Márton Áron 1896. augusztus 28-án Csíkszentdomokoson született Márton Ágoston és Kurkó Juliánna római katolikus földműves szülők harmadik gyermekeként. Líceumi tanulmányait Gyulafehérvárott fejezte be, mivel Mailáth G. Károly püspök a papságra készülő gimnazistákat az egyházmegye iskoláiból a gyulafehérvári főgimnáziumba gyűjtötte. Itt érettségizett 1915-ben.

 

 

 

Az érettségi után három nappal besorozták katonának, majd harctéri szolgálatra osztották be. Indulás előtt, az udvarhelyi állomáson édesanyja rózsafüzérét nyújtotta át fiának. Később, az első világháborúra emlékezve így vall erről: „… az mentett meg engem.”

 

 

 

1919 áprilisában részt vett a székely hadosztály tiszai hadműveleteiben, amiért hadifogolyként rövid időre a brassói Fellegvárba zárták.

 

1920. október 11-én, már kissé megkésve jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. Tanulótársai körében nemcsak kora miatt, hanem személyi értékei révén is tekintélyre tett szert. Elöljáróinak nem volt nehéz benne felfedezni a jövő kiváló papját. A róla szóló tanári jellemzéseket prófétikus írásoknak mondhatjuk: „Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem, … Sokat várhat tőle az egyházmegye.” 1924. július 6-án a gyulafehérvári székesegyházban szentelte pappá Mailáth G. Károly erdélyi püspök. Az első ünnepélyes szentmiséjét szülőfalujában mutatta be.

 

A frissen szentelt Márton Áron tudatosan és lelkesen indul az „aratásba”. Apostoli küldetésének teljesítése mellett nem zárkózott el kora társadalmának evilági kihívásaitól sem. Fiatal papként lelki, kulturális szervezeteket hozott létre és vezetett Ditróban és Gyergyószentmiklóson. Nagyszebenben román és német nyelvtudását gyarapította, de nem sokáig maradt ott, 1930 nyarán Gyulafehérvárott püspöki levéltárosi munkakörbe helyezték.

 

1932 őszétől Kolozsvár lesz Márton Áron számára az igazi munkatér: az egyetemi ifjúság lelkipásztora, a Katolikus Népszövetség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa.

 

 

A romániai nemzeti kisebbségek iskoláit veszélyeztető Anghelescu-törvények, rendeletek még inkább cselekvésre késztetik.

 

 

Dr. György Lajossal Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális folyóiratot indít. Ökumenikus szellemével felbecsülhetetlen hatást gyakorolt az öt felekezet között megosztott erdélyi magyarság lelki egységére.

 

 

 

 

Nem véletlen, hogy amikor 1938 karácsonyán XI. Pius pápa a 42 éves Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe, az új püspököt kitörő örömmel fogadta Erdély hívő népe felekezeti hovatartozástól függetlenül.

 

1939. február 12-én Andrea Cassulo romániai apostoli nuncius szentelte püspökké a kolozsvári Szent Mihály templomban. Szentelése napján elhangzott szavai felejthetetlenek:

Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozniok kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék.

Ígérem, püspökké szentelésem (…) ünnepnapján, hogy ezekkel a történelmi adottságokkal számot vetek, amint azt a múltban is tettem, a sorsközösségnek ezt a szavát megfogadom és az együtt haladás útját egyengetem. Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem.

1940-ben a második bécsi döntés után Márton Áron kettészakadt egyházmegyéje kisebbségi sorba került. A főpásztor sanyargatott hívei mellett maradt Gyulafehérvárott, de volt gondja egyházmegyéjének nagyobb részben Magyarországra került híveire is. Igaz, útlevéllel és ritkán látogathatta meg őket. 1944-ben akkor érkezett Kolozsvárra, amikor a Magyarországot megszálló Gestapo és SS parancsnokságok nyomására a kormányzat zsidóellenes intézkedéseket léptetett életbe.

 

A püspök május 18-án papokat szentelt a Szent Mihály templomban. Ezt az alkalmat ragadta meg, hogy felemelje szavát az antiszemitizmus szelleme és cselekedetei ellen.

 

„Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát… Népünknek nem tulajdonsága az ellenségeskedés. Újabban is megható tanújelét adta, hogy bajbajutott embereket – ha más nép fiai is azok – mennyi megértéssel, szeretettel és segítőkészséggel tud felkarolni s a legnagyobb áldozatokat mindig ő hozza…”

 

A püspök beszéde végén felszentelt papjaihoz fordul:

„Kedves Fiaim!… lehet, hogy vértanúságra avatlak fel titeket… De a szent hivatalunkkal járó kötelességek teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.”

 

Az igazságért szót emelő Márton Áron a politikától igyekezett távol tartani magát. Következetesen háborúellenes és az erkölcsi értékeket követő magatartásával tovább növelte tekintélyét az erdélyi nép előtt. 1944 őszén körlevelet adott ki, melyben a várható rendszerváltásra készítette fel papjait. Óvatosságra intette őket, de maga nem hallgatott, felemelte szavát annak érdekében, hogy a párizsi béketárgyaláson ne ismétlődjenek meg 1919. igazságtalanságai.

 

A romániai magyar szervezetek vezetőinek félreállításáért rendezett koncepciós perben nem véletlenül került Márton Áron a középpontba. A nagy püspök figyelemmel kísérte az egész magyar nép minden politikai, iskolaügyi, közgazdasági erőfeszítéseit. 1945 után hamar felismerte az egyre erősödő kommunista erők befolyását. Jól látta, és szóvá is tette a magyar népet képviselő Magyar Népszövetség sakkfigura szerepét a Román Kommunista Párt kezében.

 

Márton Áron kemény ellenállást tanúsított a kommunista kormány intézkedéseivel szemben. Körlevélben emelte fel szavát a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Inkább lemondott a papságnak juttatott államsegélyről, de nem volt hajlandó korlátozni papjai létszámát. A következményeket mérlegelve felfüggesztette a püspök fennhatósága alatt működő katolikus autonómia ősi intézményét, az Egyházmegyei Tanácsot. Papjainak és híveinek megtiltotta a kommunista párt által összehívott gyűléseken való részvételt. Szembeszegült valamennyi egyházellenes törvénnyel.

 

A katolikus egyház statútumáról való tárgyalás végett Márton Áront Bukarestbe rendelték, s a tövisi úton 1949. június 21-én csellel letartóztatták. A foglyot először Nagyszebenbe szállították. Két évig tartó vizsgálati fogságba került. A piteşti, a nagyenyedi, a máramarosszigeti, a bukaresti börtönökben sínylődött. A bukaresti katonai hadbíróság hazaárulás címen 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélte. Börtönéveiről nemigen beszélt.

 

Egyszer papnövendékének magánbeszélgetés során mégis a következőképpen nyilatkozott:

„Jóságában az Isten elvitt szeretetének iskolájába, a börtönbe, hogy ott megtanítson igazán szeretni minden embert, egyik vagy a másik nemzethez való tartozásától, vallási hovatartozásától függetlenül”.

 

A szabadulást csak úgy volt hajlandó elfogadni, ha azt nem kötik feltételekhez. Végül engedtek neki.

 

1955. március 25-én vette át újból az egyházmegye vezetését. Nem volt könnyű a helyzete. Nagy paphiánnyal, s részben megosztott hívekkel és papsággal kellett megszerveznie a lelkipásztori munkát. 1955-57 között Márton Áron egyházmegyéjében szabadon mozoghatott. Prédikált, bérmált, látogatta a plébániákat. Körleveleiben, beszédeiben igazi programot hirdetett, az igazság és a szeretet elveinek megvalósítását tűzte célul híveinek.

 

A béke angyalaként járt körül, a hatóságok mégis veszélyt sejtettek. Ezért ismét megfosztották szabadságától, elvették személyi igazolványát, titkos rendőrök állandó őrizete mellett házi fogságra kényszerítették. Csak a székesegyházba mehetett, ahol híveinek, jövendőbeli papjainak derűt és reményt sugározott:

„Nekünk szerepünk van ebben a világban. Nem is szerepünk, hanem hivatásunk. Viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halvány hóvirágok vagyunk, de a téli faggyal küzdve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vagyunk hívatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba.”

 

A házi őrizet idején is szentelt papokat, és bérmált a székesegyházban. Vasárnapról vasárnapra különböző egyházközségekből jöttek a hívek, a bérmálkozók, hogy találkozhassanak és hallgathassák püspöküket. A 10 év alatt többször felajánlották Márton Áronnak a szabadságot kompromisszumok ellenében. Ő minden alkalommal határozottan csak ennyit mondott.

„Isten törvényeiben s az egyház ügyeiben alkudozást nem ismerek.”

 

Emil Bodnaras, a Román Államtanács elnökhelyettese 1967. november 22-én közölte Márton Áronnal, hogy a kényszerhelyre vonatkozó intézkedést azonnali hatállyal feltétel nélkül feloldották, s szabadon mozoghat.

1970-és évek elején egészségi állapota fokozatosan gyengült.

 

Betegségére hivatkozva négyszer kérte a felmentését 1976–1978 között, de a helyzetre való tekintettel a pápa nem fogadta el. II. János Pál pápa 1980. április 2-án mentette fel a gyulafehérvári egyházmegye kormányzása alól. Székesegyházának búcsúünnepén, 1980. szeptember 29-én adta vissza lelkét Teremtőjének. Márton Áron püspököt már életében szentnek tekintették. A Szentszék engedélyével 1992-ben indult szentté avatási pere.

 

Istenünk,

te Áron püspököt arra választottad ki,

hogy igazságodnak őre,

az üldözötteknek védelmezője

és népednek jó pásztora legyen.

Add, hogy mielőbb

szentjeid között tisztelhessük,

tanítása és példája világító jel legyen

mindannyiunk számára. Ámen.

 

Forrás: www.hhrf.org/gyrke