672-ben a Wear torkolatának közelében született az észak- angliai Northumbria királyságban. Amikor hét éves volt, szülei oblátusként Biscop Benedekhez adták, aki négy évvel előbb kolostort alapított Wearmouth-ban. Béda egész életét kolostori környezetben élte le.

 

Béda életében nem történt sok külső esemény. Kolostorából sohasem távozott messzebb Yorknál vagy Lindisfarnénál és korának közéletében semmiféle módon nem vett részt: élete egy kolostori tudós élete volt. És mégis, neve és híre halála után már néhány évvel ismertté vált az egész latin egyházban. Mert Béda korának legnagyobb tanítója volt. Anglia megtérése, amelyet Canterburyi Ágoston 597-ben indított el, az ő életében ért véget, amikor Wilfried az utolsó dél-szászországi pogányt is megkeresztelte 686-ban. Béda korát egy új keresztény rend kezdetei határozták meg. És ebben Béda döntő szerepet játszott. Ő rakta le az úgynevezett Karoling-reneszánsz alapjait.

681-ben, egy évvel Béda kolostorba lépése után Ecgfrith northumbriai király a Tyne melletti Jarrow-ban újabb földterületet ajándékozott Benedek apátnak, hogy ott új kolostort alapítsanak. Ceolfrith apát vezetésével tizenhét szerzetest küldtek ki az új alapítás elfoglalására. Rövidesen Bédát is Jarrow-ba küldték, és ott töltötte egész további életét.

692-ben Bédát szokatlanul fiatalon, 17 éves korában diákonussá szentelték. Tanulmányairól keveset tudunk. De Jarrow-nak nagyszerű könyvtára volt és neves tanítókkal is rendelkezett. Bédának korán meg kellett kezdenie tanári és írói tevékenységét. A kolostori iskolában tanított. Legkorábbi írásai tanítványai számára készültek: egy nyelvtan, valamint egy helyesírási és verselési tankönyv. Természettudományi tanulmányokat folytatott és írt földrajzi és csillagászati munkákat is. Mindenekelőtt azonban azzal foglalkozott, hogy megírja hazája megtérésének történetét, az első angol szentek, továbbá versben Szent Cuthbert és a kolostor első apátjainak életrajzát.

Bédát 703-ban szentelték pappá. Nemsokára megbízták, hogy tanítványait készítse föl a papi hivatásra. E célból kezdte írni Szentírás-kommentárját. Hírneve az egész középkor folyamán ehhez a munkához kapcsolódott. Béda kiválóan alkalmas volt e feladatra. Birtokolta a szükséges nyelvismeretet, nagy volt az olvasottsága, legfőképpen pedig rendelkezésére állt egy gazdag és jól összeválogatott könyvtár, melyet Biscop Benedek apát sokévi türelmes munkával hozott létre. Béda közel harminc éven át a Szentírás tanulmányozásának és tanításának élt. Kritikusai nem egyszer azt allították, hogy teológiai műveiből hiányzik az eredetiség. Így azonban csak az beszélhet, aki teljesen félreérti szándékát. Béda elsősorban azért írt, hogy növendékeit tanítsa és hogy nemzedékének tagjaival megismertesse a keresztény ókor tudásanyagát. E didaktikai szempontot szem előtt tartva gondosan ügyelt arra, hogy az olvasóval közölje ismereteinek forrásait. Kortársainak és a későbbi nemzedékeknek széles utat nyitott az egyházatyák tanításához. Bonifác a távoli missziós területről, Germániából levélben kért barátjától, Bédától egy-egy példányt a saját, illetve tanítványa, Egbert homíliáiból, hogy prédikációira készülvén használhassa azokat.

Béda szentírási kommentárja figyelemre méltó alkotás, de még érdekesebb munkája Anglia egyháztörténete, amelyet 731-ben zárt le, s a kora középkori tudományosság hatalmas emléke. Nagyrészt tőle származik mindaz, amit az angolok korai történetéről tudunk. Fölvázolja benne Anglia történetét Julius Caesar partraszállásától (Kr. e. 55.) saját koráig. Érezhető büszkeséggel számol be arról, hogyan vonult be a kereszténység az országba. Béda történelemábrázolását mai szemmel is tudományosnak minősíthetjük. A korábbi korokból származó források megbízhatóságát gondosan megvizsgálta. Amikor szóbeli hagyományra vagy mondákra támaszkodik, mindig fölhívja rá a figyelmet. Nyelve világos és egyszerű. Az előadást átszövi azoknak a férfiaknak a vázlatos arcképe, akik Anglia megtérésében a főszerepet játszották. Ilyenek: Gergely pápa, Aidan és a szentéletű Oswald király, James diákonus és Cuthbert. Találhatók benne anekdoták Nagy Szent Gergelyről és a római angolszász rabokról; Caedmonról, a költő-pásztorról; Coifiról, a pogány papról és az Edwin király palotájában tartott gyűlésről. Ezek az angol történelem legismertebb anekdotái közé tartoznak. Joggal viseli Béda ,,az angol történetírás atyja'' megtisztelő címet.

De ez a kolostori tudós élénk érdeklődést tanúsított Northumbria akkori egyháza iránt is. Látta, hogy sürgősen reformra volna szükség. Halála előtt egy évvel egykori tanítványának, Egbertnek, aki akkor yorki püspök volt, írt egy levelet, melyben sok mindenre kitért. Ebben intette, hogy ne hanyagolja el kötelességét a rendszeres vizitáció és prédikáció terén. Azt tanácsolta neki, hívjon össze zsinatot és készítse elő a túlságosan nagy egyházmegye fölosztását. Rámutatott arra, hogy már sok kolostor van az országban. Sok közülük csak nevében kolostor, mert gazdag emberek csak azért alapították őket, hogy elnyerjék azokat a privilégiumokat, amelyeket azok a birtokok élveztek, amelyek istentiszteleti célokat szolgáltak. Arra is fölhívta a püspök figyelmét, hogy a nép fokozódó mértékben elhanyagolja a szentségek vételét. Szorgalmazta, hogy prédikáljon a mindennapi áldozás gyakorlatáról, amint az a kontinensen és a római egyházban szokásos.

Amikor Béda ezt a levelet írta, már beteg volt. Életének utolsó napján még a János-evangélium fordításával foglalkozott. Amikor a szerzetesek könyörgő körmenetben a templomba vonultak -- másnap Áldozócsütörtök vigíliája volt -- Béda cellájában maradt, mert az utolsó fejezeten dolgozott. Este, mivel érezte végének közeledtét, a kolostor papjait cellájába hívta. Szétosztotta köztük csekélyke személyes holmiját: pár szem borsot, néhány kéztörlőt, kevés tömjént. Azután kivitték cellája elé a folyosóra. Innen láthatta helyét a kóruson. Áldozócsütörtökön halt meg, 735-ben.

Bédát Jarrow-ban temették el. A 14. században maradványait a durhami székesegyházban Cuthbert csontjai mellé helyezték. Később Béda koporsóját a székesegyház nyugati felében lévő Galilea-kápolnába vitték. Sírja ma is itt látható.

1899-ben XIII. Leó pápa Béda ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette, és egyháztanítónak nyilvánította őt. Igazán illő cím annak a férfinak, akiről földije, Szent Bonifác azt mondta, hogy ,,az Egyház fényessége, amelyet maga a Szentlélek gyújtott''.

Ünnepét 1899-ben vették föl a római naptárba, május 27-re. 1969-ben áthelyezték május 25-re.