P. La Colombière Kolost leginkább írásai révén és élete utolsó évei tanúinak elbeszélései alapján ismerjük. Dióhéjban álljon itt P. Nicolas La Pesse benyomása, aki P. La Colombière szentbeszédeit rendezte sajtó alá: életerős elme, erős, komoly, jó ítélőkészség, nemes lélek, kedves és nyájas beszéd, kiemelkedően jó gondolkodásmód, nyelvi elegancia és precizitás. Amikor beszélt, méltósága és finomsága mindig megnyerte közönsége szívét és elméjét egyaránt. Istennel egyesült élete arcán és szavaiban is megmutatkozott. Állandóan imádkozott. Mivel nagyon nyílt jellem volt, igaz és tiszta véleményt kívánt.

Bár mélyen keresztény családban nőtt fel, később mégis megvallotta: nagyon nagy ellenérzés volt bennem az iránt a vallásos élet iránt, amelyet választottam, amikor szerzetes lettem.’ Tizenhat évnyi szerzetesélet után az ünnepélyes fogadalomra készülve írja: ‘Sürgetve érzem magam, hogy Isten egyszerűségét utánozzam a szeretetben, egyedül Istent szeretve de a barátaim: szeretnek engem, és én szeretem őket; te látod és én érzem ez az áldozat nagyobb lesz, mint először, amikor apámat és anyámat hagytam el.’

Mélyen szeretetteljes vérmérsékletével, nemes lelkével, éles elméjével Kolosnak, aki jogászcsaládból származott, jó érzéke volt a jogi formulák iránt, különösen az Istennek tett fogadalmakat illetően. P. La Pesse a következőket írja róla:

‘Hogy egy olyan szent életet megpróbáljak néhány szóval összegezni, elég, ha arra a fogadalomra utalok, amit lelki vezetője engedélyével tett. Ez a fogadalom még a legmélyebb lelki embereket is képes megijeszteni, és kétlem, hogy valaha is letettek – legalábbis jezsuiták között – olyan fogadalmat, amely nagyobb lelki tökéletességre kötelezett volna szerzetest. Azok, akik egy kicsit is ismerik a Rendalkotmány szellemét, valószínűleg ugyanarra a véleményre jutnának, mint én magam, és nem győznének csodálkozni, ha egyáltalán megértenék.’

Kolos három-négy évig készült arra a fogadalomra, hogy ‘Rendalkotmányunkat, közösségi szabályainkat, illemszabályainkat és papi szabályainkat’ megtartsa. Ez volt nagylelkigyakorlatának eredménye, amit harminchárom évesen végzett, tizenhat évi szerzetesélet után. Azonban ellentétben azzal, ahova ez a fogadalom vezethetett volna, Kolost arra segítette, hogy rendkívülien szeretetre méltó emberré legyen: ‘Hallgatása, beszélgetései, türelme, tettei, egész viselkedése annyira természetes és higgadt volt, hogy akárki találkozott vele, a tökéletes szerzetest ismerhette fel benne.’

Fogadalmának megtartása ezért nem aprólékos részletek gyakorlásából állott, hanem a Szent Ignác által megélt és jellemzett papi élet megvalósításából. Kolos nemcsak külső viselkedésében követte legapróbb mértékig Ignácot, hanem abban is, hogy sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonított a belső magatartásnak is, Krisztus belső magatartásának, amit a lelkigyakorlatban szemlélt, és amit Szent Ignác rendtársai számára a Rendalkotmányban értelmezett. És mivel P. La Colombière az Ignáctól kapott eszközöket jónak találta, saját megszentelésére fordította, mert Krisztus misztériumához hasonlóan a nagyság és az alázat, az engedelmesség és a szabadság mélysége rejlett benne. A szabadságnak ez az érzése, amit Kolos – miután eszményképét kiválasztotta – lelki naplójában többször említ, azt jelzi, hogy valóban válaszolt Krisztus hívására. Ez ráadásul apostolkodásának erőforrásává is lett. Két évvel később, 1677-ben írta Londonban:

‘Jelenlegi feladatomat a két évvel ezelőttinél igen különbözőnek tartom. Féltem, és semmi lelkesedést nem éreztem a cselekvésre, olyannyira, hogy nem voltam képes megóvni magam azoktól a veszélyektől, amelyek hivatásomnál fogva tevékeny életemben rejlenek. Mára a félelem eltűnt, és minden mások megszentelésére és üdvözítésére sürget. Úgy látszik, mintha csak azért szeretném az életet, és azért szeretnénk szentül élni, mert ez egy jó eszköz arra, hogy meghódítsam a szíveket Krisztusnak.’

Néhány nappal később írja:

‘Még nagyobb vágyat érzek a szabályok tökéletes megtartására, mert gyakorlásuk nagy öröm forrása számomra. Minél pontosabban megtartom őket, annál nagyobb szabadságot érzek; az bizonyos, hogy nem kötnek meg – éppen ellenkezőleg: ez az iga még könnyebbé teszi a szívemet. A legnagyobb kegyelemnek tartom, amit valaha is kaptam életemben.’

A lelki választás, ami megmutatkozott Kolos esetében, megjelent Alacoque Szent Margit lelki vezetésénél is. Kolos segített Margitnak abban, hogy önmagáról teljesen megfeledkezve elérje Isten tiszta szeretetét: ‘Soha ne felejtse el, hogy Isten mindent kér öntől, és ugyanakkor semmit sem kér.’ Osztozva Krisztus megváltó szeretetében, és mégis a bűnös emberiséghez tartozva, Kolos arra késztette magát, hogy mind mélyebbre hatoljon Krisztus szívébe, és másokat is odavonzzon írásain és lelkivezetői tevékenységén keresztül. A küldetés, amit Angliában kapott – a yorki hercegnő, a későbbi angol királynő lelkésze -, lehetőséget adott neki arra, hogy egy veszélyes szolgálatot végezzen, elszenvedje a börtön kínjait, ahol tuberkulózist kapott, és ami miatt három év múlva meg is halt, így ajánlva áldozatul életét negyvenéves korában.

P. La Colombière Kolos hűsége Krisztus szeretete iránt magán viseli korának és személyiségének vonásait. Egyszerű volt, de hatásos, nemes, de mégis erőteljes, érzékenysége ellenére bátor. A lelkigyakorlatok és Szent Ignác szabályainak szigorú megtartásával figyelemre méltó szellemi és lelki adományokat fejlesztett ki elegáns hősiességével.