Lodovico Gasparini Szent Bernadett életéről készült filmjében egy, a jelenbe helyezett házaspár történetén keresztül mutatja be a lourdes-i látnok életét.

A franciaországi Lourdes-ban 1858. február 11. és július 16. között a Massabielle-barlangban a 14 éves pásztorlánynak, Marie-Bernard Soubirous-nak – vagy ahogy otthon hívták kiskorától kezdve, Bernadettnek – tizennyolc látomása volt. Elragadtatásba esett, egy emberi szóval ki nem fejezhető, gyönyörű hölgyet látott, aki a következőket mondta neki: „Imádkozz a bűnösökért!” „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” „Mondd meg a papoknak, azt akarom, hogy itt kápolnát építsenek nekem.” „Körmenetben jöjjetek ide.” „Menj, igyál a forrásból, és mosdj meg a vizében!” Ez utóbbi fölszólításra a kis látnoklány kezével kaparni kezdett a barlang alját borító iszapos talajban, amelyből fölfakadt egy forrás, amely máig nem apadt el.

Lodovico Gasparini kétrészes filmjében két idősíkon zajlik a történet, napjainkban és Szent Bernadett korában. Bernard Guillamuet fotósként dolgozik egy magazinnál, s képriportot készít a lourdes-i kegyhelyről. Felesége, Natalie festőművész, s kiderül, hogy várandós, a második hónapban van, de a magzat veszélyeztetett. Vallásilag közömbösek, Bernard pedig kifejezetten ellenséges a hittel szemben, olyannyira, hogy miután minden, a kegyhelyről készített fotója megsemmisül, vissza is akarja adni lourdes-i megbízatását. Anyja azonban – akivel éppen haragban van – elküldi neki dédükapja, Henri Gulliamuet Bernadettről szóló emlékezését. Bernard legyőzve idegenkedését, olvasni kezdi a könyvet, s kíváncsiságból mégiscsak visszatér a kegyhelyre.

A korabeli események egyrészt objektív szemszögből – Bernadett személyes és családja sorsának bemutatása – másrészt Henri visszaemlékezéseiből, interpretációjából tárulnak elénk. A népes Soubirous-család nagy szegénységben, nyomorúságos körülmények között, de szeretetben és imádságban él. Bernadett az elsőáldozására készül. Írástudatlan, de a szíve tiszta, hite pedig már ekkor elmélyült, nincsenek kétségei. Távol áll tőle minden magamutogatás. A jelenéseket követően sokféle támadásnak van kitéve, a város polgármestere, rendőrfőnöke és a megye prefektusa is ellenségesek vele szemben, kiemelt feladatuknak tekintik, hogy harcoljanak „a sötétség, babonaság és tudatlanság” ellen, amit szerintük az egyház és a kereszténység megtestesít. Erősen kételkedik kezdetben Bernadett látomásának valódiságában Peyramale abbé is, hazugsággal vádolja, s azzal fenyegeti, hogy Isten megbünteti ezért. Követeli tőle, hogy kérdezze meg a szép hölgy nevét. Bernadett megteszi ezt, s a válasz: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás” (Ismeretes, hogy IX. Pius pápa 1854. december 8-án hirdette ki a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, amely szerint Isten ingyenes kegyelemként választotta ki Máriát öröktől fogva, hogy Fiának anyja legyen, s hogy e feladatot teljesíthesse, fogantatása szeplőtelen lett. Ez azt jelenti, hogy Isten a maga kegyelméből és Jézus Krisztus érdemeit előre látva, Máriát fogantatásától kezdve megőrizte az eredeti bűntől – B. D.) Ettől kezdve Peyramale abbénak nincsenek kétségei afelől, hogy Bernadett igazat mond, a lány feltétlen támogatójává válik, felismeri az evangélium gyönyörű igazságát, hogy Isten gyakran a legszegényebbeket és a legtudatlanabbakat tünteti ki különleges kegyelmével. Ahogy azt Máténál olvashatjuk: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek” (11,25).

Bernadett mindvégig alázatos marad, pontosan tudja, hogy egyedül Isten határtalan kegyelmének és nem a saját érdemének köszönheti, hogy Szűz Mária megjelent előtte. Amikor a kegyhelyre látogatók körbeveszik és gyógyulást, segítséget kérnek tőle bajaikra, így inti őket: „Én semmit sem tehetek értetek. Bízzatok az Úrban. Könyörögjetek hozzá. És őrizzétek meg a hiteteket.” Később, a nevers-i kolostor apácájaként, amikor az ispotályban súlyos, magatehetetlen betegeket ápol, nővértársai előtt vallja meg kétségeit: „Az ispotályban látom, ahogy mások szenvednek és meghalnak. És elgondolkozom azon, hogy miért… pont én, Bernadett Soubirous, egy molnár lánya… csak én kaptam ezt a kegyelmet, hogy láthattam a Szűzanyát… Én annyira méltatlan vagyok rá. Annyira jelentéktelen.” Ez az a pont, amikor a féltékenységből vele addig ellenségesen viselkedő novícia-mesternő, Marie-Thérése nővér, aki mindenről – gazdagságról, szépségről, világi boldogságról – lemondott, hogy Krisztus jegyese lehessen, egész lelkében megrendül, s megígéri, imádkozni fog az Úrhoz, hogy könnyítsen Marie-Bernard szenvedésein. Ekkor világosodik meg, hogy a könyörület „jóságos és nem irigykedik és sohasem igazságtalan. És ha máglyán áldoznám is fel a testem, de nem lenne bennem irgalom, mit sem segítene rajtam.”

Henri Guillamuet tudós neurológus, kizárólag az észben, a láthatóban hisz. Az esküvőjükre készülnek, élete nagy szerelmével, a gyönyörű Claire-rel, akiről kiderül, hogy előrehaladott tuberkulózisban szenved. Egy híres professzorhoz utaznak, de közben megszállnak Lourdes-ban. Henri kimenti Bernadettet a tőle csodát kérők, követelők gyűrűjéből. A lány, látva Claire szenvedését, megígéri, hogy imádkozni fog a gyógyulásáért. Claire hosszas könyörgésére Henri visz neki a lourdes-i forrás vízéből, bár úgy érzi, mindent meg kell tagadnia, amiben addig hitt. Lelkében viharok dúlnak. „Amire készültem, visszataszítónak tűnt, de mégis, olyan reményt is adott, amit addig sohasem éreztem, és amit sehogyan sem tudtam megérteni.” Claire iszik a vízből, s teljesen meggyógyul. Henri azonban, ahelyett, hogy felhőtlenül örülne ennek, s a transzcendens felé fordulna, kétségeivel küszködik. Nőül veszi Claire-t, de hamarosan magára hagyja, hogy felkutassa Bernadettet és bebizonyítsa: a lány hazug szemfényvesztő, sohasem látta Máriát. Henrira áll a „Látva nem látnak és hallva nem hallnak” (Mk 4,12) igazsága. A misztériumot teljesen elutasítva, beteges megszállottsággal törekszik Bernadett leleplezésére, nem riadva vissza a durvaságtól sem. Marie-Bernard nővér azonban egyetlen pillanatra sem inog meg: „Én mindig az igazat mondtam. De aki kizárja életéből Krisztust, sohasem találhat rá.”

Végül azonban, rengeteg gyötrődés után, a Bernadettből sugárzó szeretet és egyszerűség megérinti Henri lelkét is, és bár nem válik feltétlen hívővé, megérti: „… a tudós nem félhet az igazságtól, hogy Isten nem érvényteleníti a tudományt, és a tudomány nem zárja ki a hitet. Elfogadtam a misztériumot.”

Lodovico Gasparini filmjében a transzcendensbe vetett hit és a misztériumot teljesen kizáró, csak a szemmel láthatót és kézzel megérinthetőt elfogadó racionális gondolkodás ütközik. Tudjuk, hogy a hit kegyelem, de ez nem jelenti azt, hogy a személynek csupán tétlenül kellene várakoznia. Marie-Bernard nővér Henrihoz intézett intelme mindenkire vonatkozik: „Az Úr olyan közel van hozzád. Mégsem veszed észre? Akinek nincs hite, annak keresnie kell, és megtalálja.”

A lourdes-i csoda – Szent Bernadett élete

(Színes, olasz-francia-luxemburgi filmdráma, 180 perc, 2001).

Rendező: Lodovico Gasparini
Forgatókönyvíró: Alessandra Caneva, Mario Falcone, Alessandro Jacchnia

Főbb szereplők:
Bernadett: Angéle Osinsky
Bernard/Henri Guillamuet: Alessandro Gassman
Peyramale abbé: Günther Maria Halmer

(Kiadta és forgalmazza: Etalon Film Kft., 2015).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír