Karácsony közeledtével különösen is előtérbe kerül a család – és az ünnepi asztal. Arra kértük Tornya Erika RSCJ nővért, írjon néhány sort a karácsonyhoz kötődő gyerekkori emlékeiről, illetve az ünnepi asztal számára kedves ételeiről.

Fundamentális teológiából tudhatjuk, hogy az úgynevezett „Krisztus-eseményre” személyes választ kíván a hitünk. Számomra már a kezdetektől fogva előkészített, adott volt, hogy hamar választ kell adnom Jézus személyére, ugyanis az én születésnapom december 24-én van!

Ha visszaemlékezem a gyerekkori karácsonyokra, az izgalom, a várakozás, a bensőségesség, a meghittség, szeretet érzése tör elő. A szüleim nagy hangsúlyt fektetnek a szép ünneplésre, édesanyám azt tartja, hogy húsvét a legnagyobb ünnep, karácsony pedig a legszebb. Szenteste délutánján anya a konyhában tüsténkedett, mi gyerekek apával díszítettük a fát (nálunk a fenyőt hozta az angyal, a fa díszítése közös feladat volt). Mindig volt kis villanyszerelés is, mert a sorosan kötött karácsonyfaizzók közül ki kellett venni azt, ami nem világított. Az ünnepi vacsorára megérkezett az özvegy nagymamánk is, velünk maradt egész este. A menü mindig szegedi halászlé, sült hal, francia saláta, mákos guba volt. Vacsora után ajándékozás volt, majd a misére indulásig együtt maradtunk, s kipróbáltuk az új játékokat, de főleg beszélgettünk: ilyenkor sok-sok családi történetet hallottunk (lehet, hogy már nem először). Mivel én is „karácsonyi ajándékként” érkeztem a családba, teljesen természetes, hogy Szenteste szülinapi ünneplés is volt, köszöntéssel, diótortával, gyertyákkal. Emiatt kisgyerekként azt gondoltam, hogy az illatos, csillogó karácsonyfa (ami minden évben felborult) és a tömjénes-csilingelős, izgalmas éjféli mise (ahol a ma született „kék szemű gyermek, csöpp rózsalevél”-ről énekelnek) a szülinapi ünnepségem része. Beszéltek ugyan egy – számomra furcsa nevű – kisfiúról is, Jézusról, aki egyszerre volt Isten és ember, aki a szeretetet hozta a világba, és szegényt a bárányok melengették a jászolban, de akkoriban ez a történet érthetetlen volt számomra, s inkább a legendák-mesék világához tartozott.

Ezt az illúziót a júniusban született, nyári gyermek öcsém ünneplése zavarta meg, mivel olyan három-négy évesen már feltűnt számomra, hogy a tortán és az ajándékon kívül neki nincs karácsonyfa-csillagszóró-éjféli mise a születésnapján. Nem értettem, hogy ha ezek nekem járnak, akkor neki miért nem. A kérdés nyugtalanságot okozott bennem, s elkezdtem jobban odafigyelni erre a Jézus nevű kisfiúra, aki valamikor nagyon-nagyon régen, de egy napon született velem, s aki annyira fontos az egész világ számára, hogy a világra jöttét, a szeretetet ünnepét oly sokan megünneplik. Így került ki Jézus a legendák világából, s vált lassan a barátommá, útmutatómmá, Mesteremmé.

Tornya Erika RSCJ (Sacré Coeur nővér)