Április 16-án Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci püspök és Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzó közösen áldotta meg Sajópálfalán a most átadott Kenethozókról elnevezett női monostort.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A monostor alapkövét 2013-ban húsvét utáni harmadik vasárnap, a kenethozó asszonyok vasárnapján tették le, idén pedig ennek az ünnepkörnek a végén áldották meg a már elkészült monostort. „A kenethozóknak örömet rendelő Krisztus Istenünk van jelen itt körünkben. Ma a kenethozók ünnepzárását tartjuk, de ünnepünk középpontjában továbbra is a föltámadt Jézus áll. Azért is vagyunk itt, hogy ebben a magasztos pillanatban »meglássuk a föltámadás megközelíthetetlen fényében tündöklő Krisztust, és tisztán halljuk, midőn mondja: Örvendjetek!«” – mondta ünnepi beszédének bevezetőjében Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke, aki utalva Szent II. János Pál pápa Vita consecrata (Megszentelt élet) kezdetű apostoli buzdítására, hangsúlyozta: a keleti monasztikus eszmény előtérbe helyezi „a megtérést, az önmegtagadást és szívbeli töredelmet, a benső béke keresését, a folytonos imádságot, a böjtölést és virrasztást, a lelki küzdelmet és a csöndet, az Úr jelenlétében átélt húsvéti örömet – a szent szerzetes közösségben. Ezt ünnepeljük ma. De ünnepünk középpontjában a föltámadott Jézus áll." Majd így folytatta: „A szerzetes az, akit Isten irgalma megérintett, szíven talált, s aki a Föltámadt Krisztus nagy irgalmát széles e világnak tovább akarja adni. S a monostor ennek a helye.”

A megyéspüspök idézte Szent II. János Pál pápa Orientale lumen (Kelet világossága) kezdetű apostoli levelét is: „A monostor az a prófétai hely, ahol a teremtett világ Isten dicsőítésévé, a szeretetnek gyakorlatban megélt parancsa az emberi együttélés eszményévé válik, és ahol az ember korlátok és akadályok nélkül keresi Istent, és ezzel útmutató lesz mindenki számára, akiket szívében hordoz és segít Isten keresésében.” A pápa kijelentése szerint a „szerzetesnők tanúságtétele megmutatta a sajátosan női adottságok értékelésének egy mintáját az egyházban, megküzdve a kor szellemével is. A szerzetesnő lelki adománya a rá jellemző adottságokkal látható jele Isten anyai gyöngédségének, amelyre oly sokszor hivatkozik a Szentírás” – fogalmazott a főpásztor.

Orosz Atanáz rámutatott a Miskolci Egyházmegye azon sajátosságára is, hogy sok görögkatolikus templom a település fölött, hegyre épült: „Itt most a hegyre épült templom fölé építettünk még magasabbra egy monostort, hogy odafentről antennánk, állandó kapcsolatunk legyen a mennyekkel, Istenünkkel. (…) A fölöttünk felépült monostor mától fogva olyan programot kínál föl, amely mindenekelőtt Istent, az Ő jelenlétét tartja szem előtt, tudatosítva azt, hogy semmi fontosabb dolgunk nem lehet, mint Isten akaratának követése és végrehajtása. Isten Igéjének rendszeres hallgatásához, olvasásához, átimádkozásához valóban ilyen csöndes helyre, magányra is szükség van, hogy az ember Isten szavára tudjon figyelni, és képes legyen azt meg is valósítani. A szerzetesek sajátos üzenete a világi hívekhez az, hogy ki-ki keresse meg még a város közepén is a maga pusztai magányát, ahol néhány percet négyszemközt tud maradni az Úrral.”

A keleti szerzetesség mintául szolgál Krisztus egész egyházának az Isten országa felé tartó vándorlásához – emelte ki a püspök, s hozzátette: „Szerzeteseink életformájukkal arról tanúskodnak, hogy a pusztán gazdasági növekedéssel és fogyasztással mérhető evilági értékrendszer nem az egyetlen lehetséges világrend. Ott a lakók maguktól fogadják el testük halálra adását, a világról lemondva már egy új élet előjeleit is megtapasztalhatják. A kenethozókhoz hasonlóan Krisztus feltámadásának hírnökei, akik kora hajnaltól Isten dicséretét zengik közösségileg és egyénileg is. Mivel Krisztus halálának jegyeit hordozzák magukon, már az egyház megújulásának is eszközei.”

„A szerzeteseknek – akárcsak az apostoloknak és a papoknak – folyamatosan az Úrral kell lenniük, s akkor tudnak tanúságot tenni az ő fényes föltámadásáról és az örök életről – zárta gondolatait a Miskolci Egyházmegye püspöke, és mindenki imáját kérte, hogy a nővérek hogy hivatásukat teljesíteni tudják.

A Szent Liturgiát követően a hívek és a papság körmenetben vonult át a monostorhoz. Kocsis Fülöp érsek-metropolita arra kérte a nővérek, hogy „egyek legyenek az Eucharisztia közösségében és a kenyér megtörésében, a mindenkori közös templomi szolgálatokban. Mindent türelemmel viselve örömben, és a szív egyszerűségében.” Végül Szocska Ábel apostoli kormányzó Szent Pál apostol szavaival fordult a nővérekhez, buzdítva őket a feltámadás örömének hirdetésére.

A monostorba bizánci szertartású monasztikus szerzetesnővérek költöznek, egyelőre ketten, Anasztázia és Katalin nővér. Ők nem karitatív vagy szociális tevékenységet látnak el, hanem „első apostoli feladatuk önmagukra irányul, amelyet azáltal teljesítenek, hogy kitárják szívüket a Szentlélek működése előtt… Hirdetik a világnak az Atyától eredő békét, a Fiú önátadását és a Szentlélek gyümölcsének örömét”. Életformájukat a csend, a Szentírás elmélkedő olvasása, az imaórák végzése jellemezi, szigorú szabályok szerint munkájukat is a monostor falain belül, illetve annak udvarán, kertjében végzik.

Ehhez igazodva, az egyszerűség és a funkcionalitás jegyében alakították ki a monostor élettereit, amelyben a cellák mellett egy ebédlő, egy közösségi terem és egy kápolna is helyet kapott. Az épület stílusában a keleti hagyományokat követi, ugyanakkor megfelel a modern építészeti követelményeknek is. A beruházás megvalósulását számos szerzetesközösség, valamint hazai és külföldi hívek adománya mellett a görögkatolikus egyház saját forrása és kormányzati támogatások tették lehetővé.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír