...
Aktuális, és nagyon igaz!!!

_„KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK URAM!” – GONDOLATOK A NAGYBŐJTBEN... [1]_

Még két hét és ismét emlékezünk, ünneplünk és örvendezünk…
illetve ismét nem törődünk a Nagypéntek szenvedésével, Ismét
jót eszünk Nagyszombaton és hétfőn alaposan berúgunk a locsolás
alkalmával... Igen… ismét lesz sonka, kemény tojás, torma,
pálinka és bor… vendégek otthon, vagy wellnessezés valami menő
helyen. Hiszen, keresztény ország vagyunk, s keresztény értékeket
védünk.

Ma péntek volt… igaz, nem Nagypéntek, csak sima, egyszerű
nagyböjti péntek, amikor a katolikus templomokban keresztutat
végeznek, gondolatban végigkísérve az érettünk szenvedő
Istenfiát… amint halálra ítélik, vállára adják a keresztet,
amellyel háromszor bukik arcra, de még közben is tud szeretni, hiszen
ajándékot ad Veronikának és vigasztalja a jeruzsálemi
asszonyokat… édesanyja könnyeit is látnia kell, s elfogadja cirenei
Simon segítségét. Majd megfosztják ruháitól és a keresztre
szögezik és emberként kileheli lelkét, hogy beteljesítse
szenvedésével, halálával és feltámadásával a megváltást.

A katolikus egyház negyven napos böjtöt tart, lemondásra,
önvizsgálatra és bűnbánatra szólítja az embereket, hogy aki hisz,
megerősödjék hitében és megtartsa Jézus tanítását, parancsait.

Vajon hány honfitársam járta végig ma valamelyik templomban vagy
lélekben ezt a keresztutat? Hányan mondták ma: „Imádunk Téged
Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a
világot!”? S hányan mondták el egy-egy állomás elmélkedése
után, hogy „Könyörülj rajtunk Uram!”? Kevesen. Kevesen ahhoz a
megpróbáltatáshoz képest, amely minden európai nemzetre vár, amely
itt leselkedik minden portán, minden országhatáron… S hányan
fogják jajveszékelve mondani hamarosan, hogy „Istenem segíts!”?
Sokan… nagyon sokan.

Rettegés és félelem tölti el az ember szívét, mert ez a Nagyböjt
nem az a Nagyböjt, ami eddig volt. Hiszen számos országban már nem
lehet ünnepi körmeneten énekelni a Christus Vincit-et, s nem lehet
gyakorolni azokat a sok évszázados ünnepi szokásokat, amelyek
Európa képéhez tartoztak, amelyektől kereszténynek mondhattuk a
földrészt. Mi magyarok még ünnepelhetnénk, még emlékezhetnénk a
szenvedésre, szabadon mehetnénk templomba, s nagyszombaton sem kell
félnünk az ünnepi szertartás alatt. A templomok azonban néhány
kivétellel konganak, az emberek munkára, hajtásra hivatkozva
megfeledkeznek mindenről, ami ehhez a negyven naphoz tartoznék. A
böjtről, a lemondásról, a bűnbánatról, a szeretetről, a
krisztusi alázatról. S félnek is az emberek, mert a politika, a napi
történések nem kecsegtetnek semmi jóval. Hiszen egy másik vallás
fanatikus követői a sajátjukat akarják elterjeszteni a világban, s
ehhez asszisztál a Szentírást is felhasználva maga az egyház
vezetésének egy része. Igaz, vannak Sarah bíborosok, akik kimondják
az igazságot, akik figyelmeztetnek, de mit ér a figyelmeztetés, ha a
legtöbb plébános, lelki vezető tévhitekre figyel, azokat
tolmácsolja, és azokra beszéli rá híveit. S közben a saját
hitükért meghalni is képes idegenek megsemmisítik a keresztény
értékekre épült Európát.

Nekünk azonban ez nem tűnik fel. Kisstílű nyomorultakként egymást
jelentgetjük a bíróságokon, himnuszok és zászlók tiltásával
foglalkozunk, megvalósíthatatlan álmokat kergetünk, s csak
önmagunkban bizakodva, Isten nélkül védünk valamit, amelynek lassan
mi sem vagyunk már birtokosai, mert a keresztény értékek csak
keresztény hittel védhetők. És mi nem vagyunk a keresztény hit
birtokosai, még ha ezt hisszük, és ezt mondjuk is magunkról!

Igen… a templom csendjét néhány idős asszony imája és éneke
töri meg. Könyörülj rajtunk Uram!  – mondják mindnyájunk
helyett… Mert nekünk nem számít már az önfeláldozás, a
szeretet, amely a halált is vállalja másokért, s nem számít az, ha
bárkit ártatlanul bántanak… mert mi is bántunk és minket is
bántanak. Hozzáedződtünk Jézus szenvedéseihez. Halál?
Kereszthalál? Látjuk a neten, hiszen ez ma már mindennapos egyes
országokban… de imádkozunk-e amikor látjuk a keresztények
kivégzését, s halljuk, hogy a mi vallásunk a legüldözöttebbé
vált a világon?

Ez sem érdekes manapság, hiszen egy mondattal majd el lehet intézni
mindent… fogadalommal szabaddá válhatunk majd, ha vagy ezt, vagy az
életünket követelik. És borzongva gondolok arra, hány millió teszi
majd le a fogadalmat, megtagadva keresztény hitét, magyarságát,
nemzetét, múltunkat és egyben jövőnket is. Hányan lesznek olyanok,
akiknek sem a kereszténység nem jelent semmit, sem a másik vallás,
amire szabadságáért és jólétért önként fogadalmat tesz majd. S
hányan vállalják Jézusért majd a halált, a katakombák
kereszténységét, amiként Ő is vállalta értünk isteni
személyként az emberi test szenvedéseit és a kínhalált…

Ezernyi gondolat hullámzik bennem Nagyböjt péntekén… s magam sem
tudok mást mondani, mint a keresztúti ájtatosság egy-egy
állomásának befejező mondatát: „Könyörülj rajtunk Uram!”

Stoffán György