Találkoztak gyerekkori barátok, akik hosszú ideje semmit sem tudtak egymásról. Előbb felszínesen beszélgettek: az egyik elmondta, hogy pap lett és így szolgálja Istent és az embertársakat, a másik arról mesélt, hogy katonai karriert futott be, több kitüntetést is begyűjtött, családot alapított és így él. Aztán lassan közeledtek a mélységekhez. A katonaember kiöntötte a szívét, sok-sok rosszal vádolta magát, azt mondta a papnak, hogy igazából minden bűnt elkövetett, amit csak el lehet követni, és bár Istennek nagyon sokat köszönhet, nem is törődött vele, bár Isten olyan sokszor és olyan sokkal megajándékozta őt. Egy hasonlatot is kitalált miszerint olyan a lelke, mint egy vödör, amelyiken viszont annyi lyukat szúrt a bűn, hogy az Isten dolgai egyszerűen azonnal kifolynak belőle. Mélyen gondolkodóba esett a pap és hosszasan meg sem szólalt, de a hasonlatra azonnal eszébe jutott valami. Azt mondta a régi pajtásnak, hogy ne aggódjon, mert az Isten nem olyan, mint aki néha beleöntöget valamit az életünk vödrébe. Az Isten meghív minket, hogy az életünk vödrét, bármilyen kopott, rozsdás, vagy lyukas is legyen az, az Ő szeretetének tengerébe beledobjuk, és Ő így tölt meg bennünket, tölt be miket, így ölel körül az Ő szeretetével, jóságával, életével, irgalmával, bűnbocsánatával.

Erről szól a mai vasárnapunk üzenete, ezt tapasztalja meg Dávid király, aki miután beismerte a bűnét, Nátántól hallja a „megbocsátja bűnödet” szavakat, ebbe a szeretet tengerbe hívja Szent Pál apostol a galatákat, akiknek szintén tudniuk kell, hogy nem a törvény tetteit kell begyűjteniük, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit teheti igazzá az embert.

Egy nyitott, Jézust elismerő farizeus, aki a prófétai mivoltát sem tartja kizártnak, meghívja Jézust, hogy nála étkezzék. Színre lép egy asszony, akiről köztudott, hogy bűnös. Sírva fakad és bár illetlenség, kibontja a haját és azzal törli le Jézus lábait, megcsókolja és megkeni illatos olajjal. A farizeus elvárná Jézustól, hogy mint próféta belelásson az asszonyban, Jézus azonban a farizeusba is belelát és egy rövid példabeszéddel megvilágítja a megbocsátás és a szeretet, a szeretet és a megbocsátás egységét, amit Isten nem beleméricskél az életünk vödrébe, hanem bevonz minket az Ő szeretetének tengerébe, betölt és körülölel. Ezt keresi minden ember. Megkopott, talán többszörösen is kilyukadt életünk, kudarcokkal berozsdázott szívünkbe várnánk az Isten kegyelmét, de nekünk kell ezeket és önmagunkat Isten szeretetének és irgalmának tengerébe dobni és így betöltve, körülölelve új életet élni.

Pék Sándor/Magyar Kurír