Advent első vasárnapján Erdő Péter bíboros nyitotta meg Magyarországon a megszentelt élet évét. Héray András FSO atyát, a „Krisztus Ügye” Lelki Család tagját, az MKPK irodaigazgatóját arra kértük, mutassa be az olvasóknak, kiket ünneplünk az év folyamán.

„Közösen adjunk hálát Istennek a szemlélődő és apostolkodó szerzetesrendekért és szerzetesi intézményekért, az apostoli élet közösségeiért, a világi intézményekért és az Istennek szentelt személyek más csoportjaiért, valamint mindazokért, akik szívük mélyén különlegesen átadták magukat Istennek” (VC 2).

Amikor hálát adunk a megszentelt életet élő személyekért, akkor magát a szeretet forrását, a szentháromság egy Istent ünnepeljük, aki nem szűnik meg gondoskodni egyházáról és minden korban hív embereket, hogy egészen neki szentelve éljenek. Az üdvösségre szóló hivatásunk a keresztségben gyökerezik. Az evangéliumi tanácsok vállalása révén az egész élet Isten szolgálatára való átadása sajátos megszentelődést hoz létre, „mely a keresztségi konszekrációban gyökerezik, és azt teljesebben fejezi ki” (II. Vatikáni Zsinat,Perfectae caritatis kezdetű dekrétum a szerzetesi élet korszerű megújításáról, 5). Ezt az önátadást az egyház fogadja el, így az az egyház szolgálatára is kötelez.

A megszentelt életet (vita consecrata) élő emberek az egyházban, az egyház által elfogadott módon, önként és szabadon vállalják életállapotképpen ahárom evangéliumi tanácsnak a megtartását. Az Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici - CIC) írja le, hogy az így megszentelt életformában a keresztények „teljesen a mindenekfelett szeretett Istennek szentelik magukat, hogy az Ő dicsőségére, az egyház épülésére és a világ üdvösségére új és különös címen elkötelezve, Isten országának szolgálatában törekedjenek a szeretet tökéletességére, és kiváló jellé válva az egyházban, a mennyei dicsőséget előre hirdessék” (CIC 573.k. 1. §). 

Az Istennek szentelt élet az Úr Jézus példájában és tanításában gyökerezik. Azevangéliumi tanácsok vállalásával Jézus személyének lényeges vonásai – a szüzesség, a szegénység és az engedelmesség – „láthatóvá” válnak a világban, és a hívők tekintetét ráirányítják Isten Országának arra a misztériumára, mely már jelen van és hat a történelemben, de mennyei beteljesedését még várja (vö. VC 1).

A megszentelt élet vallási alapelemei: a teljes odaadás Istennek, Krisztus szoros követése, különös elkötelezettség Isten dicsőítésére, az egyház építésére és a világ üdvözítésére. Az egyháztörténelem folyamán az „evangéliumi tanácsok” vállalásával megszentelt életnek számos formája alakult ki. A Codex felosztásának értelmében beszélhetünk szerzetes intézményekről, világi intézményekről és az apostoli élet társaságairól.

Azokat az intézményes formákat, ahol a tagoknak a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség tanácsait vállalniuk kell, a megszentelt élet intézményeinek (instituta vitae consecratae) nevezzük. Ha ez a vállalás szükségképpen nyilvános fogadalmak útján történik, szerzetes intézményről (institutum religiosum) beszélünk. Az ilyen intézmény régi neve „szerzet” (religio) volt (1917-es CIC 488.k. 1). Ezekben az intézményekben jellemző, hogy a tagok idővel örök fogadalmat tesznek, közösségben élnek, és a világtól bizonyos fokig elkülönülnek (607.k.; vö. Lumen gentium 44-45; Perfectae caritatis 5).

Ha az evangéliumi tanácsok vállalása az adott intézmény szabályzatában megjelölt valamilyen szent kötelékkel (pl. magánfogadalom, eskü, ígéret) történik, s a tagok nem különülnek el a világtól, hanem a világban élnek, s nem is folytatnak feltétlenül együttlakással járó közös életet, világi intézményről (institutum saeculare) beszélünk (710.k.; 712.k.; 714.k.). A világi intézmények tagjainak szerepe a világban, hogy mintegy kovászként élve a világot belülről szenteljék meg és evangelizálják. XII. Piusz pápa 1947. február 2-án kelt Provida Mater Ecclesia című apostoli konstitúciója fogalmazta meg a formális jóváhagyást és ez azóta is a világi intézmények alapműve.

Vannak tehát a szoros értelemben vett megszentelt személyek, akik vállalják az evangéliumi tanácsokat és vannak a tágabb értelemben vett tagok – ezt a típust többnyire harmadrendnek hívják: „Az intézmény a szabályzatban meghatározott valamilyen kötelékkel magához társíthat olyan más krisztushívőket, akik az intézmény szellemében törekszenek az evangéliumi tökéletességre, és részt vesznek az intézmény küldetésében” (CIC 725.k.).

Az apostoli élet társaságai (societates vitae apostolicae) korábban a „közös élet társaságai” megnevezést viselték. Nem feltétlenül minősülnek az evangéliumi tanácsok vállalásával megszentelt élet intézményeinek, hiszen nem szükségképpen vállalják az evangéliumi tanácsokat, bár vannak e csoportban egyes társaságok, melyek tagjai a szabályzatuk szerinti valamilyen módon kötelezik magukat erre. Sajátos jellemzőjük a közös élet és az apostoli célkitűzés (731.k. ).

A megszentelt életnek azonban vannak új formái is, amelynek „jóváhagyása kizárólag az Apostoli Szentszéknek van fenntartva”. (vö. CIC 605.k.) Ezek azok a közösségek, amelyek jelenleg már elismert pápai jogú intézmények. A megszentelt élet új formái ún. „család típusú” intézmények. Általában „szerzetesi családként”, „lelki családként”, „krisztushívők családjaként” határozzák meg magukat. Ez alatt azt értik, hogy általában van egy női és egy férfi megszentelt életű ág (megszentelt életű testvérek és papok). Ezen kívül társulásként, vagy más kapcsolódási formákban – szorosabb illetve tágabb értelemben – tartoznak hozzájuk egyházmegyés papok, de családosok, illetve világban élő egyedülállók is. A megszentelt életű tagok a hármas fogadalmat teszik le. A családos tagok ígérettel, „elköteleződéssel” köteleződnek el a karizma és a lelkiség alapján.

Ferenc pápa apostoli levelet (2014. november 21.) írt a megszentelt élet évére. A Szentatya levele végén azokhoz a világi hívekhez fordul, akik osztoznak a megszentelt élet eszményeiben, küldetésében és feladataiban. Azt kéri tőlük, keressék az alkalmakat arra, hogy a megszentelt személyekkel együtt ünnepeljenek és velük közösen szolgáljanak. Az egyház titkát fejezi ki ez a gondolat, hiszen a különböző hivatások az egyházban egymást „kölcsönösen kiegészítik” és gazdagítják. Ferenc pápa levelében megszólítja az újabb alapítású intézményeket, hogy mint „karizmatikus családok” ismerjék meg egymás tapasztalatait és gazdagítsák, támogassák egymást – az egyház szolgálatában, Isten dicsőségére.

Advent első vasárnapján Erdő Péter bíboros nyitotta meg Magyarországon a megszentelt élet évét. Héray András FSO atyát, a „Krisztus Ügye” Lelki Család tagját, az MKPK irodaigazgatóját arra kértük, mutassa be az olvasóknak, kiket ünneplünk az év folyamán.

„Közösen adjunk hálát Istennek a szemlélődő és apostolkodó szerzetesrendekért és szerzetesi intézményekért, az apostoli élet közösségeiért, a világi intézményekért és az Istennek szentelt személyek más csoportjaiért, valamint mindazokért, akik szívük mélyén különlegesen átadták magukat Istennek” (VC 2).

Amikor hálát adunk a megszentelt életet élő személyekért, akkor magát a szeretet forrását, a szentháromság egy Istent ünnepeljük, aki nem szűnik meg gondoskodni egyházáról és minden korban hív embereket, hogy egészen neki szentelve éljenek. Az üdvösségre szóló hivatásunk a keresztségben gyökerezik. Az evangéliumi tanácsok vállalása révén az egész élet Isten szolgálatára való átadása sajátos megszentelődést hoz létre, „mely a keresztségi konszekrációban gyökerezik, és azt teljesebben fejezi ki” (II. Vatikáni Zsinat,Perfectae caritatis kezdetű dekrétum a szerzetesi élet korszerű megújításáról, 5). Ezt az önátadást az egyház fogadja el, így az az egyház szolgálatára is kötelez.

A megszentelt életet (vita consecrata) élő emberek az egyházban, az egyház által elfogadott módon, önként és szabadon vállalják életállapotképpen ahárom evangéliumi tanácsnak a megtartását. Az Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici - CIC) írja le, hogy az így megszentelt életformában a keresztények „teljesen a mindenekfelett szeretett Istennek szentelik magukat, hogy az Ő dicsőségére, az egyház épülésére és a világ üdvösségére új és különös címen elkötelezve, Isten országának szolgálatában törekedjenek a szeretet tökéletességére, és kiváló jellé válva az egyházban, a mennyei dicsőséget előre hirdessék” (CIC 573.k. 1. §). 

Az Istennek szentelt élet az Úr Jézus példájában és tanításában gyökerezik. Azevangéliumi tanácsok vállalásával Jézus személyének lényeges vonásai – a szüzesség, a szegénység és az engedelmesség – „láthatóvá” válnak a világban, és a hívők tekintetét ráirányítják Isten Országának arra a misztériumára, mely már jelen van és hat a történelemben, de mennyei beteljesedését még várja (vö. VC 1).

A megszentelt élet vallási alapelemei: a teljes odaadás Istennek, Krisztus szoros követése, különös elkötelezettség Isten dicsőítésére, az egyház építésére és a világ üdvözítésére. Az egyháztörténelem folyamán az „evangéliumi tanácsok” vállalásával megszentelt életnek számos formája alakult ki. A Codex felosztásának értelmében beszélhetünk szerzetes intézményekről, világi intézményekről és az apostoli élet társaságairól.

Azokat az intézményes formákat, ahol a tagoknak a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség tanácsait vállalniuk kell, a megszentelt élet intézményeinek (instituta vitae consecratae) nevezzük. Ha ez a vállalás szükségképpen nyilvános fogadalmak útján történik, szerzetes intézményről (institutum religiosum) beszélünk. Az ilyen intézmény régi neve „szerzet” (religio) volt (1917-es CIC 488.k. 1). Ezekben az intézményekben jellemző, hogy a tagok idővel örök fogadalmat tesznek, közösségben élnek, és a világtól bizonyos fokig elkülönülnek (607.k.; vö. Lumen gentium 44-45; Perfectae caritatis 5).

Ha az evangéliumi tanácsok vállalása az adott intézmény szabályzatában megjelölt valamilyen szent kötelékkel (pl. magánfogadalom, eskü, ígéret) történik, s a tagok nem különülnek el a világtól, hanem a világban élnek, s nem is folytatnak feltétlenül együttlakással járó közös életet, világi intézményről (institutum saeculare) beszélünk (710.k.; 712.k.; 714.k.). A világi intézmények tagjainak szerepe a világban, hogy mintegy kovászként élve a világot belülről szenteljék meg és evangelizálják. XII. Piusz pápa 1947. február 2-án kelt Provida Mater Ecclesia című apostoli konstitúciója fogalmazta meg a formális jóváhagyást és ez azóta is a világi intézmények alapműve.

Vannak tehát a szoros értelemben vett megszentelt személyek, akik vállalják az evangéliumi tanácsokat és vannak a tágabb értelemben vett tagok – ezt a típust többnyire harmadrendnek hívják: „Az intézmény a szabályzatban meghatározott valamilyen kötelékkel magához társíthat olyan más krisztushívőket, akik az intézmény szellemében törekszenek az evangéliumi tökéletességre, és részt vesznek az intézmény küldetésében” (CIC 725.k.).

Az apostoli élet társaságai (societates vitae apostolicae) korábban a „közös élet társaságai” megnevezést viselték. Nem feltétlenül minősülnek az evangéliumi tanácsok vállalásával megszentelt élet intézményeinek, hiszen nem szükségképpen vállalják az evangéliumi tanácsokat, bár vannak e csoportban egyes társaságok, melyek tagjai a szabályzatuk szerinti valamilyen módon kötelezik magukat erre. Sajátos jellemzőjük a közös élet és az apostoli célkitűzés (731.k. ).

A megszentelt életnek azonban vannak új formái is, amelynek „jóváhagyása kizárólag az Apostoli Szentszéknek van fenntartva”. (vö. CIC 605.k.) Ezek azok a közösségek, amelyek jelenleg már elismert pápai jogú intézmények. A megszentelt élet új formái ún. „család típusú” intézmények. Általában „szerzetesi családként”, „lelki családként”, „krisztushívők családjaként” határozzák meg magukat. Ez alatt azt értik, hogy általában van egy női és egy férfi megszentelt életű ág (megszentelt életű testvérek és papok). Ezen kívül társulásként, vagy más kapcsolódási formákban – szorosabb illetve tágabb értelemben – tartoznak hozzájuk egyházmegyés papok, de családosok, illetve világban élő egyedülállók is. A megszentelt életű tagok a hármas fogadalmat teszik le. A családos tagok ígérettel, „elköteleződéssel” köteleződnek el a karizma és a lelkiség alapján.

Ferenc pápa apostoli levelet (2014. november 21.) írt a megszentelt élet évére. A Szentatya levele végén azokhoz a világi hívekhez fordul, akik osztoznak a megszentelt élet eszményeiben, küldetésében és feladataiban. Azt kéri tőlük, keressék az alkalmakat arra, hogy a megszentelt személyekkel együtt ünnepeljenek és velük közösen szolgáljanak. Az egyház titkát fejezi ki ez a gondolat, hiszen a különböző hivatások az egyházban egymást „kölcsönösen kiegészítik” és gazdagítják. Ferenc pápa levelében megszólítja az újabb alapítású intézményeket, hogy mint „karizmatikus családok” ismerjék meg egymás tapasztalatait és gazdagítsák, támogassák egymást – az egyház szolgálatában, Isten dicsőségére.