Tudományos konferenciával tisztelegnek Szent Márton öröksége előtt a Pannonhalmi Főapátság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának szervezésében április 14–15-én. Az április 14-i előadásokat Budapesten, az ELTE Múzeum körúti épületében tartották.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre! 

A konferencia ünnepélyes megnyitóján Borhy László régész, az egyetem dékánja köszöntötte elsőként az egybegyűlt vendégeket, előadókat és a konferencia résztvevőit. Külön tisztelettel köszöntötte Bernard-Nicolas Aubertin ciszterci szerzetest, Tours város érsekét, Károly György párizsi magyar nagykövetet, valamint Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapátot.

Borhy László emlékeztetett, Szent Márton emblematikus tette volt, amikor egy téli estén Amiens-ben odaadta köntösének egyik felét egy hidegtől reszkető szegény embernek. Nem adhatta oda a teljes köntöst, mert a másik fele a kincstárhoz tartozott. Azonban gesztusa így különösen is mély jelentéssel bír: egyrészről a kereszténység emberségessége mutatkozik meg benne, másfelől a római törvények tisztelete. Szent Márton tehát összeköti a különböző korokat Róma magas civilizációjától kezdve a középkoron át napjainkig. A magyarok mint Pannónia szellemi örökösei a magukénak tekintik őt, éppúgy, ahogyan az olaszok, hiszen Márton Páviában töltötte gyermekkorát, emellett az egykori Gallia lakói is őrzik emlékét. Így tehát egész Európa a magáénak tekinti a szent püspököt.

„Kívánom, hogy mindannyiunkat terítse be Szent Márton köntöse!” – zárta köszöntőjét Borhy László akadémikus.

Bernard-Nicolas Aubertin tours-i érsek bevezetőjében kitért a bencések és ciszterek közös gyökereire és elmondta, szerzetesként hasonló életutat járt be, mint a pannonhalmi főapát. Szent Mártonnal kapcsolatban kiemelte: nemcsak saját korára, hanem az egész történelemre tett hatása azért lehet megdöbbentő számunkra, mivel egyetlen szót sem írt le. Életéről Sulpicius Severus leírásából tudunk, aki még a szent életében készítette el művét.

Severus, ahogyan arra a tours-i érsek felhívta a figyelmet, korának retorikai elemeit használva számolt be Szent Márton életéről, a leírásban azonban nem követte a kronológiai sorrendet. Mártont mint második Krisztust (Alter Christus) szerette volna bemutatni, aki életre váltotta a Megváltó tanításait.

Szent Márton alakja a ravennai mozaikokon – tette hozzá Bernard-Nicolas Aubertin – úgy jelenik meg, mint a tizenharmadik apostol.

Az érsek a továbbiakban Márton három alapvető tulajdonságára irányította a figyelmet. Elsőként a felebaráti szeretetben mutatott példaadását emelte ki, hiszen a köpenyét megosztó Mártonra ezáltal mint ikonra tekinthetünk, majd emlékeztetett arra, hogy hitének nagysága vezette el őt a megtérésre és adta meg számára az erőt későbbi életének harcaihoz. Szent Márton utóda ezt követően megjegyezte, hogy a szent püspök a hit átadásában is fáradhatatlan volt.

Ahogyan Ferenc pápa a perifériákra tekint, úgy vitte el az evangéliumot Márton is a szegények közé – hangsúlyozta a tours-i érsek.

A megnyitó harmadik felszólalója Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát volt, aki arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy Szent Márton a legnépszerűbb és talán az egyik legismertebb szent, akit a protestánsok is ismernek. Kiemelte, hogy Sulpicius Severus életrajzában a nyugati szerzetes mintáját szerette volna ábrázolni Mártonban, akinek születése 1700. évfordulóján nemcsak tisztelegni szeretnének személye előtt, hanem a lelki közösséget is keresik vele mint Pannonhalma védőszentjével.

Várszegi Asztrik rámutatott: a szentek életükben sokszor vízválasztó személyiségek, akik ellentmondások kereszttüzében élnek. Így volt ez Mártonnal is, aki makacsul ragaszkodott a krisztusi úthoz, püspökként is a szegények mellé állt, megosztva újra és újra köpenyét, mindazt, amije volt – önmagát.

Olyan személy volt – emelte ki a főapát –, akinek „igenje” igen, és „nemje” nem volt.

A konferencia első ülésszakában, amelynek mottójául a „Zord világnak telét megenyhíti Márton” mondatot választották a szervezők, Adamik Tamás klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora elnöklete alatt német nyelvű előadások hangzottak el jénai, bécsi és oxfordi meghívott előadóktól.

A második szekció („Ám új tusákért száll síkra a bajnok”) levezető elnöke Klaniczay Gábor történész, az MTA doktora, egyetemi tanár volt.

Tóth Endre, régész, az MTA doktora, egyetemi docens (PPKE) Pogányság és kereszténység a késő római Pannóniában című előadása elmaradt, így a szekció első előadását Sághy Marianne történész, egyetemi docens (ELTE/CEU) tartotta Sulpicius Severus és a Vita Martini címmel.

A történész előadásában elsőként a Márton körüli kapcsolati hálót fejtette fel, bemutatva a 4. századi arisztokrata aszkéták életét. Elmondta, Sulpicius Severus, Márton életrajzírója korának gazdag ügyvédje volt, aki barátja, Nolai Szent Paulinus hatására tért meg és vállalta később az aszkéták életformáját. Paulinus és Severus átalakították vidéki villájukat, kolostornak rendezve be azt, rabszolgáikat felszabadították, ezzel eltávolodtak a római hagyományt követő, általában az élet végén visszavonuló, istenkereső életet választó vagyonos emberek gyakorlatától.

Ebben a közegben született meg Severus Szent Márton életrajza – összegezte az előadó. – Megszületésében közvetlen szerepet játszott a szerző Paulinussal való barátsága.

Sághy Marianne előadásának második részében a Vita Sancti Martininarratív szerkezetét elemezte, különösen a történeti hitelesség szempontjából. Amint arra kitért, Severus teljesen hiteles hagiográfiát szeretett volna közreadni, ezt művében hangsúlyozza is. Ugyanakkor érdekes, hogy egyetlen dátumot sem szerepeltet az életrajzban, amely különösen hat abból a szempontból, hogy Sulpicius Severus több történeti munkát is hátrahagyott. A történész előadó szerint Severus életrajzának ez a sajátossága egyfelől kétséget támaszt a kutatókban a Márton életére vonatkozó pontos és hiteles történeti adatok feltárását illetően, másfelől azonban arra világít rá, hogy Severus nem a külső időhöz akarta igazítani az életrajz eseményeit és történéseit, hanem mindvégig a belső időre koncentrál.

A hitelesség kérdése számára a Krisztushoz való ragaszkodásban mutatkozik meg, azaz: a hiteles élet egyedül a krisztusi élet, amely Márton esetében teljes mértékben megvalósult. A belső idő érzékeltetésével – hangsúlyozta Sághy Marianne – a lélek útját követhetjük, aki folyamatosan közeledik Istenhez. Így Severus az időtlenségbe és az örökkévalóságba szerette volna „beírni” Mártont.

A történész a továbbiakban kiemelte az életrajz azon aspektusát, amely a püspökké választást állítja a középpontba. Rámutatott: úgy tűnik, hogy Severus nem az egyiptomi remeték, és különösen nem a Szent Antal-életrajzhoz hasonló életrajzi leírást szerette volna adni a szerzetes-püspöknek, hanem számára éppen az aktív életet élő, ám a világtól eltávolodott szent ember alakja volt vonzó.

Azt a szentet állította a középpontba, aki a közösségért élt, hiszen – ahogyan Sághy Marianne fogalmazott – a szerzetes az igazán közösségi ember, aki gondját viseli a lelkeknek.

Ilyen apostoli, sőt, prófétai életet élt Szent Márton – mutatott rá az előadó aVita alapján –, akit a szerző Illésként állít korának és minden koroknak olvasói elé.

Adamik Tamás klasszika-filológus, az MTA doktora, professzor emeritus (ELTE) Szent Márton tisztelete a Karoling-korban címmel mutatta be Alcuinnak, Tours püspökének Szent Márton-életrajzát, különös tekintettel annak forrásaira. Az előadó röviden ismertette Alcuin életútját (735 körül született, 768-tól Tours-ban volt tanár, 781-ben találkozott Nagy Károllyal, aki meghívta udvarába, ahol kulturális és teológiai tanácsadó lett), majd munkájának fejezeteit ismertette.

Rámutatott az Alcuin által leírt Márton-életrajz alapján, a különböző részekre való aprólékos kitéréssel, hogy a pannóniai szent milyen belső tulajdonságokkal rendelkezett; hogy a gonosz kísértésének hányszor állt ellen, hogy milyen csodák kísérték életét. A Patrologia Latina sorozatban megtalálható életrajzi elbeszélés szerint Márton a türelem példaképe volt, akit ha gyaláztak sem vesztette el nyugalmát, és aki számos ördögtől szabadította meg a megszállottakat, nemkülönben az állatokat is, akiken éppúgy megesett a szíve, mint embertársain.

A csodák felsorolásakor az előadó arra is kitért, hogy beszámolók tanúskodnak arról, hogy Mártonnak nem egyszer volt része angyali jelenésben, így halála pillanatában is az égi muzsikát hallgathatta.

Az Alcuin-féle Márton-életrajz forrásainak számbavételekor Adamik Tamás leszögezte, hogy Tours püspöke Sulpicius Severus munkáját használhatta fel, amelyből konkrét szövegrészleteket vett át, illetve a Beszélgetések című munkája is kiindulópontként szolgálhatott Alcuin művéhez. A klasszika-filológus előadó megemlítette továbbá, hogy Severus saját anyósának írt levelére támaszkodhatott a szerző Márton halálának leírásakor. Az életrajz megírásának célját pedig abban látta Adamik Tamás, hogy Alcuin a korabeli zarándokok számára kívánt összefoglalót adni a szent püspök életéről.

A konferencia harmadik szekciójában („Védelmébe veszi szenteknek hazáját”) Madas Edit elnöklete alatt elsőként Klaniczay Gábor tartotta meg előadását A hitvalló szentek mintaképe: Szent Márton kultusza a kora középkorban címmel.

Az előadó abból a Sulpicius Severus által leírt történetből indult ki, amelyben Márton megosztja köpenyét a koldussal, hiszen, amint elmondta, ez a történet a középkori hagiográfia legismertebb történetévé vált. Számos műalkotás tanúskodik e jelenet népszerűségéről, ugyanúgy, ahogyan számos templom és monostor viseli Szent Márton nevét.

A koldussal való köpenymegosztás és a róla való gondoskodás – ahogyan Klaniczay Gábor kifejtette –, a művészettörténeti alkotásokon keresztül arra mutat rá, hogy Márton részt vállalt Krisztus megváltó művében.

A továbbiakban az előadó a Márton-kultusz kialakulását és annak elterjedését mutatta be olyan történészek munkáin keresztül, mint Peter Brown, illetve Sharon Farmer, kiemelve a kultusz kialakulásában a patrocínium jelentőségét. A kora középkorban a város, illetve a templom patrónusával való kapcsolat keresése rendkívül erős jelenség volt, olyannyira, hogy Tours-i Szent Gergely leírásából tudjuk, hogy Márton halála után a poitiers-iek és tours-iak a test elszállításán vitatkoztak. Miután a szent földi maradványai Tours-ba kerültek, sírja fölé templomot emeltek, amelyet később bazilikává alakítottak át. A Márton-tisztelet fontos elemévé vált a középkor folyamán a sírjához való zarándoklat, de ahogyan az előadó rávilágított, a középkori uralkodók különböző csaták előtt is a szent közbenjárását kérték.

Szent Márton közbenjárása eredményének tekintették azt is – fejtette ki Klaniczay Gábor –, hogy a 9. századi viking térhódítás idején Tours városa megmenekült. A kultusz tehát folyamatosan alakult, ennek újabb és újabb aspektusait tárják fel a közelmúltban is megjelent monográfiák, melyek a szent püspökkel való lelki kapcsolat szempontjaival is foglalkoznak.

Szovák Kornél medievista, az MTA doktora, egyetemi docens (PPKE) A pannóniai Szent Márton-hagyomány és Pannonhalma című előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy Szent Márton pannonhalmi születésének legendája honnan eredhet.

E tekintetben az előadó megemlített két pannonhalmi bencés szerzetest, Horváth Tibor Antalt és Csókai Lajost, akik a kérdéssel foglalkoztak, majd hét korabeli forrásszövegre hivatkozva, amelyek valamiképpen utalhatnak a pannonhalmi származásra, és amelyek az elterjedt legenda kiindulópontjai lehetnek, vázolta a származástörténet homályos foltjait.

A hivatkozott középkori iratok rávilágítanak arra a történeti kérdésre, hogy a Pannónia elnevezés alatt a tartományt vagy az apátság alatti, 1093-ban először említett falut kell-e érteni, amely a szövegek tanúsága szerint azzal dicsekedhet, hogy Szent Márton születésének helye. Ha csupán a tartományra vonatkozik, úgy Savaria, a mai Szombathely is lehet a szülőváros, amely azonban mégsem annyira egyértelmű – derült ki az előadásból. – A források Savaria névvel egy, az apátsági domb alatti folyót is megneveznek, amely ismét elbizonytalaníthatja a kutatót a felvetett kérdés tekintetében.

Mindazonáltal a pannonhalmi születés gondolata, amint arra Szovák Kornél rámutatott, talán nem fakad másból, mint a pannonhalmi apátság autoritásának megőrzéséből, illetve a szent püspök patrocíniumának igazolási szándékából.

Szovák Kornél előadása után Takács Imre művészettörténész, az MTA doktora, egyetemi docens (ELTE) A középkori Szent Márton-ikonográfia Magyarországon / Szent Márton tiszteletének művészeti emlékei a középkori Magyarországon címmel számolt be a magyarországi Szent Márton-tisztelet központjainak ikonográfiai sajátosságairól.

Amint elmondta, a pannonhalmi alapítólevél is beszámol már Szent Márton tiszteletéről, majd később a mogyoródi apátság alapító okiratában is szerepel a Szent Márton közbenjárásáról szóló leírás, mindazonáltal az első figurális ábrázolás a 13. századból maradt fent.

Az előadó megemlítette a 12. századi aradi prépostságot, a 11. századi szepeshegyi társaskáptalani templomot, illetve a 11. századi pozsonyi prépostságot, amelyek Szent Márton nevét viselték, és amelyekben a szent ábrázolásainak különböző módjaival találkozhatunk.

Takács Imre kifejtette, hogy a középkorban a Márton-kultusz Észak-Magyarország területén volt jellemző, így a szepesi pecsétkompozíciót tartják az első, Severusnál leírt jelenet magyarországi ábrázolásának is. Az előadó nyomon követte az ábrázolásmód változását: idővel a Szent Márton lova mögött ábrázolt koldus a még katekumen Mártonnal szemben jelent meg.

A pannonhalmi konvent pecsétnyomójának vitatott ikonográfiai megjelenítésével kapcsolatban, amely a szent püspököt ábrázolja papi ornátusban, a művészettörténész röviden vázolta azt a feltevést, amely szerint a pecsétnyomó nem magát Mártont, hanem a rendalapító Szent Benedeket ábrázolja. Ezt a feltételezést kizárva Takács Imre megpróbálta szövegekre támaszkodva bizonyítani, hogy az ábrázolás Szent Mártont a Sulpicius Severusnál leírt, Maximus császár udvarában tett vacsoralátogatás alkalmával örökítette meg. Ennek az ábrázolásmódnak a lehetősége mellett hozta fel érvként a művészettörténész előadó, hogy egy 15. századi flamand szőttes is hasonlóképpen ábrázolja Szent Mártont.

Az előadás zárásaként Takács Imre különböző szárnyasoltár-ábrázolásokat mutatott be a jelenlévőknek, amelyek a középkorban előszeretettel ábrázolták más szentek társaságában Szent Márton püspököt.

Az első konferencianap utolsó szekciójában („Szülőhazádnak népe kér”), Mohay Tamás néprajzkutató (ELTE) elnöklete alatt Hoffmann István nyelvész, az MTA doktora (DE); Slíz Marianna nyelvész, egyetemi adjunktus (ELTE), valamint Barna Gábor néprajzkutató, az MTA doktora (SzTE) tartották meg előadásaikat Szent Mártonnak a magyar helynevekben, a magyar személynevekben, illetve a néphagyományban betöltött szerepéről.

A konferencia este ünnepi koncerttel folytatódott az Egyetemi templomban a Cappella Theresiana és a Schola Academica, valamint Kiss Zsolt orgonaművész, a pannonhalmi Szent Márton-bazilika orgonistája közreműködésével. Merczel György és Mizsei Zoltán vezényletével előadásra került a Vesperás Szent Márton ünnepére, amelynek gregorián szólamai a 14. századi magyar kódexből, az Isztambuli antifonáléból, a többszólamú tételek pedig a 16. századi pozsonyi gyűjteményből, az Anna Hannsen Schuman kódexből valók. Elhangzott továbbá Jean Langlais Suite médiévale (op. 56) című orgonaműve.

Fotó: Kissimon István

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír