Az Eötvös-előadás-sorozat keretében, „Keresztény értékek a 21. században” címmel hangzott el Erdő Péter bíboros és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere előadása január 14-én a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány konferenciáján a Várkert Bazárban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az előadókat Gulyás Gergely, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója köszöntötte.

Erdő Péter bíboros előadását teljes terjedelmében tesszük közzé.

I. A KERESZTÉNY ÉRTÉKFOGALOM

1. Isten minden érték alapja

Amikor keresztény vallási összefüggésben értékről beszélünk, ezzel mindig valamilyen viszonyt fejezünk ki. Egyetlen olyan létezőt ismerünk, aki abszolút, aki tehát önmagában, minden más nélkül is létezik, és aki ezért más valóságokhoz való viszonyítással nem értékelhető. A keresztény hit szerint Isten felette áll az érték fogalmának, ő minden viszonyítás és minden értékesség alapja.

2. A világmindenség értéke

A világmindenség viszont már nem közömbös vagy semleges, hanem valóban értékes, mert Isten alkotása, tervének bontakozása. Ezért beszélünk keresztény világnézetünk alapján nem pusztán természetvédelemről – hiszen például a növény- és állatfajok kipusztítása is a természet törvényei szerint történik – hanem a teremtett világ védelméről. 

Ferenc pápa a teremtésvédelemről szóló Laudato si’ kezdetű enciklikájában szellemi emelkedettséggel fogalmazza meg a hit jelentőségét környezetünk védelme szempontjából. „A hit meggyőződései – írja – a keresztényeknek, és részben más vallások követőinek is fontos motivációt nyújtanak a természet ápolására és a leggyengébb testvéreink gondozására” [1]. A kérdés ugyanis az, hogy van-e jelentősége, jelentése, értéke az univerzumnak, ami körülvesz minket, aminek a részei vagyunk. A válasz pedig a keresztény meggyőződés szerint az, hogy a világ értéke Istenhez való viszonyából ered, amelyet a teremtés fogalmával jelölünk, de amelyhez – emberi szempontból, tehát tér-idő kategóriákban gondolkodva – hozzá szoktuk tenni a fenntartás és a kormányzás művét is. Ferenc pápa tanításában ezért fontos elvként jelenik meg „minden teremtmény önmagában való értékessége” [2]. 

3. Az ember mint „a teremtés koronája”

A Biblia világképe szerint Isten a teremtés művének keretében alkotta meg az embert, mint a teremtés koronáját. Saját képmására teremtette őt. „Férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket … (és így) szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” (Ter 1,27-28) A föld rábízása az emberre szorosan összefügg azzal a kijelentéssel, hogy az ember Isten képmása [3]. Innen ered a hivatása, hogy bölcsen, szeretettel uralkodjék, ne pedig zsarnokoskodjék az egész természet felett. Eszerint az ember a természet felett csak Isten akaratától való függésben uralkodhat, vagyis az embert kötelezi az erkölcsi rend a teremtett világ egészéhez való viszonyában [4]. Ilyen módon az emberről vallott felfogás döntő módon meghatározza az erkölcsi gondolkodást is. Így a bibliai szemléletben is elmondható, hogy „a legfőbb érték az ember”.

II. A KERESZTÉNY ÉRTÉKREND ÉS A XXI. SZÁZAD VALÓSÁGA

1. Az antropológiai helyzet

Mai korkérdéseinknek a hátterében egy nagy kulturális forduló van, és ezen belül az antropológiai helyzet, tehát maga az ember is, elég jelentős mértékben – talán az utóbbi évszázadokhoz képest gyorsabban, radikálisabban – változni látszik. Minek a következtében állt elő ez a helyzet? Nyilván a műszaki, természettudományi haladásnak sok következménye volt, például ilyen, hogy elterjedt az emberiség körében a változás tudata. Nem az állandóság tudatában élünk, hanem egyre inkább a gyors változások tudatában. Ez sokszor összekapcsolódott a haladás mítoszával is, tehát azzal, hogy a változás általában jó, és hogy mindig valami magasabb rendű, valami kiválóbb felé tart, hacsak nem érezzük a bőrünkön fizikailag ennek az ellenkezőjét. A felfedezések persze, és itt a természettudományos felfedezésekre gondolok elsősorban, újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. Talán nagyobbakat, mint amiknek a megoldására a kutatás elindult. Éppen ezért a világról alkotott képünk, az emberiség és a saját egyéni helyzetünk megítélése nem biztosabb lesz a természettudományos felismerések nyomán, hanem bizonytalanabb. Tehát az átmenetiség, a bizonytalanság, a nem tudás érzetét erősítik a nagyszerű és sokrétű pozitív következményekkel járó felfedezések is. Ez pedig azzal jár, hogy terjed egy nem egyszerűen vallási vagy világnézeti értelemben, hanem természettudományos értelemben vett agnoszticizmus. Mit értünk ezen? Annak az érzelmi feladását, hogy a körülöttünk lévő valóságot egyre jobban megismerhetjük. Azt gondoljuk vagy azt érezzük sokszor, hogy minél nagyobb felfedezések jelennek meg, annál nagyobbak a kérdések, tehát nem érezzük azt, hogy az ismereteink bővülésével járatosabbak lennénk a valóságban, vagy jobban értenénk azt. A természettudományos felismerések is, mintegy a nem tudás szintjeinek végtelen körforgása benyomását keltik. Itt nem magáról a tudományos eredményről beszélek, hanem ennek az érzelemben, a köztudatban megjelenő visszatükröződéséről. Ilyen háttérben – és ez már mérhető – az ember egyre nehezebben látja meg a saját életének objektív összefüggéseit. Egyre nehezebben érzi a saját élete, a népe – mondhatjuk úgy is, hogy a nemzete – vagy az emberiség perspektíváit és értelmét. Jó kérdés az, hogy mi értelme van Európában a nemzeti létnek, de az is kérdés, hogy az emberiség létének mi értelme van? Vagy az egyéni életünknek? Sokan egyre kevésbé érzik egy értelmes projekt részének magukat. Ez éppen a nagyon bő, de dezintegrált információknak a hátterében jelentkezik. Talán mindez magának az információs áradatnak és az emberi agy ebből adódó túlterhelésének a következménye is. 

Természetesen a keresztény hit ad egyfajta választ erre, de az nem a természettudományok síkján helyezkedik el. Nekünk éppen a hit megfogalmazása és továbbadása összefüggésében van dolgunk ezzel az életérzéssel, és ezért foglalkozunk vele annyit, mert úgy találjuk, hogy ebben a közegben kell az örömhírünket megfogalmazni. 

Egy ilyenfajta életérzésben aztán az egyén nagyon gyakran, egyre nagyobb mértékben óvakodik a távlati célkitűzésektől. A nagy tervezésnek kevéssé látja értelmét, és legfőbb jónak hajlamos a pillanatnyi jó közérzetet tekinteni. Ez a jelenség viszont már rendkívül széles körben elterjedt, nem is csak Európában. Ez globális jelenség. Ha viszont a legfőbb jó a pillanatnyi jó közérzet, akkor az ember nem érez felelősséget, mert a felelősséget is egy összefüggésben lehet meghatározni. 

2. Az értékelés reményének feladása

Továbbá, nehezére esik az embernek a cselekvések értékelése. Például a jó, a rossz etikai dimenzió. Hiszen az értékelés – minden értékelés egyébként – egy viszonyítást tartalmaz, egy relációra utal. Vagyis egy tágabb összefüggésre. Ha a tágabb összefüggésnek a reményét érzelmileg az ember föladta, akkor a cselekvéseinek az értékeléséhez sem talál szempontot, hacsak nem a személyes, pillanatnyi közérzetének a kellemességét. 

A fentiek nyomán úgy tűnik, hogy bizonyos tartósabb antropológiai változások jelennek meg a horizonton. Ilyen például a döntésképtelenség, mely részben arra is visszavezethető, hogy az információdömping és az ezzel összefüggő hajszoltság megzavarja az értelmezés, a kritika, az értékelés és így a döntés funkcióját. Aki egyetemen oktató vagy vezető volt, az tudja, hogy milyen gyakran problémáznak a diákok azon, hogy most átiratkozzanak-e vagy sem egyik diplomakurzusról a másikra, uram bocsá’ egyik fakultásról a másikra. Vagy nem tudják eldönteni, hogy most abbahagyják-e teljesen a tanulmányaikat azért, mert kaptak egy év ösztöndíjat valahol külföldön. Ha nincs az életünknek projektje, akkor ezek nehéz kérdések. Aztán az egzisztenciális döntések halogatása szinte a végtelenségig. Ebben a kategóriában olyan döntések is vannak, mint a pályaválasztás, a képzési irány, a hivatás megválasztása: ezt is sokan képesek vagyunk halogatni. Hajlamosak vagyunk arra, hogy többfélét tanuljunk, esetleg több diplomát is szerezzünk, de ne kötelezzük el magunkat igazán egy-egy hivatás mellett. Ez ugyanis csapdát jelenthet, mert ki tudja, hogy néhány év múlva azzal a foglalkozással el lehet-e helyezkedni, vagy mennyit lehet keresni. De ugyanígy az életállapot megválasztása is nehézséget okoz, tehát például az alacsony házasságkötési arány szintén ezt az üzenetet hordozza. Nem arról van szó, hogy „ó, erkölcsök, ó, idők”, milyen sokan vannak, akik házasság nélkül élnek együtt. Hát persze, hogy sokan vannak, de miért van az, hogy olyan sokan ódzkodnak a házasságtól? Azért, mert az döntésnek látszik, olyan lépésnek, ami hosszú távú elköteleződéssel jár. És ettől valamiképpen retteg az ember. A gyakori revideálás is hozzátartozik persze ehhez, a tanulmányi irányváltoztatástól a foglalkozásváltoztatásig, a családi állapot, a barátok, a politikai kapcsolódás változtatásáig nagyon sok minden fölmerül. Ez az egyén életében nagyfokú bizonytalanságot és alkalomszerűséget okoz. Ebben az értelemben opportunizmust – nem megalkuvást, hanem alkalomra orientáltságot – is eredményez. 

3. A fogyasztói magatartás

A fogyasztói magatartás ugyanígy jellemzőjévé válik a legtöbb embernek. Válogatunk nemcsak az áruk között egy szupermarketben, de a szolgáltatások között, a vallások egyes elemei között is. Erre már a lelkipásztori irodalomban egészen bőséges adatmennyiség áll rendelkezésünkre. Terjed – de Latin-Amerikától kezdve egészen az Északi Sarkig – az a mentalitás, hogy az ember, különböző vallásokból ezt-azt megismer, ha valami megtetszik, valami érzelmileg megérinti, akkor azt kiemeli, de az egészet nem fogadja el. Ugyanakkor nem vallástalan, nem elutasító, csak megint inkább egy pillanatnyi benyomás vezeti, mint egy projekt. Ugyanígy egyéb világnézeti gondolatok is felmerülnek ugyanebben a választékban. Ez a pillanatnyi élményre irányuló vallásosság, amiről Ferenc pápa egyik interjúkötetében egészen részletesen beszél [5]. Az ilyen vallásosság azt mondatja az emberrel, hogy járok ebbe a templomba, mert itt olyan „jó fej” pap van. Vagy olyan „klassz” a zene vagy az ének, aztán két hónap múlva már mégsem megyek, mert mehetek valahova máshova, mert valami más tetszik meg. És ez a fajta „élményorientált” vallási tájékozódás persze nem ismer felekezeti határokat. Most az egyik felekezetnek valamelyik helyén érzem jól magam, aztán a másikon, de anélkül, hogy igazán kötődnék bármelyikhez is. Egyébként erre is van adatunk, hogy az újabb alapítású egyházaknak milyen nagy a fluktuációja. A kis egyházakra irányuló kutatásnak Latin-Amerikában például már egészen érdekes eredményei vannak, hiszen ott nagy lendülettel jelentkeztek, és a katolikus embereknek egy jelentős százaléka került át, mondjuk így, evangelikális egyházak körébe. Kitűnik, hogy sokkal nagyobb a fluktuáció. Sok ember jár körbe, négyet-ötöt is kipróbál, mindegyikbe belép, idővel találkozik egy nagy konformitási nyomással, utána azt mondja, hogy azt ő már nem vállalja, megy tovább – szóval nagy a mozgás. Hasonlóképpen, a lelkiségi mozgalmak között, még egyházunkon belül is létezik ilyen fajta vándor mentalitás, az egyes elemekből való válogatás. 

Hadd mondjam el személyes tapasztalatként, hogy az utóbbi években végeztük el az egyházmegyében a plébániák több évig tartó látogatását, a kánoni vizitációt. Nagy élményt jelentett, hogy találkoztam a helyi közösségekkel, a plébánián belül működő csoportokkal is. Ezek sokszor nagyon jók, például a karitász csoportok, de vannak énekkarok, vannak lelkiségi közösségek, imaközösségek is. Barna Gábornak teljesen igaza van abban, hogy Magyarországon a legnagyobb civil szervezet a rózsafüzér társulat [6]. Ez majdnem mindenütt van, és mindenütt elég népes – kissé a népi vallásosság megjelenése az Egyház életében, de elég régóta jelen van. – Ebben a körben járva olykor felbukkannak olyan csoportok, lelki és aktív tevékenységet végző csoportok, akik például azt mondják, hogy nem a Regnum Marianum közösséghez tartoznak, hanem regnoidok. Hát, mondom, az micsoda? Valami olyasmi, mint a Regnum, de nem egészen. Tehát magyarán, előfordul a budapesti hívő emberek között is, hogy válogatnak egy lelkiségi mozgalom elemei közül, ami tetszik, megtartják, aztán mennek tovább. Ez is egy tanulságos tapasztalat.

Egyes egyházak erre a valóságra reflektálhatnak az emberek pillanatnyi igényeinek messzemenő kiszolgálásával. Csak olyan zenét játszanak, ami éppen divatos. Vagy: az Egyesült Államokban katolikus körökben is sokfelé az a jó prédikáció, amiben a legtöbb vicc van. A beszéd persze lehet mulatságos, de nálunk azért nem ez az egyetlen értékmérője. 

4. A szorongás

Van egy másik következménye ugyanennek a jelenségcsoportnak, ez pedig a szorongás jelenléte. Félelem a jövőtől. Miért? Ha a pillanatnyi jó közérzet a legfőbb cél, akkor állandóan félhetek attól, hogy holnap már nem fogom olyan jól érezni magam. Ez a félelem – ráadásul – eléggé indokolt is, mert van betegség, az ember halad előre a korban, és hát az emberi életnek itt a földön csak vége van egyszer. Ha ez félelmetes, mert csak a pillanatnyi közérzet szerint értékelem a dolgokat, akkor mindenki joggal szorong, hiszen mindig fenyegetett állapotban van. De ugyanígy a párkapcsolatban vagy a családi életben is. Most éppen jó a kapcsolat, de mindig ott van a félelem, hogy hátha megromlik. Ha a pillanatnyi érzület a legfontosabb kritérium, akkor ezt is kíséri a félelem, és ez megint egy szempont, ami miatt nagy megértéssel látjuk, éppen a nubilitásnak a csökkenését, tehát a félelmet például a házasságkötéstől. És itt nem beszélek arról, hogy egyházi-e vagy polgári a házasságkötés, hiszen mindkettőnek a statisztikái csökkentek, ha némi szerény növekedés az utóbbi időben esetleg mutatkozik is. Természetesen félhetünk a gazdasági, társadalmi változásoktól vagy attól, hogy holnap nem fogunk annyi pénzt keresni mint ma, és így tovább. A komfortérzet csökkenésétől való félelem lehet számos más tényező – így a gazdaság embertől elvonatkoztatott, nyereségorientált logikája – mellett egyik oka annak, hogy a nyugati világban kevés gyermeket vállalnak, ennek pedig súlyos demográfiai következményei vannak [7]. Csakhogy az emberi élet és a család – a keresztény és nem csak a keresztény világnézet szerint – rendkívüli értékek és értékhordozó tényezők; a családban teljesednek ki azok a viselkedésminták és magatartási formák, amelyek egyén és közösség szempontjából a leginkább nemesek és sajátosan emberiek. Ezzel azonban visszatértünk az ember fogalmának problémájához. Úgy tűnik tehát, hogy helyes emberkép nélkül az értékekről szóló gondolkodás talaját veszíti. Ezek alapján egyértelmű, hogy Egyházunk miért foglalkozik olyan sokat, akár a legutóbbi évek püspöki szinódusain is, a család témájával [8]. 

A másik emberrel való kapcsolat általában is úgy tűnhet fel, mint kockázati forrás. Mert ott már nem csak tőlem függ a jó közérzet, hanem a másiknak is lehet benne szerepe. Éppen ezért terjed a félelem a tartós emberi kapcsolatoktól, hiszen egy ilyen kapcsolat olyat is kívánhat, ami számomra éppen nem a legkellemesebb. Ezzel szemben – a hit fényében – az értelmesnek felfogott élet kínál egy lehetőséget a különböző viszontagságok, vagy akár a szenvedés tudatos elviselésére, sőt vállalására is. Mindennek a fényében nyilvánvaló, hogy ez az antropológiai változás magával hoz egyfajtaindividualizálódást – ha egyszer a másikkal való kapcsolat elsősorban kockázati tényező – sőt egy bizonyos izolációt. Tehát az egyén elszigetelődését is. Ha a kapcsolat félelmetes veszélyforrás, az egyén a maga jó közérzetével individualizálódik. Bezárul önmagába, és ez akkor sem válik lényegesen mássá, ha valaki extrovertált, tömeges szórakozás-kereséssel próbálja ezt feloldani. Ha megnézzük, hogy egy félig extázisban lévő szórakozó, mondjuk fiatalokból álló tömeg egyik tagja a másikkal milyen interszubjektív kapcsolatokat tart fenn, akkor azt látjuk, hogy ezek nagyon szegényesek. Tehát tulajdonképpen a tömegben is magányosak az emberek. 

5. A demokrácia, a jog és az erkölcs alapjainak gyengülése

Mindezeknek egyik társadalmi következménye a sok közül a hagyományosdemokrácia antropológiai alapjainak a gyengülése. A klasszikus nyugati demokrácia elvei szerint pártok szerveződnek, ezek megfogalmazzák a programjukat, és ideális esetben érvelnek mellette, hogy meggyőzzék az állampolgárokat arról, hogy ez a helyes, ez fog jobb eredményt hozni és így tovább. Ehelyett ma egyre inkább a tudatot és a szabad döntést kikapcsoló vagy megkerülő, reklám jellegű propaganda kerül előtérbe. Fontosabb a jelöltnek a megjelenése, mint az, hogy mit mond. Ez pedig a választás legitimáló erejét is gyengíti természetesen, mert nincs mögötte az a tágabb összefüggés, amelyben egy logikus érvrendszer elhelyezkedik. Tehát hiányzik az értékekre való utalás. Egyébként a legitimitás is értékítélet, az iránta való igény is csökkenni látszik. Legitim helyett sokan a szórakoztatót keresik. Az utóbbi évtizedekben mindebből elvi és gyakorlati következtetéseket is levonnak. Sokan készek arra, hogy elutasítsák magának az objektív erkölcsnek, sőt, a jognak a létét is. A XX. század folyamán a jogelméletben felmerült a jognak egy olyan képe, amely szerint a jog egy zárt normarendszer, amely minden morális kapcsolódástól mentes. Újabban viszont az a gondolat kerül előtérbe, hogy a társadalmi együttélést szabályozni és szervezni lehet jog nélkül is. Ha a jogi normák mögött nem áll önkéntes jogkövetés, ha a jog nem támaszkodik egy minimális erkölcsi konszenzusra, akkor az állam szaporíthatja és bonyolíthatja jogszabályait, hogy egyik előírással védje a másikat, ám végül mindez komoly zavarokhoz vezet a jogrend működésében, amely túl bonyolulttá válik és nincs kellő alapja a társadalom tagjainak meggyőződésében. Ez a helyzet pedig az anarchia veszélyének növekedését okozza. A közvélemény alakítása vagy irányítása a tömegtájékoztatási eszközök és a gazdasági hatások útján nem tűnik elégségesnek a jog helyettesítésére, hiszen az ilyen rendszerek helyes működéséhez szilárd jogi környezetre van szükség [9]. A manipuláció hatására cselekvő ember pedig nem szabadon dönt. A tudati mérlegelés és a döntési szabadság ilyenkor reklám jellegű hatások alapján kikapcsolódik.
Az erkölcsi értékítélet egyébként más tényezők miatt is nehéznek bizonyul. 

6. A kérdések bonyolultsága, mint az erkölcsi értékítélet akadálya

Az értékválasztás mint a cselekvés vezérelve, hagyományosan logikai következtetés jellegével történik. A következtetéshez egyrészt ismernünk kell egy tényállás alapvető, cselekvésünkhöz szükséges elemeit, másrészt ismernünk és elfogadnunk kell bizonyos erkölcsi alapelveket. Ezek a kereszténységben a Szentírás, valamint az élő egyházi tanítás és gyakorlat alapján megismerhetők. Ebből a két előfeltevésből vonjuk le általában a következtetést, hogy itt és most ez a cselekedet erkölcsileg jó vagy nem. Az erkölcsi értékítélet tehát logikai következtetés struktúrájával rendelkezik. A következtetés bizonyossági foka pedig egyenlő a kevésbé biztos előfeltétel bizonyosságának mértékével. Ezzel magyarázható, hogy a mai katolikus teológiában külön, önálló szakterületté fejlődött a bioetika, a környezetetika, a társadalom- vagy szociáletika, illetve a gazdaságetika. Ezeken a területeken ugyanis a tényállások szakszerű és biztonságos ismerete olyan szaktudományos hátteret kíván, amilyennel az átlagember, vagy akár a teológiailag képzett szakember is csak ritkán rendelkezik. Ezért látjuk azt, hogy az Apostoli Szentszék különböző szerveinek és maguknak a pápáknak a megnyilatkozásai az utóbbi évtizedekben igen gyakran erkölcsi kérdésekkel foglalkoznak. Az ő útmutatásaik mögött számos szakintézmény kutatása áll. A hit és a szaktudományok párbeszéde az erkölcsi ítéletalkotás szempontjából döntő jelentőségű. Méltán beszél már a II. Vatikáni Zsinat a világi hívőket megillető autonómiáról az evilági dolgok rendjének alakításában. Ezt az autonómiát kinek-kinek szakismeretei szerint és az Egyház hitével, a Tanítóhivatallal összhangban kell gyakorolnia [10]. Mégis, az emberiség ismeretanyagának rohamos bővülése és az információs áradat gyakran csökkenti a szaktudományos megállapításokba vetett bizalmat és így gyanakvást ébreszthet az erkölcsi értékítéletek megbízhatóságával szemben. A bonyolultságnak tehát gyakran az erkölcsi elbizonytalanodás a következménye [11]. A kereszténység – számos más vallással és világnézettel együtt – mégis hisz abban, hogy az objektív valóságot, a létező tárgyi világot a számunkra szükséges mértékben képesek vagyunk megismerni, és hogy ebből a valóságból követendő szabályok adódnak az emberi cselekvés számára. Így lehetséges jelentős egyetértés a társadalomban alapvető erkölcsi kérdések egész sorát illetően.

7. Az audiovizualitás előtérbe kerülése a verbalitás rovására 

Az imént láttuk, hogy az erkölcsi értékítélethez a tényállás szakszerű ismeretén kívül, amelyet szintén általános kategóriákkal szokás megfogalmazni, szükség van erkölcsi alapelvek, normák ismeretére is. Ez utóbbi szempontból is jelentős változásoknak vagyunk tanúi. Ezt a jelenségcsoportot kommunikációs és informatikai forradalomnak is szokás nevezni. Ezt mi, mint Egyház, roppant erősen érezzük, hiszen a jó hír hirdetése alapvető küldetésünk, ez pedig kommunikatív funkció. Korunk ilyen jellegű helyzetével mindenképpen szembe kell néznünk. 

Hogyan is alakul most a kommunikáció? Először is új lehetőségek vannak. Ezek belső szükségszerűségéből adódnak a következmények. Az egyik az audiovizualitás előtérbe kerülése. Minek a rovására? A verbalitás rovására. A szóbeli közlésre való képesség is csökken sokaknál. Néhány évtizeddel ezelőtt egy tudományos előadó felállt, és pontos megfogalmazásban – bár lehet, hogy unalmasan – előadta az eredményeit. Tartott egy előadást. Ma feláll, előveszi a számítógépet (Power Point), a segítőtársai nyomkodják, a közönség nézi, de ha csak azt hallanák, hogy mit mond az előadó, akkor az lehetne az érzésük, hogy tulajdonképpen makog. Önmagában nem áll meg a diskurzus nagyon sokszor, és ez rangos előadókkal is előfordul. Nem beszélek arról, hogy bizonyos kultúrákban – mondjuk az olaszoknál – néhány évtizeddel ezelőtt olyan történész kongresszus volt, ahol nem csak gyönyörűen megfogalmazott, logikus előadást halottunk, hanem még prózaritmusa is volt a beszédnek. Érdekes a különbség, a változás iránya. 

Az ilyen fajta audiovizuális kommunikáció, ami túl sok szóbeli magyarázat nélkül történik, hogyan hat vissza magára az emberre vagy az emberi gondolkodásra? Úgy tűnik, hogy a logikus gondolkodást nem erősíti, logikánk ugyanis hagyományosan fogalmakkal függ össze. A klasszikus arisztotelészi séma az volt, hogy fogalom – ítélet – következtetés. Mivel az erkölcsi értékítélet is ítélet jellegű, tehát következtetés jellegű, ezért a logikai gondolkodás gyengülése szükségképpen gyengíti – immár erről az oldalról is, nem csak az értékvonatkozás oldaláról – az erkölcsi értéktudatot és értékválasztást. 

Növekszik viszont a jelképeknek a jelentősége. A kereszténység számára a jelképek ősi és otthonos dolgok, nem idegenek, azonban ma úgy tűnik, hogy az audiovizuális benyomások mint a valóság mélyebb tartalmainak szimbólumai, esetleg még rövid jelenetsorok is, nem csupán egy állóképbe foglalható jelképek, mint érték- vagy irányulás-hordozó parabolák jelennek meg. Lehet, hogy a jézusi példabeszédek ma érthetőbbek – főleg megfilmesítve – mint az úgynevezett erkölcsi törvények. „Menj, és cselekedj hasonlóképpen” – mondja Jézus az egyik példabeszédének a végén. Nagyon is elképzelhető, hogy ezt az ősi nyelvezetet jobban előtérbe kell állítanunk. Mindez azonban nem csupán a kommunikációra van hatással, hanem – most már az internetre utalva – azt is szoktuk mondani egyre hangosabban, hogy a virtuális valóság a valóságnak egy új szintje. 

8. Beszéd, elvonatkoztatás, logikus gondolkodás, normakövetés

Hogy is volt, amikor az ember elkezdett beszélni? Arnold Gehlen azt mondja, hogy az emberi beszéd visszahatott a fogalmi gondolkodás fejlődésére, és ezzel az általunk felfogott benyomások tömegében segítette az eligazodásunkat, mégpedig olyanképpen, hogy a fogalmakban megvalósuló elvonatkoztatással tehermentesítést hajtott végre. Ezért lehetővé vált később többek között az új törvényszerűségeket is megfogalmazó, mai értelemben vett tudomány is, akárcsak a szabad mérlegelésen és – nem pusztán ösztönös reakción – alapuló tudatos választás és döntés [12]. Olyan ősi megállapítás ez egyébként, amely már felbukkan a Bibliában, a Teremtés könyvében, ahol arról olvasunk, hogy az ember nevet ad az állatoknak (Ter 2,19). Szophoklész pedig Antigonéjának híres részletében (Kr. e. 442) az emberi lény iránti csodálatát fejezi ki, ennek keretében szól a beszédről és a társadalom életét szabályozó törvényről, ráadásul ezzel összefüggésben említi magát a gondolkodást is. Így fogalmaz: 
„És a beszédet, és a széllel
Versenyző gondolatot meg a törvényt 
Tanulja a városrendezőt” [13].

A beszédnek tehát a gondolkodás fejlődésére, és ennek a két tényezőnek a törvényalkotásra és az emberi közösség jogi szervezettségére való hatását már az ókori görög gondolkodók megfigyelték. 

Ma úgy tűnik, hogy valami hasonló horderejű változásnak a körvonalai rajzolódnak ki. Márpedig az emberi beszéd elég régi kincsünk, tehát ha tényleg ekkora a jelentősége, akkor itt elég érdekes dolgok várhatók. A fogalmaknak – a beszéddel párhuzamosan megszilárduló, vagy kitisztuló emberi fogalmaknak – a sajátos létezéséről az arisztotelészi örökséget mintegy felszabadító Aquinói Szent Tamás vázolt fel egy átgondolt elképzelést. A fogalmakat mint realitásokat szemlélte. A fogalmak e szerint nem csupán nevek, hanem valamilyen sajátos valóságuk van. Ez a sajátos típusú fogalmi valóság, ennek módszeres kezelése aztán még a természettudományok számára is fontos eszköz volt. Ha már a fogalmak világa is ilyen sajátos valóságot hordoz, akkor a világháló által megjelenített virtuális valóság új típusú tehermentesítő funkciójával szintén egy sajátos értelemben vett realitásként jelenik meg. Ha a korábbi etikai gondolkodás, a fogalom – ítélet – következtetés pilléreire épülő logika mentén ragadta meg az egyes helyzetekben a lehetséges emberi magatartások értékét, akkor az újabb szintű informatikai tehermentesítés világában is benne rejlik a bonyolultabb valóságra való, magasabb szinten szimbolikus erkölcsi reflexió lehetősége. Nagy horderejű, antropológiai változásról van szó; nem egyszerűen moralizálgatunk, amikor az emberiség állapotát próbáljuk áttekinteni. 

Nekünk, embereknek kell keresnünk az egyre bonyolultabb valóság részleteiben is az emberi teljességhez és meggyőződésünk szerint, végső soron az Isten akaratához való helyes kapcsolódás lehetőségeit. Ilyen horderejű tehát a változás, amit érzékelünk. Különleges átmenetben él az emberiség, ebben a helyzetben keressük az Egyház hivatásának teljesítéséhez a legjobb módokat.

9. Hogyan közvetítheti az Egyház az erkölcsi értékeket ebben a helyzetben? 

Ferenc pápa személyes példájából az látszik, hogy a lényegre koncentrál, és rövid csomagokban, rövid pirulákban fogalmazva adja tovább az üzeneteit. És ez nem dél-amerikai jelenség elsősorban, hanem modern. A mai átlagember ingerszintjének megfelelően fogalmazza meg a hittartalmakat. Erre tehát nagyon oda kell figyelni, mert úgy tűnik, hogy az evangelizációnak egy fontos módszertani elvéről van szó. Ami megint nem azt jelenti, hogy lemondunk a teológiának a részletesebb kifejtéséről. Csak azt jelenti, hogy ebben a fázisban, az első meghirdetés egyszerű, és hogy így mondjam, ütős formában kell, hogy történjék. Egyébként az internetre ez nagyon alkalmas. Twitteren lehet két-három sorban ütős dolgokat mondani. Részletes elméleteket kifejteni nehéz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hitünk tartalmának bemutatása, vagy a bonyolult világ erkölcsi kérdéseire való válasz keresése szükségtelen volna. Sőt, egyszerre kell szólnunk a kommunikáció minden lehetséges nyelvén!

III. AZ ÉRTÉKEK TOVÁBBADÁSA

Teológiai etikai értelemben erkölcsi értékeken olyan motivációkat és célkitűzéseket értünk, amelyekre az ember meggyőződés, érzület és cselekvés tekintetében erkölcsileg irányul. Ezek az értékek felszólító jelleggel rendelkeznek, de nem azonosak magával az erkölcsi normával. A normák már az értékek érvényesítésére irányulnak. „Az értéktapasztalás a társadalmi egyetértés alakításával, az ésszerű megvitatással és a teljességre irányuló kommunikációval történik” [14]. Az értékekre való nevelés értékorientált tanulással megy végbe, ebben szerepe van a mindennapi gyakorlatnak és a közös cselekvésnek is. Az értékek elsajátításához szükség van arra is, hogy megtapasztaljuk követésük gyakorlatát a számunkra mértékadó csoportokban, illetve közösségekben. Ebben az értelemben lehet egy iskolának is erkölcsi légköre [15]. Különösen fontos az ilyen gyakorlat átélése az egyházi közösségek életében. A kereszténység ugyanis közösségi vallás, nem individuális gyakorlatokban, hanem éppen a közösségi találkozás örömében bontakozik ki. Csúcsa és forrása maga a „kenyértörés közössége”, ahol az ünneplő hívek körében magával Krisztussal találkozunk. Vele találkozunk megrázó erővel minden rászoruló emberben is, akin segíteni tudunk. Közösségeink életének erősítése és megújítása, a meghívó, felszabadító, figyelemfelkeltő, de tartalmában is gazdag kommunikáció, főként pedig a teremtő és gondviselő Istenbe vetett bizalom segítheti a kereszténységet abban, hogy vonzóvá, értékessé, széppé tegye az ember életét a XXI. században is.

* * *

JEGYZETEK:

1. FERENC PÁPA, Enc. Laudato si’, 2015. május 24, n. 64. Magyarul: FERENC PÁPA, Áldott légy kezdetű enciklikája (Pápai Megnyilatkozások 51), Budapest 2015, 40.

2. FERENC PÁPA, Enc. Laudato si’ n. 16. Magyarul: id. kiad. 14.

3. Vö. pl. ERDŐ P., Ki az ember?, in Magyar Sion. Új folyam 9/51 (2015) 3-18, főként 6-7 és 10.

4. Uo. 10.

5. RUBIN, S. – AMBROGETTI, F., Ferenc Pápa. Beszélgetések Jorge Bergoglióval, Budapest 2013, 115-116.

6. Vö. BARNA G., Az Élő Rózsafüzér Társulata - Imádság és imaközösség a 19-21. századi vallási kultúrában, Budapest 2011.

7. Az összképhez és annak kiértékeléséhez lásd az egész Európára szóló vizsgálat összegfoglalását: CONSIGLIO DELLE CONFERENZE EPISCOPALI EUROPEE, I vescovi europei su demografia e famiglia in Europa. Realtà e problematiche nel panorama europeo, ed. Blangiardo, G. – Mirabelli, S.M., Siena 2012.

8. Vö. ERDŐ, P., Tra la folla che seguiva il maestro. Relazione generale svolta dal cardinale Péter Erdő, in L’Osservatore Romano 155 (2015. október 5-6.) 10-12. A szinódusi munka eredményéhez lásd: A Püspöki Szinódus zárójelentése a családról Ferenc pápának. A Püspöki Szinódus 14. rendes közgyűlésének (2015. október 4-25) záróokmánya „A család hivatása és küldetése a mai világban” témakörben (Római Dokumentumok 46), Budapest 2015.

9. Lásd pl. Paul Kirchhof volt német alkotmánybíró érvelését: Kirchhof, P.Verfassungsnot!, in Frankfurter Allgemeine Zeitung 2012. július 12, 25; ERDŐ, P., A bűn és a bűncselekmény. Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében (Pázmány könyvek 8), Budapest 2013, 11.

10. Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT, Apostolicam actuositatem, 7b; Gaudium et spes, 36; Codex Iuris Canonici, Cittá del Vaticano 1983,227. kán. magyarul:Codex Iuris Canonici. Az Egyházi Törvénykönyv. Hivatalos latin szöveg magyar fordítással és magyarázattal, szerk., ford. és a magyarázatot írta: Erdő P., Budapest 2015, 167-168.

11. ERDŐ, P., Erkölcs egy bonyolult világban. Háború, tudomány, kereszténység, in Magyar Sion. Új folyam, 1/43 (2007) 35-43; ua, A bűn és a bűncselekmény 12.

12. GEHLEN, A., Az ember természete és helye a világban, Budapest 1976, 63-64. Vö. NYÍRI T., Antropológiai vázlatok, Budapest 1972, 39-50; ROKAY Z.,Filozófiai antropológia a katolikus teológia szempontjából (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának Kiadványai), Budapest 2000, 69-70.

13. Ford. Trencsényi-Waldapfel Imre

14. RÖMELT, J., Wert. II. Theologisch-ethisch, in Lexikon für Teologie und Kirche, HRSG Kasper, W., Freiburg in Breisgau 2001/2006, X, 1107.

15. Vö. SIMON, W., Wert. IV., Pädagogisch, uo. 1109.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír