Február 3-án, szerdán késő délután megérkezett Rómába San Giovanni Rotondóból Pietrelcinai Szent Pio atya és Padovából Szent Leopold Mandić atya holtteste. A két szent földi maradványait ma, február 5-én délután szállítják ünnepélyes körmenetben a Szent Péter-bazilikába.

A két kapucinus szent földi maradványait a Falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilikába vitték, ahol római és zarándok hívek ezrei várták megérkezésüket. A vértanú diakónus, Szent Lőrinc hamvait őrző ókeresztény bazilika a kapucinus rend gondozásában áll, ezért is fogadták be szent rendtársaik, Pio és Leopold atya holttestét a római kapucinusok. A bazilika a város keleti részén fekszik, a római nagytemető, a Campo Verano bejáratánál.

Mindkét szent búcsúztatását ünnepi események előzték meg Padovában, illetve San Giovanni Rotondóban. Az átvitel azért is különleges, hiszen a két kapucinus szent igazán „földhözragadt” ember volt. Az 1887-ben született Pio atya, miután elöljárói utasítására 1916. szeptember 4-én megérkezett San Giovanni Rotondóba, katonai szolgálatát leszámítva egészen 1968-ban bekövetkezett haláláig itt élt, 52 éven át. Ugyancsak 52 éven át szolgált Leopold atya a gyóntatószék apostolaként. Szent Leopold Mandić kapucinus szerzetes sokkal kevésbé ismert, mint rend- és kortársa, Pietrelcinai Pio. Ők ketten nem is találkoztak földi életükben, most mégis egymás mellé került a két szent holtteste, méghozzá Szent Lőrinc vértanú, Szent Péter, Szent XXIII. János és Szent II. János Pál pápa társaságában: a szentek mennyei közösségének földi leképezéseként is érthető ez az együttállás az irgalmasság rendkívüli szentévében.

Leopold Mandić  1866-ban született Dél-Dalmáciában, Herceg Noviban, tizenkét gyermekes nagycsaládban. Bogdan névre keresztelték a szülei. A rendkívül alacsony termetű, mindössze 140 centiméter magas, beszédhibás fiú az udinei kapucinusokhoz kérte felvételét, és a rend Bassano del Grappa-i kolostorában lett novícius. Itt kapta a Leopoldo rendi nevet. Délszláv eredeténél fogva, mivel ismerte a keleti ortodox egyházat is, kezdettől fogékony volt a keresztények egységének építésére, és abban látta a küldetését, hogy önmagát feláldozza a Krisztustól olyannyira óhajtott egy akolért. Tanulmányait Padovában és Velencében végezte, és a lagúnák városában szentelték pappá 1890-ben.

Kétszer is kérelmezte elöljáróitól, hogy küldjék keletre misszióba az egység szolgálatára, de gyenge egészsége miatt inkább gyóntatói szolgálatra rendelték. Leopold atya pedig engedelmesen azonosult ezzel a küldetéssel, a gyóntatószék missziójával.

Híre terjedt jóságának, megértő magatartásának, és tódultak hozzá az emberek. Amikor rendi elöljárói Rijekába küldték, azt hitte, hogy eljött az ő ideje, és mehet majd tovább, még keletebbre is. Ehelyett a Leopold atya nélkül maradt Padova egyszerűen föllázadt, és a város nagy tekintélyű püspöke a kapucinus rend elöljáróin keresztül hazarendeltette padre Leopoldót. Ettől kezdve élete elválaszthatatlanul összeforrt a gyóntatószékkel és a gyóntatással.

Napi tíz-tizenkét órát töltött „Isten irgalmasságának székében”, és egyre többen keresték fel. De mint ahogy ez a szentek életéhez általában hozzátartozik, irigység, féltékenység és meg nem értés vette körül. „Túlságosan engedékeny!” – ez volt a vád ellene, és „hozzá még tudatlan is”. A vádakat csendben elviselte, csak egyszer mondott véleményt a túlzó nagylelkűségéről: „Ha a keresztre feszített Úr szemrehányást tenne nekem az engedékenységem miatt, akkor azt válaszolnám neki: »Uram, ezt a rossz példát éppenséggel tőled tanultam. Csak még nem jutottam el egészen addig az esztelenségig, hogy meghaljak a lelkekért.«”

Élete végén megértette az Urat, miért is nem engedte el őt misszióba, és így szólt: „Úgy látszik, az én Keletem itt van Padovában!” Utolsó napjaiban kórházba került, de szinte csak azért, hogy ott is gyóntathasson. Végül hazakönyörögte magát. 1942. július 30-át írtak, amikor nagy nehézséggel még egyszer beöltözött a miseruhába, de már nem itt a földön kezdte el a liturgiát, hanem az atyai házban, amelynek irgalmasságát oly nagy bőkezűséggel osztogatta egész életében. VI. Pál pápa avatta boldoggá 1976-ban, és II. János Pál pápa kanonizálta 1983-ban.

Szent Pio és Szent Leopold Mandić holttestei Ferenc pápa kifejezett kérésére kerültek Rómába, hogy a földi maradványaikkal való lelki találkozás mélyítse el a zarándokokban Istennek minden emberi értelmet meghaladó irgalmasságát.

A két kapucinus szent földi maradványainak római tartózkodásához kapcsolódó részletes programot korábbi cikkünkben olvashatják.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír