Labre Szent Benedek József emléknapja

Szegény falusi családban született 1748. március 26-án a franciaországi Amettes-ben. A tizenöt testvér közül ő volt a legidősebb. Kora gyermekkorától kezdve mély imaéletet élt. Az akkori tankötelesség befejezését követően tizenhat évesen szülei akarata ellenére kolostorba akart lépni.

Több alkalommal kérte felvételét a karthauziak szigorú rendjébe, de eredménytelenül. A sikertelen próbálkozások után a trappisták ajtaján kopogtatott, azonban ott is csak elutasítással találkozott. Amikor végre felvették a ciszterciekhez, végre beteljesülni látta álmát, de rövid időn belül el kellett hagynia a kolostort. Felettesei ezt azzal indokolták, hogy alkalmatlan a szerzetesi életre: nem törekszik az életszentségre és rendkívül szétszórt, ezért soha lehet belőle jó szerzetes.

A sikertelenségek nem szegték kedvét, felkerekedett és elment Rómába annak reményében, hogy ott megtalálja a neki való kolostort. Amikor Észak-Olaszországba ért, egy alkalommal imádságba mélyedve belső hangot hallott: „A te hivatásod az egész világ, a te kolostorod az utca, Isten zarándoka leszel”.

Ezen felismerés napján búcsúlevelet írt családjához, és szétosztotta összes vagyonát, amit az úton magával hordott. Egyetlen ruhát és egy tarisznyát tartott meg magának, amelyben az Újszövetséget, a zsolozsmát és a Krisztus követése című könyvecskét tartotta, melyről Szalézi Szent Ferenc azt mondta, hogy „több embert térített meg, mint ahány betű található benne”.

A belső hangnak engedelmeskedve fakeresztet akasztott nyakába; egyik kezében bottal, a másikban rózsafüzérrel elindult a világba. Derekára ferences cingulumot kötött, amelyet még Assisiben kapott, amikor belépett a harmadik rendbe. Kegyhelyről kegyhelyre járt Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Svájcban és Németországban: „A te hivatásod az egész világ, a te kolostorod az utca”. A felvilágosodás századában, az emberi értelem dicsőítésének századában ő az evangélium „őrültségét” hirdette életével.

Majdnem mindig a szabad ég alatt aludt. Többnyire ott tért nyugovóra, ahol az éjszaka meglepte. Azt vette magára és azt ette, amit az emberektől kapott. Mezítláb járt, mindig a félreeső, lakatlan utakat keresve, hogy nyugodtan tudjon imádkozni. Bárhová érkezett, vigasztalta a szomorúakat, ápolta a betegeket, és táplálta az éhezőket abból, amit kapott. Szeretetét különböző módon fogadták: egyesek hálásan, mások ellenségesen vagy megvetően. A bántalmakat mindig békével viselte, mert zarándoklatát saját és mások bűneiért felajánlott vezeklésnek tekintette.

Élete utolsó hat évét Rómában töltötte. A Colosseum egyik falmélyedésében talált menedéket. Egyik reggel teljesen kimerülve találták meg a Santa Maria dei Monti-templom lépcsőjén, ahol mindig imádkozni szokott. Bevitték a hentesüzlet tárolójába, ahol gondoskodtak róla. Néhány nap múlva, 1783. április 16-án, nagyszerdán halt meg. Előre megmondta halála napját, ez lett emléknapja is. Alig harmincöt évet élt. Kedvenc templomában, a Santa Maria dei Monti-templomban temették el, közel a főoltárhoz.

IX. Piusz pápa 1860. május 20-án boldoggá, majd XIII. Leó pápa 1881. december 8-án szentté avatta. Ereklyéi ma is a római Santa Maria dei Monti-templomban találhatók.

* * *

Azt mondják, az életszentségtől sugárzó arca mindenkit csodálatba ejtett. Az egyik római festő az ő arcáról mintázta meg Jézust, amikor az Utolsó vacsora című képét festette. Száz évvel később, szentté avatása előtt – amikor már senki nem emlékezett arra, hogyan nézett ki hajdanán a Colosseum koldusa – azon tanakodtak, hogyan készítsenek róla képet, eszükbe jutott az a bizonyos kép. Így készült el arcképe a szentté avatásra: ezúttal azonban Krisztus „adta kölcsön” Benedeknek a saját arcát.

„Látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21), kérték a görögök Fülöp apostolt. „Hasonlóan korunk emberei is azt kérik – nem mindig tudatosan – a mai keresztényektől, hogy ne csak beszéljenek Krisztusról, hanem bizonyos értelemben engedjék őt látni is. Vajon nem azt a hivatást kapta-e az Egyház, hogy Krisztus világosságát ragyogtassa fel a történelem minden korszakában, s hogy az új évezred nemzedékei elé is az Ő arcát rajzolja elő?” (II. János Pál pápa, Novo millennio ineunte kezdetű apostoli levele, 16.)

Labre Szent Benedek József nem volt hétköznapi szent, mert azt az alapvető keresztényi kötelességet, hogy „kölcsönadja” Jézusnak az arcát, olyan körülmények között valósította meg, amelyek között mások a saját emberi vonásaikat is elvesztik.

* * *

Istenünk, Te Szent Benedek Józsefet arra indítottad, hogy a szegénység, az alázatosság és a szeretet által teljesen Neked szentelje magát; taníts meg minket az ő példája nyomán, hogy ne ragaszkodjunk mértéktelenül a földi javakhoz, hanem buzgón egyedül a mennyeiekre törekedjünk, a mi Urunk Jézus Krisztus a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír