táplált kenyérrel. Mégsem teszi meg ezt önmaga kedvéért. Ehelyett tudatosan vállalja a helyzetet annak minden következményével együtt. Küldetésének tudatában, hiszen a csoda sem öncélú, hanem akkor nyer értelmet, amikor az Atya dicsőségét és az emberek javát szolgálja.

Jézus a hatalom kérdésében is ellentmond az emberi elgondolás szerint ésszerű lehetőségnek. Hiszen ő nem ilyen fajta hatalmat akar, főleg nem politikai hatalmat, és nem igazodik sem vallási, sem egyéb megfontolásokhoz. A hatalmat ő a szabadságban éli meg.

A harmadik szintén egy reális kísértés. Jézus korában elterjedt elgondolás volt, hogy Isten küldötte látványosan érkezik majd el, s a templom párkányáról ereszkedik alá. Amikor ezt kéri tőle a kísértő, valójában a kényelemre, pontosabban a szenvedés kikerülésére ösztönzi. Ha megteszi, mindenki elfogadná őt Messiásnak, nem kell küzdenie a néppel, különösen az írástudókkal és farizeusokkal, nem kell hosszú tanítókörutat bejárnia, nem kell a tanítványok értetlenségével foglalkoznia. Könnyen elérné célját, azonban így olyan Messiás lenne, akit az emberek formáltak maguknak.

Jézus megkísértésének realitása abban is megmutatkozik, ahogyan a kísértő viselkedik vele szemben. A leírásban az ördög nem úgy jelenik meg, mint egy a sok gonosz lélek közül, hanem mint a gonoszság fejedelme, aki lázad az Isten ellen, megtöri a világ rendjét, harmóniáját, szétzilálja a földet. „Ha Isten fia vagy” szófordulataival Jézus alapvető identitását támadja. Ezzel ugyanazt a kétkedést akarja elültetni, mint Ádám és Éva esetében. Nem állítja róla, hogy nem Isten fia, de próbálja arra késztetni, hogy tegye fel ezt a lényegi kérdést önmagának. Akár még bizonyos részeket is idéz az írásokból, csak hogy megokolja a cselekedet helyességét.

A kísértő tehát abszolút reális és konkrét valóságában, istenfiúságában megragadva akarja elfordítani Istentől. Azzal, hogy Jézus vállalja ennek a küzdelmét, teljes mértékben osztozik a keresztény ember sorsával. A keresztény emberével, aki minden erőfeszítése ellenére sem tudja kikerülni a gonosz lélekkel való találkozást, a hit küzdelmét. Hiszen alapvető támadásnak van kitéve istengyermeki mivoltában, hivatásában, életállapotában, elköteleződésében. A kísértés lehet akár jónak látszó dolog is. Olyan, amit egyébként célként magában foglalhat keresztény létünk. Egy bizonyos, hogy tönkre akar tenni.

A válasz sem lehet ezért más részünkről, mint Jézus válasza. Szavaiból kitűnik, hogy abszolút módon bízik az Atyában. Ebből a bensőséges kapcsolatból merít erőt és vállalja azt a hosszú utat, amit az Atya jelölt ki számára. Ez küldetésének, s az Evangélium logikájának az alapja. A kísértő szavai éppen a kapcsolat hiánya miatt üresek, hiába idézi az írásokat.

Jézus válaszában az élet valódi értékeit látjuk. Egyrészt rámutat arra, hogy az emberi lét fölötte áll a pusztán gazdasági, fizikai létezésnek. Igazi lényege többet jelent egyszerű tápláléknál, ezért az embernek táplálnia kell lelkét Isten Igéjével. Másrészt kinyilatkoztatja, hogy az evangéliumi uralom nem politikai hatalom. Nem is ennek megszerzésére irányul. Jézus ezzel szemben a saját engedelmességét és szolgálatát kínálja föl, a szabadság hatalmát. Messiási küldetését tekintve sem egy kényszerítő, emberi bizonyosságot ígér, hanem a hit kockázatát, a bizalom erejét, az Atyával való kapcsolat ajándékát.

Ne féljünk hát szembe nézni a kísértésekkel! Jézus emberségének teljes realitásában vállalta a küzdelmet. S tette ezt egész életén át, hiszen Lukács maga írja, hogy „a sátán… egy időre elhagyta Jézust” (Lk 4,13). Egy időre, tehát nem egyszer és mindenkorra. Amikor újra és újra megvívjuk ezt a harcot, s vállaljuk az életen át tartó feladatot, Jézus velünk együtt veszi fel a küzdelmet minden egyes kísértéskor. Ne feledjük hát, hogy Jézus a pusztában is velünk tart és győzelemre segít!

Udvardy György/Magyar Kurír