Kedves ünneplő testvéreim!

Csillag gyulladt a magas égen, és a csillag által vezérelt bölcsek Betlehemben „nagyon megörültek: meglátták a gyermeket anyjával, Máriával”. Karácsony örömhírének középpontjában tehát az újszülött Istengyermek és édesanyja, Mária áll. Bölcs az, akinek ők biztosítják karácsonyi örömét a pusztában vagy akár a szikrázó hóban.

Mert mi is örvendezünk Betlehem felé tekintve, és kétezer éves távlatból is áhítattal szemléljük „a gyermeket anyjával, Máriával”. De nemcsak ma, hanem az ünnep, sőt az év minden napján; s nem is csak Betlehemben, hanem imasarkunkban vagy különösen is az ikonosztázionon. Szemünk előtt van a közénk jött Megváltó minden áldott nap, szűz édesanyjának ölén, ahogyan két évezrede ott nyugodott. Őket mindig jó szemügyre vennünk.

Szemléljük a Gyermeket, az értünk született kisdedet, az Isten Igéjét. Ő valóban mindenestül csupa áldás. Sőt ő a megáldó is, aki áldást ad és biztosít mindnyájunk számára. „Gyermek született nekünk, Fiú adatott nekünk” – ismételgetjük a prófétával, és a kisded Jézus vonalaiban a közénk jött Istent szemlélhetjük. Ártatlan, kiszolgáltatott kisgyermek formájában jelent meg a Megváltó, és édesanyja ölében a felnőttek és gyermekek közötti mélyülő szakadékot is áthidalja. Hiszen hányszor és hányszor távol esik az alma a fájától, sőt olykor még maga a termő fa, maga a szülő is eltávolodik attól, akit e világra hozott. Ezt tanúsítják gyermekvédelmi intézményeinkben nevelkedő gondozottjaink, de olykor még a „normál” körülmények között nevelkedő gyermekek is. Hiszen még gyermekek is válhatnak gonoszakká, ahogy ez egy jó hete kiderült az európai fővárost újra robbantgatni akaró fiatalkorúak esetéből – vagy talán nem is kell olyan messzire menni a példákért. Harmonikus családi légkör híján elképesztő szakadékok alakulnak ki nemzedékeink között, és nem is tudjuk, lehetséges-e még, hogy valaki „az apák szívét a fiak felé fordítsa”, vagy összehozza gyermekét az édesanyjával. Jézus ártatlansága az ideális gyermekek világát jelzi előre, akiket egyelőre még karácsonykor is szinte csak elképzelni tudunk. Az isteni kisded csupa áldás, aki áldást ad minden gyermekre, hogy ne feledjük: a gyermek a legnagyobb áldás, akit Isten egy családnak, vagy akár tágabb közösségnek tud adni. Karácsonykor az Istengyermek néz minden ártatlan emberi arcból, és mi is ezekkel a szemekkel szeretnénk szemlélni a világot.

A Gyermek mellett ott látjuk Anyját, az Istenszülő Máriát. Ő szűz létére legjobban tudta megmutatni az édesanyák igazi, eszményi szépségét, a gyöngédséget és anyai méltóságot. Az ő arcán nemcsak báj, hanem a szentség fénye csillog, amely az örökkévalóság ígérete. Az Istenszülő Szűz Mária minden ikonja betlehemi eszménykép, mert szinte sohasem ábrázoljuk őt Szent Fia nélkül, hanem csak vele együtt, gyermekét és Megváltóját bársonyos karjain tartva. A Szűz Anya minden anyai gondoskodás mintaképe, és amit róla hiszünk, azt ott látjuk ábrázolásain. Ő az „áldásteljes” Szűz, aki magát az „Áldást” hozta közénk. Ő kéri, hogy sohase oltsuk ki az emberi életet, bármilyen körülmények között fogantatott is. Mert a gyermek áldás, és mi is csak akkor maradhatunk nép, ha a jövőben lesz még gyermekáldás családjainkban.

Ma szülőföldjén és menekülése színhelyén is szemléljük „a gyermeket anyjával, Máriával”. Azokban a közel-keleti városokban, ahol ma sincs fegyvernyugvás, ahol békés polgári lakosok pusztulnak nap mint nap. Ahol a Szent Család vándorlását követő menekültek hagyják ott szülőföldjüket, hogy életben maradhassanak… És nemcsak Közel-Keleten, hanem Afrikában is: nyolc év alatt több mint 12 ezer keresztényt öltek meg, közel kétezer templomot romboltak le és a kitelepítettek száma elérte a 1,4 milliót Nigériában. A terrorszervezet tagjai ott csak szeptember óta 53 falut gyújtottak fel, 808 embert öltek meg, 1422 otthont és 16 templomot romboltak le. Hasonló vagy még brutálisabb szörnyűségeket hallunk Irakból, Szíriából és Egyiptomból is. Ha „Ráchel siratja fiait…”, mi sem mehetünk el érzéketlenül a menekültek ezrei mellett. Krisztus-hívők életveszély elől menekülnek, akárcsak Jézus Krisztus a nevelőatyjával és szűz édesanyjával Betlehemből Egyiptomba. Ez a Jézus az „idegen” képében jön hozzánk ma is, és az utolsó ítéletkor majd számon kéri, hogy amikor jövevény volt, befogadtuk-e. Imádkozzunk hát, hogy ne tévesszük őt szem elől! Imádkozzunk különösen a Nigériában és Közel-Keleten üldöztetés elől menekülő testvéreinkért, különösen a keresztényekért, akik az Egyiptomba menekülő Urat követik! „Hogyha Krisztus Egyiptomba menekül, menekülj vele készségesen te is, mert jó dolog az üldözött Krisztussal együtt menekülni” – bíztatott a Hittudós Gergely püspök. Imádkozzunk azokért, akik üldöztetést szenvedve igyekeznek templomaikba, mert az életveszélynél is fontosabbnak tartják hitük megvallását!

Végül pedig szemléljük a gyermeket anyjával, Máriával kegyhelyünkön is! Épp 300 éve lesz annak, hogy egy karácsonyon véres könnyeket hullatott az Istenszülő a pálfalai fatemplomban. Nekünk ez nemcsak ünnep, hanem felhívás a megtérésre. Tudjuk, hogy az Istenszülő nem véletlenül sírt, nem ok nélkül hullatta könnyeit. Tőlünk is megtérést vár el. E mai napon és két hét múlva és tovább is. Megtérő népként hirdessük a prófétai szavak beteljesültét: „Értsétek meg nemzetek, és térjetek meg, mert velünk az Isten!”

Az áldást hozó Gyermeknek és az őt hordozó Anyának titka ez. Az őket szemlélő bölcsek örömével kívánom minden kedves testvéremnek a karácsony örömét és áldását. Amen.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír