Az evangéliumokban két Lázár szerepel. Egyikőjük a bethániai nővérek, Mária és Márta fivére, akit négy nappal a halála után Jézus föltámasztott (Jn 11,1–44).

Az evangéliumokban két Lázár szerepel. Egyikőjük a bethániai nővérek, Mária és Márta fivére, akit négy nappal a halála után Jézus föltámasztott (Jn 11,1–44).

Középkori legendája szerint föltámasztása után Lázár soha többé nem nevetett, s leélve sanyarú életét egy karácsony előtti nyolcadnapon (dec. 17-én) halt meg. Ez a nap máig Lázár neve napja.

A másik, a középkorban szentek közé iktatott Lázár, a gazdag és a szegény ember példázatának fekélyekkel borított koldusa (Lk 16,19–31). A későbbi hagyományban a két alak eggyé olvadt.

Szent Lázár a sírásók, koldusok és bélpoklosok védőszentje volt.

A róla elnevezett gyógyító lovagrend, a jeruzsálemi Szent Lázár lovagjai (akik az addigra túlságosan harciassá vált Johannita lovagrendből váltak ki) a Szentföld bélpoklosainak ápolására kötelezték magukat (1142), és alázatból eleinte bélpoklosokat választottak nagymesterüknek. A bélpoklosok házait, később általában a járványkórházakat, róluk nevezték el lazaretumnak, lazaretnek.

A „Szent Lázár szegényei”, illetve „lázár” elnevezés, mellyel általában a társadalomból kiközösített leprásokat illették, idővel minden nyomorékra, mankóval, bottal járóra, koldulásból élőre kiterjed

Középkori legendája szerint föltámasztása után Lázár soha többé nem nevetett, s leélve sanyarú életét egy karácsony előtti nyolcadnapon (dec. 17-én) halt meg. Ez a nap máig Lázár neve napja.

A másik, a középkorban szentek közé iktatott Lázár, a gazdag és a szegény ember példázatának fekélyekkel borított koldusa (Lk 16,19–31). A későbbi hagyományban a két alak eggyé olvadt.

Szent Lázár a sírásók, koldusok és bélpoklosok védőszentje volt.

A róla elnevezett gyógyító lovagrend, a jeruzsálemi Szent Lázár lovagjai (akik az addigra túlságosan harciassá vált Johannita lovagrendből váltak ki) a Szentföld bélpoklosainak ápolására kötelezték magukat (1142), és alázatból eleinte bélpoklosokat választottak nagymesterüknek. A bélpoklosok házait, később általában a járványkórházakat, róluk nevezték el lazaretumnak, lazaretnek.

A „Szent Lázár szegényei”, illetve „lázár” elnevezés, mellyel általában a társadalomból kiközösített leprásokat illették, idővel minden nyomorékra, mankóval, bottal járóra, koldulásból élőre kiterjed

Jézus a Jordánon túl tartózkodott, mikor megtudta, hogy barátja, Lázár beteg. Tanítványai meglepetésére ott maradt, és azt üzente, hogy "ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére" lesz (Jn. 11:4).

   Két nap múlva indult útnak Betániába és közölte tanítványaival, hogy Lázár elaludt. Azok azt válaszolták, hogyha elaludt, akkor meg fog gyógyulni. Ekkor Jézus megmondta nekik, hogy Lázár meghalt. A halált egyszerűen "alvás"-nak nevezte. "Márta, Lázár testvére, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment és ezt mondta néki:

   - Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked.
   - Feltámad a te testvéred! - válaszolta Jézus.
   - Tudom, hogy feltámad, a feltámadáskor, az utolsó napon.
   Jézus kijelentette:
   - Én vagyok a feltámadás és az élet! Aki hisz énbennem, ha meghalt is élni fog!" (Jn. 11:20-25)

   Jézus szerint a halálból való "ébredés" csak az utolsó napon, a feltámadáskor történik. Jóváhagyta és megerősítette Márta vallomását. Ezt Ő is többször hangoztatta. (Lásd: Jn. 6:39, 40, 44, 54)
   Nagy sokaság követte a sírhoz. Krisztus, látva a gyászoló tömeg sírását, megrendült szívében. Mély szomorúság fogta el, mert az Úr nem a halálra, hanem az életre teremtette az embert, de ő az utóbbit választotta. "Könnyekre fakadt" Jézus. Nem Lázár miatt sírt, hisz tudta már, hogy fel fogja támasztani az Atya segítségével.

   Odaérkeztek a sírhoz, s kérte, hogy hengerítsék el annak szájáról a követ. Márta tiltakozott, "hogy szaga van már, hiszen negyednapos" volt a halott. De az Úr emlékeztette, hogy Isten dicsőségét láthatja majd meg.
   "Elvették a követ a sírbolt elől, ahol a megholt feküdt. Jézus pedig az égre emelte szemeit, és így szólt:
   - Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál. Tudtam, hogy te mindenkor meghallgatsz engem, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. És hangosan kiáltott:
   - Lázár, jöjj ki!
   És a halott kijött, lábain és kezein pólyával volt körültekerve és orcája kendővel volt bekötve. Szólt nékik Jézus:
   - Oldozzátok ki őt, és hagyjátok menni!" (Jn. 11:41-44)
   Giotto képén ez utóbbi jelenetet láthatjuk. A festő a maga egyszerű, de nagy hatású drámai eszközeivel ábrázolja a kép jobb és bal oldalán a két főszereplőt, Jézust és Lázárt.
   
   "Szonya közeledett a felséges, a mérhetetlen csoda szavaihoz, és ünnepi elragadtatásba esett. Hangja csengett, mint az érc, diadalt és örömöt zengett, ez adta erejét. A sorok összekuszálódtak előtte, mert szeme elhomályosult, de kívülről tudta a verseket. ...

   - Idáig van Lázár feltámasztása - suttogta gyorsan, keményen, és mozdulatlanul állt, félrefordulva, nem mert, meg valahogy restellt is most a látogatóra pillantani. Lázas remegése még nem szűnt meg. A gyertyacsonk az elgörbült tartóban már régen haldokolt, gyér világot vetve a gyilkosra meg az utcalányra, akik ilyen különös módon összekerültek most ebben a nyomorúságos szobában a könyvek könyve felett. ...

   Elhatározták, hogy türelemmel várnak. Még hét esztendejük van. Mennyi irtózatos kín, micsoda mérhetetlen boldogság vár rájuk még addig! Raszkolnyikov feltámadt, érezte ezt egész megújhodott valójában. Szonya pedig csak benne, általa élt." (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, részlet. Görög Imre és G. Beke Margit fordítása)