Erdő Péter bíboros, prímás köszöntőjét az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves Barátaim!

Nagy öröm számomra, hogy immár második ízben nyithatom meg azt a konferenciát, amely szellemileg és lelkileg évről évre előkészíti a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

1. Felejthetetlen emlék számunkra a tavalyi esztergomi teológiai kongresszus, amelynek előadásai immár kötet formájában is megjelentek. Már a kongresszus címe is jelezte, hogy milyen lelkülettel készülünk a nagy eseményre. „Összeköt, nem szétválaszt!” – ez a mondat állt a címlapon. A zsidóság, a különböző keleti egyházak, a protestáns egyházak kiváló előadói nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy árnyaltan és a maga történelmi mélységében ismerjük meg és érezzük át mindazt, amit katolikus hitünk és vallási életünk az Eucharisztia néven tisztel és ünnepel.

2. Az idén tovább haladunk a megkezdett úton. Először Robert Somerville professzortól, a New York-i Columbia Egyetem tanárától hallunk elmélyült történeti előadást az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról a XI-XII. században, vagyis egy olyan korban, amikor még a katolikus-protestáns törésvonal nem osztotta meg a nyugati kereszténységet. Martos Balázs rektor úr Pál apostol bibliai tanúságtételét elemzi az utolsó vacsoráról, Perendy László professzor úr pedig az ókori Egyház életében vizsgálja az Eucharisztia szerepét. Holnap hallani fogunk az Eucharisztiáról az ökumenikus törekvések fényében egy összefoglaló előadást Bábel Balázs érsek úrtól, utána Vukovits Koszta, a Szerb Egyházi Múzeum gyűjteményvezetője előadását várjuk nagy érdeklődéssel. Különösen örülünk, hogy vállalta a részvételt, hiszen tavaly a moszkvai, a konstantinápolyi és a bukaresti pátriárkátus egy-egy képviselője szólt olyan pontosan meghatározott részletkérdésekről, amelyek kölcsönösen kiegészítették és felerősítették egymást és így mutatták be az ortodoxia hitét és gyakorlatát. Az idén a hozzánk legközelebb álló és történelmileg még itt, Esztergom városában hajdan templommal is rendelkező ortodox közösségnek, a szerb ortodoxiának a hagyományából ismerhetünk meg egy szeletet, nevezetesen az Eucharisztia tárolására szolgáló edényeket, amelyekben a Szent Liturgián kívül is őrizték a Legszentebbet. Ebben a vonatkozásban a Szentendrei Szerb Múzeum gyűjteménye impozáns gazdagsággal rendelkezik.

Az Eucharisztia anyagának és őrzésének kérdése persze a latin egyházban is számos kérdést vet fel. Ezekről fogjuk hallani Kelemen Imre irodaigazgató úr előadását. A továbbiakban püspökök, papok, szerzetesek fognak szólni az Eucharisztia tiszteletének egyéb lelkipásztori vonatkozásairól a plébániai közösségben, az elsőáldozásra való felkészülés tekintetében, a katekumenátus keretében. Hallani fogunk a szentségimádás új aktualitásáról, az áldoztatás kérdéseiről szabadtéri szentmiséken, ahol a hívek tömegei vesznek részt és számos más kérdésről, amelyek már a lelkipásztori megújulás témakörébe tartoznak. Ez utóbbi területen a különböző lelkiségi mozgalmak és közösségek sajátos tapasztalatát és gyakorlatát is megismerhetjük. Ez a három nap tehát egyrészt elmélyülést ígér, másrészt kitekintést, ösztönzést kíván adni a gyakorlati életre az Egyház küldetésének teljesebb megélésére a mai világban. Alkalmunk lesz közben arra is, hogy Szentmise és szentségimádás keretében ne csak beszéljünk a szentségi Jézussal való kapcsolatról, hanem személyesen át is éljük azt.

3. Megköszönöm a szervezők és az előadók készségét és munkáját és kívánom, hogy ez a konferencia valóban utat mutasson és ösztönzést adjon keresztény életünk megújulására.

*

A konferencia első előadását Robert Somerville, a Columbia Egyetem professzora tartotta Eucharisztia és egyház a XI. és XII. században egy modern zsinattörténész szemszögéből címmel. Megfigyelhető, hogy az ősegyház vitái során az Eucharisztia kérdése nem került napirendre. A IX. század közepe táján jelent meg az első Eucharisztiával kapcsolatos nézetkülönbség, mely két szerzeteshez, Radbertushoz (786-865) és Ratramnushoz (800-868) köthető. Előbbi azt állította, hogy az átváltoztatott ostya ténylegesen Krisztus húsává válik, míg utóbbi úgy látta, hogy ez túlságosan fizikai megközelítés, az ostya átvitt értelemben nevezhető csak Krisztus testének.

A XI. század végén alakult ki a második vita. A rendkívül magabiztos Tours-i Berengár (998-1088) nézetei Ratramnuszéhoz hasonlítottak – az ostyát és a bort ő is jelképnek tekintette –, az ő ellenfelei Bec-i Lanfranc és Humbert bíboros voltak. Hildebrand bíboros – a későbbi VII. Gergely pápa – a tours-i zsinaton (1054) hitvallásra kötelezte Berengárt, aki az 1059-ben megtartott római zsinaton megvallotta: „a kenyér és a bor Krisztus valóságos teste és vére”. Berengár a tiltások és az eskük ellenére tovább terjesztette tanait, leginkább befolyásos barátai révén.

Az eucharisztikus teológia döntő pillanata 1075 volt. Ebben az évben Poitiers-ben egy legátusi zsinatot tartottak, ezen a tanácskozáson többek között az Úr testéről és véréről vitáztak. Ezen egy Berengár ellenes iratot is kiadtak, mely említi a substantialiter transmutatum, lényegi átváltozás kifejezést. „Ennek a meghatározásnak valószínűleg Aversai Guitmund püspök lehet a forrása, aki többször is használta a transsubstantiatio szót az Úr testéről és véréről írt munkájában.” – emelte ki az amerikai professzor.

A lenteni zsinat 1079-ben ismét hitvallásra utasította Berengárt. Ez az irat már tartalmazta a substantialiter kifejezést – vagyis az ostya lényegét tekintve Krisztus teste, a bor pedig Krisztus vére.

Az első három lateráni zsinat szinte egyáltalán nem beszélt az Eucharisztiáról. A III. Ince pápa által összehívott IV. Lateráni zsinat (1215) első kánonja említi az Eucharisztiát is, ezek szerint Jézus Krisztus teste és vére valóban jelen van az Oltáriszentségben a kenyér és a bor színe alatt, ennek megvalósulásához pedig felszentelt papra van szükség.

Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora, a Pápai Biblikus Bizottság tagja: „Az Úrtól kaptam, amit adtam nektek...” – Az utólag meghívott Pál apostol az Úr vacsorájáról címmel tartott előadást. Az eucharisztia alapításáról a három szinoptikus evangélium mellett az első Korintusi levél is beszámol. Ugyanakkor ez a legkorábbi tanúságtétel, hiszen a levél 55 körül keletkezett.

Pál apostol idején még nem voltak összefüggő elbeszélések, csak rövid hitvallások léteztek. A szinoptikusok az utolsó vacsora keretei között számolnak be arról, hogy Jézus miért teszi mindazt, amit tesz. Azt láthatjuk, hogy Jézus ezen a vacsorán szabad utoljára. Az Apostolok cselekedetei a kenyértörésről is írnak, János evangéliuma pedig beszédes jelképekkel magyarázza az Eucharisztiát. A jelenések könyvének hátterében pedig ott sejtjük az Eucharisztia ünneplését.

Mit ad mindehhez Pál apostol? Ő prózai és konkrét megfogalmazásokkal él, így beszél az Eucharisztia és az erkölcs kapcsolatáról is. A levél címzettje, a korintusi közösség sok problémával küzdött: gondot okozott a férfiak és a nők, a szegények és a gazdagok kapcsolata, ezen túl a zsidóságból és a pogányokból lett keresztények viszonya is feszültséget jelentett.

A levél 11-14. fejezete foglalkozik az istentisztelet rendjével. A korintusi közösség egyik problémája feltehetőleg az lehetett, hogy a gazdagok előbb érkeztek a vacsorára, s mire a szegények odaértek, már be is fejeződött. Az is lehet, hogy az elkülönülés térbeli volt, vagyis a szegények csak a helyiség távolabbi részében kaptak helyet. Pál ezután ír arról, amit ő is kapott (paradószisz): „Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.« Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.« Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön” (1Kor11,23-26). Pál szerint a helytelen eucharisztikus gyakorlat megbetegít – lelki és testi értelemben is. Pál az Úr tekintélyével szeretne egységet teremteni.

Pál tanítása alapján egyrészt azt kell kiemelni, hogy válságos pillanatainkban addig a pontig kell visszamennünk, amíg megtaláljuk a hit lényegi, biztos elemeit. Az is fontos, hogy a hit az emberi együttérzés talaján növekszik igazán, és így találja meg az emberi együttműködés tereit.

Perendy László SchP, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője Az Eucharisztia az ókor egyházának életében című előadásában a korai Egyház teológusairól beszélt. Szent Polikárp arról ír, hogy Jézus vértanú tanítványai az ő testéből és véréből merítenek erőt. A Didachéban már eucharisztikus imádságot is olvashatunk. Szent Jusztinosz részletesen beszámol arról, hogy Rómában hogyan ünnepelték az Eucharisztiát. Ez azért is érdekes, mert a korai egyházban szinte soha nem írtak az Eucharisztia cselekményéről. Szent Iréneusz Adversus Haereses című művében a gnosztikus tanítás ellen lép fel. A gnosztikusok szerint az anyagi világ rossz, így az Eucharisztiának sincs értelme. Iréneusz ezt cáfolja: Isten üdvözítő kegyelme működik a világban, az Eucharisztia teremtésünk, megváltásunk és megszentelődésünk misztériumának az összefoglalása.

Tertullianus az Úr vacsorájáról is írt, ő a valóságos jelenlétet is hangsúlyozza. Órigenész a hívek közösségével hozza összefüggésbe az Eucharisztiát. Szent Cipriánusz szerint az Eucharisztia az egység szentsége, a bor és a víz azt jelöli, hogy emberségünk egyesül Krisztuséval. Szent Atanáz megközelítésében az Eucharisztia révén átjárhatja az embert Isten ereje. Jeruzsálemi Szent Kürillosz szerint a hívek az Eucharisztiával bekapcsolódnak az Egyház életébe és krisztushordozóvá válnak. A színeket a Szentlélek lehívása és az alapító szavak elmondása alakítja át. Kürillosz az Eucharisztiáról mint vértelen áldozatról beszél. Szent Ambrus lelkipásztori szempontok szerint közelített az Eucharisztia felé: kézzelfoghatóvá teszi Jézus Krisztus húsvéti misztériumát, ezen felül áthidalja az ember és Isten közötti szakadékot. Nagy Szent Leó pápa szerint „akik méltó módon veszik, azzá válnak, akit magukhoz vesznek”.

A pasztorális konferencia további programjáról ITT olvashat.

Fotó: Ambrus Marcsi és Thaler Tamás/NEK

Baranyai Béla/Magyar Kurír