21. alkalommal hívta családi majálisra az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye iskolák, plébániák, rendek, mozgalmak közösségeit, családjait május 16-án. A karizmák ünnepén Máriaremetén Erdő Péter vezetésével haladtak végig az „irgalmasság útján”, az irgalmasság testi, lelki cselekedeteiről elmélkedve.

KÉPGALÉRIA - Klikk a képre!

A pünkösdhétfőn megrendezett családi majális központi témája idén az irgalmasság volt. A délelőtt során plébániák, iskolák és intézmények csoportjai, közösségek és lelkiségi mozgalmak, a szerzetesrendek mutatkoztak be vidám, interaktív programokkal a plébániakertben felállított sátrakban.

A hagyományokhoz híven a szabadtériszínpadon műsorok várták az érdeklődőket. A Pápai Missziós Művek közössége Lisieuxi Kis Szent Teréz szentté avatott szüleinek az életéről szóló színdarabot mutatott be. A Shalom Közösség Az isteni irgalmasság margójára címmel zenés némajátékot adott elő, a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola és a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola népművészetünk zene és népszokás kincséből tartott bemutatót, az Érseki Papnevelő Intézet szkólája pedig énekkel lépett fel. Az Ifjúsági Világtalálkozóra utazó fiatalok egy csoportja a találkozóhoz kapcsolódó szentek életét felvillantó jelenetek alapján az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire hívta fel a figyelmet.  

A karizmák ünnepén Török Csaba, aki szintén részt vett a Cebuban rendezett Eucharisztikus Világkongresszuson Erdő Péter bíborost kérdezte Ceburól, előre tekintve 2020-ra, a magyarországi világkongresszusra. A beszélgetésről az MTI készített összefoglalót: Erdő Péter hangsúlyozta: „nagyszerű energiáink vannak", még ha sokszor nem is vesszük észre, hogy milyen értékesek. Ugyanakkor az elkövetkező négy év lehetőség arra is, hogy a találkozóra készülve megújuljon az egyház lelkiségi, kulturális és zenei élete. Hozzátette: a világkongresszus alkalmat ad arra, hogy megosszák másokkal a magyar egyház történelmi tapasztalatait.

Felidézte, hogy az idei világkongresszuson, miután egyik prédikációjában felelevenítette rendszerváltás előtti élményeit is, a misén résztvevő kínaiak „könnyes szemmel” köszönték meg neki, hogy vannak még, akik tudják, milyen az egyház helyzete egy kommunista országban. Ez is érték - mutatott rá bíboros -, hiszen „mi keresztülmentünk egy olyan tisztítótűzön, ami után sok mindenre érzékenyebbek vagyunk”. A bíboros szólt arról, hogy a találkozót idén megszervező Cebuban sokkal több fiatal él, hiszen a Fülöp-szigetek lakosságának a fele 25 év alatti, így rengeteg fiatalt tudtak mozgósítani a programra. Ugyanakkor a nagyobb országoktól sok ezer kilométerre lévő Fülöp-szigetekkel szemben Magyarország előnye, hogy könnyen és olcsón megközelítető, így - noha a fiatalok aránya kisebb -, jó esély van rá, hogy sok fiatal érkezik majd a szomszédos országokból.

Az irgalmasság szentévéhez kapcsolódva Erdő Péter bíboros vezetésével a résztvevők végigjárták az „irgalmasság útját”, melyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papnövendékei a keresztutak mintájára alakítottak ki: az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit ábrázoló 14 kapun haladt végig a menet imával, énekkel, minden kapuban elmélkedésre megállva, utolsóként a kegytemplomban felállított szent kapun áthaladva.

Ezt követően a szabadtéri oltárnál mutatott be szentmisét Erdő Péter bíboros a nagy számban résztvevő paptestvérekkel koncelebrálva.

Erdő Péter beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai evangéliumban egy felszólítást és egy ígéretet hallunk: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék!” „Aki hisz bennem, annak szívéből élő víz forrásai fakadnak.”

Jézus a sátoros ünnep sokadalmában jelenik meg. Ennek az ünnepnek az egyik legfontosabb szertartása volt, hogy éjjel égő fáklyákkal vonultak a hívők, hogy merítsenek abból a vízből, amelyet aztán a templomban öntöttek ki, hogy könyörögjenek az őszi esőért. A víz keresése és a víz szertartása alkotja Jézus beszédének hátterét. „Aki szomjas, jöjjön hozzám és igyék.” Ahogyan a kiszáradt földnek, a szárazságtól gyötrődő állatoknak és növényeknek az életet jelenti a víz, Jézus is valami életfontosságú dologgal akar megajándékozni bennünket. Ez a mondása azok közé a szavai közé tartozik, amelyekben azt ígéri, hogy ő maga lesz ételünk és italunk. Az ünnep legfényesebb pillanatában, amikor a legerősebb a feszültség és a várakozás, maga Jézus válaszol arra, amit az ember igazán keres.

Jézus szavai az Ószövetségre utalnak. A János-evangélium leírása szerint a második mondat így hangzik: „aki bennem hisz, annak – amint az Írás mondja – élő víz forrásai törnek elő a szívéből”. Már Zakariás próféta arról jövendöl, hogy a Messiási napokban élő vizek fakadnak Jeruzsálemből (Zak 14, 8). Ezekiel könyvében pedig a Jeruzsálemből, a templomból fakadó bőséges vízforrásról olvasunk, amely megöntözi, és termékeny kertté változtatja a sivatagot. De van még egy vízfakasztási történet az Ószövetségben, mely megvilágítja Jézus szavait. Ez pedig az a drámai pillanat, amikor Mózes vizet fakaszt a sziklából (Kiv 17,6). Tudjuk, hogy Jézus a szikla. Szent Pál apostol a Korintusiakhoz írt első levelében (1Kor 10, 4) arról a szikláról beszél, amelyből Mózes vizet fakasztott. Ez a kőszikla már az Ószövetség számára magát a mindenható Istent jelentette. Szent Pál pedig azt mondja róla: „Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket, s a szikla Krisztus volt. De legtöbbjükben nem tellett kedve az Istennek, ezért odavesztek a pusztában.”

A teremtő Isten adja mindnyájunk életét. Ő alkotta a világot és benne az embert. Ő az, aki szeretetével minden pillanatban létben tart minket. Ugyanígy alapja az életünknek Krisztus. Benne van jelen számunkra Isten ereje és szeretete az emberiség iránt.

Ipari városokban, nagy lakótelepeken, templom nélküli tájakon szürke az ég. Nehéznek érezzük a mindennapi életet. Mintha az anyagi gondok a földre húznák a tekintetünket. De ha ilyen környezetben katolikus templomot találunk, ahová betérhet az ember, ahol imádkozhat az Oltáriszentség előtt, akkor egyszerre felmelegszik a szívünk. Krisztus jelenléte otthonossá, személyessé, meghitté teszi körülöttünk a világot. Egyszerre rádöbbenünk, hogy hivatása van az életünknek, hogy értelme van még a gondjainknak vagy a betegségeinknek is, hogy erőnk van szeretni másokat. Hogy a család, a rokonság, a barátság örök értékeket hordoznak. És ezt az örömet erősíti meg a keresztény közösség, ha összejön a templomban vagy a plébánián, ha együtt imádkozik, és együtt ünnepel.

Minden embernek szüksége van Krisztusra. Emberségünk hivatást jelent az Istennel való közösségre. Akkor teljesedünk ki, akkor lehetünk boldogok, ha Krisztushoz válunk hasonlóvá, ha vele közösségben élünk. Ha mi „megtaláltuk az Urat”, ha ő az életünk világossága és öröme, akkor tudjuk, hogy annak az embernek, aki nem találta meg Krisztust, valami lényeges hiányzik az életéből. Kötelességünk, hogy ezt a lényeges valóságot bemutassuk a számára, hogy segítsük őt ennek elfogadásában. Azután pedig bízzuk rá a dolgot a Szentlélekre és minden egyes ember szabadságára. De ha meg vagyunk győződve róla, hogy Krisztus nélkül nem teljes az életünk, hogy egy alapvető valóság hiányzik belőle, akkor az is meggyőződésünk, hogy senkinek sem ártunk azzal, ha megmutatjuk neki Krisztust, ha felajánljuk neki a lehetőséget, hogy Krisztusban találja meg a saját igazi hitelességét, örömét és teljes életét.

A hívő ember szívéből is az éltető víz bőséges forrása fakad, mert lelkében Krisztus él. Ahogy János evangélista mondja: „Ezt Jézus a Lélekről mondta, akit később elnyertek a benne hívők.” A víz tehát a Szentlelket jelenti, a Szentlelket, akit Jézus feltámadása után kapott meg az egyház. A Szentlélek az, aki rajtunk keresztül is életet akar adni a világnak. Így következik a húsvét és a pünkösd titkából a mi missziós küldetésünk. Krisztust kell hirdetnünk, őt kell jelenvalóvá tennünk minden ember számára a Szentlélek erejében. Mert Krisztusra mindenkinek szüksége van. A Szentlélek váratlan, világméretű, csodálatos eredményekkel tudja kísérni a Krisztusban hívő emberek tanúságtételét. Ilyen hittel készülünk a 2020-ban sorra kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra is. Mert az Eucharisztiából, Krisztus megváltó áldozatából, jelenlétéből és minket tápláló szeretetéből fakad számunkra a Szentlélek ajándékainak bőséges forrása is. Azé a Szentléleké, akinek kiáradása Isten legnagyobb irgalmassága, aki a lélek csüggedt fáradságát fiatalsággá és életerővé, szomorúságát örömmé, egyházunk és népünk sokszor aggasztónak vagy lehangolónak érzett helyzetét ígéretessé, reményt és jövőt hordozóvá teszi. Bárcsak mi is hívhatnánk a Szentlélek Úristen segítségét a zsoltár szavával, mely egyszerre utal az Oltáriszentségre és a Szentlélekre, és énekelhetnénk: „minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). 

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír