Máriakálnok

A búcsújárás története a 16. század közepére nyúlik vissza. A szentkút első buzgó tisztelője és gondozója egy kálnoki halász volt, aki a hársfából faragott Mária-szobrot a Duna hullámaiból kifogta, és számára a forrás közelében egy kis kápolnát, magának pedig egy remetelakot épített. Ettől kezdve évszázadokon keresztül remeték gondozták a kegyhelyet. A szomszédos földesúr, gróf Viczay János 1663-ban a Szűz Mária iránti tiszteletből egy nagyobb és maradandóbb kápolnát építtetett a Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A feljegyzések szerint a búcsújárás a 18–19. században virágzott itt.  

1873-ban a Szentháromság-vasárnapi búcsú után az oltáron felejtett égő gyertyáktól támadt tűzben az egész kápolna leégett, csupán Szűz Mária és a kis Jézus szobra maradt sértetlen. A hívek és Zalka János győri püspök adományából újjáépített kápolnát 1874-ben szentelték fel. Megújult a kegyszobor is: a szobrokat megkoronázták, Mária jobb kezébe ezüst kormánypálcát tettek, s ruhába öltöztették. A szentkút egykor a kápolna közepén volt. Később vizét kivezették, hogy a búcsúsok könnyebben hozzájussanak. A forrásvizet elsősorban szem- és lábfájás ellen tartották hasznosnak.

Frauenkirchen (Boldogasszony)

A ma Ausztriához tartozó kisváros Mária-kegyhelye már a 13. században ismert volt. Régi temploma a 14. században épült, ezt a török 1529-ben lerombolta. Mária-kegyképét 1661-ben szállították át a fraknói vár várkápolnájából, ahol az Esterházyak tulajdonában volt. Az Esterházy Pál által 1668-ban újjáépíttetett templomát és kolostorát 1683-ban a török ismét elpusztította. 1696 és 1702 között az olasz Francesco Martinelli tervei szerint bővítve építették újjá. 

Az oltár központi alakja a híres kora középkori, gótikus stílusú öltöztetős Madonna-szobor. Két oldalán Szent István és Szent László magyar királyok szobrai állnak.

A rokokó keretbe helyezett, fára festett, szoptató Madonnát ábrázoló csodatévő kegykép a bal oldali első kápolnában található.

Forrás: Búcsújárás.hu/Máriakálnok; Wikipédia.hu; Kirándulástippek.hu