„Csak az számít, ami belül történik” – írja Kocsis Fülöp metropolita újévi üzenetében, felhívva a figyelmet a fogadalomtétel jelentőségére és arra, hogy életünk jobbá tétele belülről, lelkünkből fakad.

Ilyenkor, az év utolsó napján gyakrabban mondogatjuk ezt a szót: fogadalomtétel. Szép lenne, ha az év vége azért juttatná eszünkbe ezt a fontos emberi cselekedetet, mert számot kívánunk vetni azzal, hogy az elmúlt év elején milyen fogadalmat is tettünk, s azzal most hogyan számolhatunk el. Vajon hány ilyen tudatosan élő ember van, akinek ez a késztetés a számvetés oldaláról jelentkezik? Tartok tőle, legtöbben nem is igen emlékeznek arra, mit is fogadtak meg a múlt szilveszter éjszakáján.

Mindenesetre érdekes, hogy él bennünk ez a vágy a megújulás, a megjavulás, a rossz szokások levetése iránt. Törekszünk is rá valamelyest, de aztán valami furcsa hatás gyakran mégis más irányba visz. Mintha sodorna az ár. Nem árt tudatosítani magunkban mindkettő meglétét: él bennünk a vágy a javulásra, de folyamatosan ez a másik hatás is, amely, bizony nem a javulás felé terel. Vajon ez a belső és a külső harca? „Én belül jó vagyok, csak a világ körülöttem olyan rossz”?

Sokan gondolták már úgy, hogy elég a környezetet megváltoztatni, s attól kezdve az ember is jobbá válik. Aki azonban őszintén önmagába tekint, annak föl kell ismernie, hogy e két világ közötti határ nem a bőrünk felületén húzódik. Ázsia és Európa egyik legnagyobb igehirdetője, Pál apostol is, akit nagyon hamar szentként kezdett tisztelni az Egyház, maga mondja: Két erőt érzek tagjaimban, s nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem amit nem akarok, a rosszat (vö. Róm 7,19). Honnan van akkor hát ez a rossz? Hogy honnan van, azt nehéz kideríteni, de a meglétét tagadni mindenképpen melléfogás volna. Könnyebben tudom kezelni, ha szembesülök vele, mint ha nem veszek róla tudomást.

Fontos kérdés, hogy melyik az erősebb. Egy indián mondás szerint két farkas van benned: egy vad meg egy szelíd. Az lesz az erősebb, amelyiket eteted.

Nem hiábavaló tehát az év eleji fogadalomtétel: ketrecbe zárom a vadságot, és szabadjára engedem, táplálom a szelídséget. Bár ebben a „vad világban” vannak, akik védekezésül épp az ellenkezőjét teszik. Ha fogadalmat nem is tesznek rá – ilyesmi azért ritkán fordul elő –, de ezzel próbálják fölvértezni magukat. S többnyire nem is tudatos ez az elvadulás, s azt véljük, csak a körülmények szülik. De a tudatosság része az is, hogy nem feledjük el: minden folyamatnak hatása van a belsőre is. Ha csak védekezésül akarok is vadságot mutatni, az engem belülről is vadabbá tesz, nyugtalanná, rideggé, érzéketlenné. Nem szívesen bújnék ilyen ember bőrébe.

Inkább választom a szelídséget. Lehet, hogy sebezhetővé tesz, de egészen más az élet, ha odabent is szelídség uralkodik: figyelmesség, béke, bizalom. Márpedig az is igaz, hogy a belső is hat a külsőre. A szívünk állapotával tudunk hatni a környezetünkre. Figyeljük meg: szívesen vagyunk olyan ember közelében, akinek szívében derű, béke van. Szárovi Szent Szerafim orosz szerzetes egyenesen így fogalmaz: „Szerezd meg a békét, és ezrek üdvözülnek körülötted.” Bevallom, sokkal jobban hiszek ennek erejében, mint az utcákon, sportcsarnokban fölállított hangfalakból érkező harsány igehirdetésben.

Csak az számít, ami belül történik: ahogyan befogadom a külsőt, és ahogyan belülről formálom azt. Egy indiai bölcs mondta: ha meg akarod változtatni a világot, kezdd saját magaddal. Van tehát helye a fogadalomtételnek. Még annak is, amit nem sikerült megtartanunk, mert legalább tudatosul, hogy odabent, legbelül mégiscsak szeretnénk jobbá válni. Ugyanis ez az erősebb. Az ember jó, de küzdenie kell, hogy jóvá is váljon. Gyermekeink tiszta ártatlanságában szívesen gyönyörködünk. Az ártatlanság talán nem visszaszerezhető, de a tisztaság igen. S a megküzdött tisztaság az igazi érték.

Mindig gyönyörködöm a fiatalokban is. De egy tizennyolc éves leány még érdemtelenül szép. Negyvenéves korunktól kezdünk felelősek lenni az arcvonásainkért. Akár kitűzött életcél is lehet, hogy szép öregekké váljunk. Persze, ez most kevéssé hat lelkesítőnek az új év küszöbén. Mégsem kívánhatok mást, mint azt, hogy olyan fogadalmakat tegyünk, amelyek mégis ebbe az irányba terelik életünket.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Újakropolisz.hu

Magyar Kurír