Isabel Flores y de Oliva Limában született 1586 áprilisában. A család egy indián szolgálója kezdte Rózának becézni, és a név rajta maradt, ez lett a bérmaneve is. A Szűz Máriáról nevezett Róza – ezt a nevet mint harmadrendi domonkos nővér kapta később.

Dél-Amerika és Peru számára olyan jelentős szent ő, mint Itáliának Sienai Szent Katalin vagy Spanyolországnak Avilai Szent Teréz.

Róza egész életében vezekelt: hajának levágásával tiltakozott és fordult szembe családja tervével, hogy feleségül adják egy jó házból való ifjúhoz; a kezeit oltatlan mésszel csúfította el; a derekán haláláig egy súlyos lakattal lezárt láncot viselt; a fejére vasból készült töviskoronát rakott; ciliciumot hordott és ostorozta magát; az ágya kemény deszkából készült; szülei házából kiköltözött a kertbe egy saját kezűleg épített kunyhóba. E vezekléseivel is lelki anyja és mesternője, a kétszáz évvel korábban élt, s ugyancsak domonkos harmadrendi Sienai Szent Katalin példáját követte.

Mindez környezetét részben csodálatra, részben megütközésre indította. Ő maga azonban tudta, hogy – Szent Pál szavaival élve – hiába adná oda a testét egészen elégő áldozatul, hiába osztaná szét mindenét a szegényeknek, ha a szeretet kettős törvényét nem teljesíti, semmit nem használ neki. Ezért minden erejével és figyelmével Isten és a felebarát iránti szeretet útján akart járni. Szerette és követte Sienai Szent Katalin példáját; buzgón olvasta Granadai Szent Lajos és Keresztes Szent János írásait; csodálattal és imádsággal kísérte Solanói Szent Ferenc perui misszióját, melyet az indiánok között végzett. 

„Ha nem nő volnék, tanulmányaim végeztével azonnal teljes erőmmel a missziós munkának szentelném magam. Arra törekednék, hogy a legvadabb és legelhagyatottabb vidékekre menjek, ahol még kannibálok élnek. Csak azzal törődnék, hogy az indiánok megmentésére és üdvözítésére ajánljam fel mindenemet: erőmet, verítékemet, véremet, hogy hirdethessem nekik az evangéliumot, és taníthassam őket: Térjetek meg! Térjetek meg!”

1606. augusztus 10-én öltötte magára a domonkos harmadrendi nővérek ruháját. Azért nem lett domonkos apáca, mert Peruban akkor még a domonkos rend női ága nem telepedett le. Szerzetesi ruhája nem választotta el az emberektől, hanem mindenki számára nyilvánvalóvá tette életének lényeges célját: Krisztusnak szentelte magát.

Napjaiból olykor tizenkét órát töltött imádsággal. Lelkigyakorlatait kézimunkával váltogatta: font, szőtt, hímzett, művelte a kertet, és bevételeivel szüleit támogatta. Életformája lett az Úr Krisztus jelenlétében való élet és a vele való szüntelen társalgás. Éppen ez jelentette lelki életének mindennapos táplálékát.

„A szemlélődés teljes nyugalmában, mindent beragyogó fényességben álltam, telve csodálattal, és a fényesség közepén feltűnni láttam a Megváltó Keresztjét. E ragyogó fényesség legbensejében megpillantottam az én Uram, Jézus Krisztus szentséges emberségét. Éreztem, hogy Jézus Krisztus emberségéből a felség elmondhatatlan sugarai hatoltak lelkem mélyéig, úgy, hogy arra gondoltam: tökéletesen szabad vagyok, és átkerültem az örök boldogság örömébe.”

Keresztes Szent János tanítványaként abból a felismerésből indult ki, hogy a teremtmény „semmi” önmagától, de Isten épp azért teremtette, hogy a kegyelemmel oly magasságba emelkedjék, hogy a Megtestesült Ige menyasszonya legyen.

Claudio Coello: Limai Szent Róza

Mint a többi nagy szent, sokat szenvedett az Egyházért. Gyötrelmeiről így írt: „Az életgyónás igen nagy szenvedést jelentett... Szorongás, vigasztalanság, elkeseredés, kísértés, harc, meghazudtolás a gyóntató atyák részéről, meg nem értés emberektől, betegségek, fájdalmak és a láz.” Sokat betegeskedett, és kis házában maga is ápolt betegeket és haldoklókat. Ebből nőtt ki a rendszeres szegénygondozás Peruban.

„Anyám, ne ügyelj arra, hogy ruhád bepiszkolódik-e a betegek sebeitől. A hóhérok sokkal gyalázatosabban mocskolták be köpéseikkel az én Megváltóm arcát!”

Életének utolsó három évét egy barátnőjének, Don Gonzalo de la Maza feleségének házában töltötte. A szigorú vezeklés, a másokért való szünet nélküli fáradozás következtében fiatalon, 1617. augusztus 24-én halt meg, s utolsó óráiban lassan és nagyon meggondoltan mondogatta: „Jézusom, Jézusom, maradj mellettem!” Amikor holttestét átvitték a Szent Domonkos-templomba, olyan tömeg kísérte, hogy az alkirály katonáinak kellett megvédeniük.

Halála után azonnal általános tisztelettel vették körül Limától Madridig. Először a Szent Domonkos-templom főoltára közelében, majd a Sienai Szent Katalin-kápolnában temették el. 1668. február 12-én avatta boldoggá IX. Kelemen pápa. 1669-ban Lima, majd egész Dél-Amerika és a Fülöp-szigetek patrónája lett. Arc-és bőrbetegségek ellen is kérték oltalmát. X. Kelemen avatta szentté 1671. április 12-én. Ő Dél-Amerika első kanonizált szentje. Ünnepét 1727-ben vették fel a római naptárba, augusztus 30-ra. 1969 óta augusztus 23-án ünnepeljük.

Szent Róza életének rendkívüli megnyilvánulásait az teszi érthetővé, hogy a hódítás, a fegyveres erőszak, a kíméletlen szervezeti változtatások idején nem volt más módja, hogy Istennek szentelt életét megvalósítsa, csak az, hogy teljesen egyedül, mások számára érthetetlenül gyakorolja magát az erényekben. Ha mindezt kolostorban teszi, talán fel sem tűnik. Kolostort azonban nem talált, sőt, neki kellett az elsőt megteremtenie Dél-Amerikában. És végre is hajtotta az alapítást: megkereste a megfelelő helyet, megtervezte a kolostor épületét, gondoskodott a szükséges pénzről. A Sienai Szent Katalin-kolostor végül halála után, 1623-ban nyitotta meg kapuit. Majd a cella körül, amelyben Róza élete végét töltötte, hamarosan megalakult a második domonkos női kolostor.

Istenünk, te Limai Szent Róza lelkében lángra gyújtottad szeretetedet, és arra indítottad, hogy elhagyva a világot kemény vezeklésben egyedül neked éljen. Közbenjárására add, hogy a földön az igaz élet útját járjuk, a mennyben pedig eljussunk hozzád, minden boldogságunk forrásához. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír
(bh)